A baloldalnak újságra van szüksége. Rendes, hagyományos, kézbefogható napilapra. Most. Sürgősen. Amíg lehet és amíg van értelme. Amíg a soi-disant baloldalon (azaz a Fidesztől „erre”) véglegesen és ismét rossz irányba el nem dőlnek a dolgok. Mára teljesen egyértelművé vált, hogy a magát szociálliberálisnak nevező sajtó jobboldali-liberális Fidesz- és kormánykritikája tökéletesen haszontalan és használhatatlan. Még kormánykritikájuk is a demokrácia védelmén túl egyértelműen jobboldali: a Népszava nem képez ez alól kivételt, sőt. A „szociáldemokrata napilap” hasábjain hónapok óta a megszorításokért küzd a lap apraja-nagyja, és bizony nehéz lesz a szakszervezetek mellé állni az elkövetkezendő harcokban a „szociáldemokrata napilapnak”, hiszen a lap a sztrájktörők közlönye volt éveken át. Ahol a legdurvabb uszítás ment a sztrájkok és szakszervezetek ellen, melynek vezetőit kemény, személyeskedő vádakkal illették („fideszbérencek”, ”Gaskó lesz Orbán közlekedési minisztere” – bizony!).
A lap házi politológusa, Ágh Attila (aki a szoclib értelmiség színe-javához hasonlóan úgy tűnik 1989-ben abbahagyta a gondolkodást) a Bajnai-kormány politikáját ajánlja – a lap általános irányvonalával összhangban! – mint a baloldali kibontakozás origójat, amely egyszerűen kommentálhatatalan. Maga Bajnai nem baloldali ember, kormánya minden társadalompolitikai elképzelés és ambíció nélkül egyszerűen megszorításokat vezetett be, az a kormány a szó szoros értelemben nem is politizált: ez volna a baloldal útja?
De a Népszava olyan elképesztő bravúrokra is képes, mint a bankadó ellenzése. És hogy! „Az Európai Bankszövetség levélben figyelmeztette az Orbán-kormányt, hogy a szerinte diszkriminatív adókivetés több hitelező céget veszteségessé tehet, és ez gátolhatja a gazdasági növekedést.” Bizonyára újat mondunk Bihari Tamásnak, a lap gazdasági (!) újságírójának, de valami fontosat közölnük kell: az Európai Bankszövetség bankok szövetsége, azaz hogy ők ellenzik a bankadót, az bizony nem bír túl nagy relevanciával. Baloldali újságíróként nem lepődünk meg és: szarunk rá.
De persze ennek is van tágabb jelentősége: a Magyarországon elterjedt szóhasználat szerint a munka érdekeit védő bármely szervezet (elsősorban a szakszerveztek persze – melyekhez mintha a Népszavának is lett volna némi köze és nagyon jó volna ha újra lenne) mint egy részérdek védelmezőjeként tűnik fel, míg minden, a Tőke érdekeit képviselő lobbi, nemzetközi szervezet, könyvvizsgáló cég, tenyérjós, politikus, közgazdász és publicista a piaci „törvényszerűségek” objektív szószólója. Lehet ilyen dogmákban hinni, bármiben lehet hinni, csak egy nem kötelező: baloldali újságírónak lenni.
Orbán-kritikájuk gyakran (sőt egyre többször) igen durva személyeskedésből áll, vagy egyszerűen olyan színvonaltalan blődliségekből mint Gréczy Zsolt „Orbán és Rákosi” című irása, amely még műfajában is példátlan ostobaság: „Rákosi is elhitte a talpnyalók udvarlását, szemrebbenés nélkül hágott át minden elemi demokratikus szabályt. Ugyanazon módszerekkel szalámizta le politikai ellenfeleit, sőt koalíciós partnereit, mint Orbán. (…)Hogy amikor lesöprik a padlást, vagy ellopják a nyugdíjmegtakarítást, az tulajdonképpen a nép érdekében történik. És aki teszi, az önként is dalolva cselekszik, aki pedig nem, azt bekényszerítjük, mint a termelőszövetkezetekbe.” Minden tiszteletünk mellett azt kell javasulnunk Greczy Zsoltnak, hogy a magyar baloldal érdekében távozzon a legközelebbi gyurcsányista „kutatóintézetbe”, mert évek óta többet árt, mint használ.
