Láttuk és megértettük.

Semmit sem számít, hogy kinek van igaza. Ellenük, amúgy sem lehet igazad.

Láttuk és megértettük.

Egy háború-ellenes antimilitarista érezhette ezt 1914 őrült nyarán.

Nincs kihez szólni, miért, miről.

Undor és reménytelenség.

De „ha nem tudunk másképp, hát dadogunk, de saját megkülönbözetett emberségünket dadogjuk ki ebbe a vérgőzös s a szabad erőnket összekötöző unalomba".

Aki ki akar maradni az embertelenségből, talán most kell egy lépést hátra lépnie. Felhagyni mind a Birodalom, mind a neki való ellenállás közös logikájával, a mobilizációval, a valamit tenni akarás sürgősségével.

Magára hagyni a tőkés rendszert a skizofréniájával.

Dezertálni - de fegyveresen.

Elmenekülni észrevétlenül. Csatlakozni a társadalom széthullásához, eltűnni a homályban.

Egy új háborúról beszélünk. A partizánok egy új generációjáról. Nem lesz se front, se egyenruha, se döntő ütközet.

Látens háború. Lövészárok-harc.

Ott állunk harcban, ahol éppen vagyunk. Senki nevében. Mindössze a magunk létezése nevében.

A másik gesztusában, a cinkosság ebben a váratlan érzésében. Meg fogjuk találni egymást. Ez sosem lehetetlen, de sosem magától értetődő.

De valaki is megmenekült valaha egyedül egy börtönből?

Mi ha mást nem is, legalább „fájó elevenségünket jelezni akarjuk az ájuló magyar ugarról".

Dadogunk hát tovább.