A Népszava csak egyike az Orbánt „kádárizmussal”, szocializmussal, miegyébbel illető orgánumoknak (mintha a társadalmi újraelosztása iránya ne volna kérdés), amely túl azon, hogy ostabaság, méltatlan ennek a lapnak a patinás múltjához. Tényleg: vajon Grézy Zsolt (vagy a tökéletesen érdektelen figura, Németh Péter főszerkesztő – a szoclib sajtóban a terep az érdekteleneké: véletlen volna mindez?) tudja, hogy amúgy a MSZDP és lapja, melynek van szerencséjük munkatársainak lenni, a kollektív mezőgazdasági tulajdon pártján állt, nem sokáig csak mintegy fél évszázadig? Hogy abba a lapba firkálmányolnak, melyben – ott van a fejlécben: „szociáldemokrata” – az államosítás nem feltétlen szitokszó?
És ezzel összefügg a következő igen súlyos probléma: a lap újságíróinak halvány fogalmuk sincs a magyar baloldali hagyományról, amelyet persze nem kell teljességében elfogadni, sőt bizony komoly kritikával lehet illetni, de mégiscsak valahogy magunkénak kell éreznünk, ha a Népszava mezében akarunk pályára lépni. Ha a mai Népszava újságírói ismernék ezt a hagyományt, bizonyára nem éreznék magukénak. Márpedig sok minden nélkül nem lehet magyar baloldal, de hagyományaink nélkül biztosan nem. A mostani kísérletek – pl. a sajtószabadságért való kiállás egy híres 1919-es plakáttal – egy jobboldali-liberális újság esetében csak a baloldaliakat hergelik. Nem illik a mostani Nepszavanak lenyúlni egy ilyen szimbólumot, hiszen semmi köze hozzá.
A lap minden során érződik, hogy egyszerűen nem baloldali kultúrájú emberek írják, Bóta Gábor (kultúr-rovat!) az Operabál elmaradásán sajnálkozó cikke mindent elmond erről a lapról: az Operabál „fontos társadalmi esemény”, ahol egyre inkább uralkodóvá válik a „magától értetődően természetes elegancia, ami mindig is hozzátartozott a polgárosodó világhoz”. Mégegyszer: természetesen lehet ezt gondolni egy újságírónak, egyet nem lehet: a Népszavában ilyet kinyomtatni.
De a lap a jelenkori baloldai útkereséseket sem látszik ismerni: külpolitika rovata a legkeményebben atlantista, a külországok belpolitikáját illetően mindig és mindenhol rendpárti és a legkeményebb jobboldali vélemények szószólója. A lap számára a görög lázadásokkor a legfontosabb az volt, hogy a turisták visszakapják-e a pénzüket. Ez szégyenletes.
De meg ennel is kínosabb, hogy minden bizonnyal az egész magyar sajtó legvisszataszítóbb cikkeit köszönhetjük Kepecs Ferencnek, a lap külpolitikai újságírójának, a gázai izraeli offenzíva vagy éppen a flottila-támadás idejéből. Itt is hasonló a helyzet: természetesen lehet a legkeményebb izraeli szelsőjobb álláspontját képviselni. De nem a Népszavában.
Egyébként a lap külpolitikai rovata gyakorlatilag nem létezik, de gyakran jobban is járunk, ha az újság MTI-híreket vesz át kommentár nélkül, mintha az újság valamelyik munkatársa cikket ír. Csak egy példával élve, Várkonyi Tibor ájult rajongása a francia jobboldal (különösen a gaulle-izmus) iránt meglehetősen zavarbaejtő, frankofon szerzőnk például a baloldali útkereséseket illető cikkében elfeledkezik a Jospin-kormányról (szerinte a francia szocialisták Mitterrand óta nem kormányoztak), de gyakorlatilag mindig tévedések, félreértések tömkelegével dolgozik. Az egész lap irányvonalát mélyen jellemzi Várkonyi „Marx doktor feltámadása” című írása, amelyben Marx újraolvasásához lényegében csak jobboldali szerzőket ajánl (de még azokat sem látszik ismerni: a „Spectator” nem egy ember, hanem egy újság, François Furet nehezen lehet „a tragikus sportbalesetben meghalt nagy ígéret”, hiszen 72 éves korában húnyt el…amúgy a francia forradalom vilaghíres történésze, a kommunizmusról írt könyve nem “korszakalkotó”, hanem egy sokat vitatott politikai pamflet stb. stb.).
Kasza László „Die Linke”-vel kapcsolatos elképesztő ámokfutását már meg sem említjük. A Népszava számára az európai baloldal tökéletes terra incognita: ezt aligha engedhetjük meg magunknak.
A lap nem keresi a kapcsolatot a magyar baloldal más fórumaival sem, a magyar nyelvű „Le Monde diplomatique” (a világ talán legfontosabb baloldali havilapja, megjelenik nagyjából harminc nyelven) cikkei rendelkezésre álltak volna, a főszerkesztő ezt is elutasította. Nyilvánvalóan kellett a hely a lap olyan publicisztikai nagyágyúinak, mint Dési János, Mészáros Tamás vagy éppen Bolgár György. Minden értelmes ember tudja, hogy ezek a publicisztikák mennyit érnek, milyen színvonalúak: ennél a magyar baloldal bizonyára többet érdemel.
Továbbiakban: nem írunk baloldali lapba hozsannázó cikket a Magyar Nemzeti Bank a monetáris ortodoxiát védelmező elnökéről, tudják miért? Mert baloldaliként politikailag nem értünk egyet vele. És csak nagyon csendben mondjuk: a „jegybanki függetlenséget” (nem neoliberális újbeszélül: a monetáris politika demokratikus kontroll alól való kikerülését) az európai baloldalon enyhén szólva sem övezi ájult tisztelet (sőt) és a baloldal szerint a Jegybankok mindenütt (egészen az Európai Központi Bankig) követett restriktív politikája erős kritikák tárgya. A monetáris szigor cikk szerinti „bozótharcosa” ne legyen a nap embere a Népszavában, legfeljebb akkor, ha lemond.
A lap hétvégi mellékletében a politikai cikkek (leszámítva Tamás Gáspár Miklós egyre kétségbeesettebb kísérleteit) többnyire a megszokott szoclib – valójában konzlib – semmitmondás nyugdíjas tagozatának esszéi, hasonlatosan a legkeményebb kommersz kultúrát (vagy a Kádár-korszak „nagyjait”) bemutató kulturális cikkekhez, miközben Európában a baloldali kulturális robbanás zajlik (itt viszont kivételként említsük meg Böcskei Balázs értő írásait). A „Szép Szó” (a lap hétvég melléklete) szerkesztőnője egyszerűen rossz ember a jó helyen: nem a Nők Lapja kulturális rovatát vezeti, hanem egy baloldali politikai napilapét. Ez nem fog menni a kortárs baloldali politika (igen, kedves Alexandra, újságolvasás!) és kultúra ismerete nélkül.
De komoly gondok vannak a lap egyszerűen szólva stílusával is: nincsen neki. A Népszava olyan mint a magyar foci: rettenetesen rossz, rettenetesen szegényes, vak a külvilágra, nem érdekel mást csak a nyugdíjasokat meg a két oldali ultrákat, de még sokba is kerül és foglalja a helyet. A tehetségtelenségre nincs orvosság. Andrassew Iván (akinek sajnos szíve jóval nagyobb, mint esze – persze előbbi jóval fontosabb) az egyedüli, aki sokszor némi emberséget brummog a lap hasábjaira, de ő is tökéletesen tájékozatlan a világ dolgaiban és teljes politikai analfabéta.
De nem is folyatjuk.
Arra kérjük a Népszava jelenlegi gárdáját: adják át a hatalmat. Önöknek nem való ez a lap. A Népszava története okán a mi lapunk, baloldaliaké. Semmi szükség egy huszadik jobboldali liberális közlönyre, annál több egy baloldali politikai lapra.
És esélytelenek sem vagyunk teljesen. A mostani, tökéletesen érdektelen, tévedésektől, közhelyektől, tájékozatlanságtól hemzsegő, stílustalan lapnál aligha tudunk rosszabb újságot csinálni. A mostani olvasók megtartása nem látszik lehetetlen küldetésnek, és egy valódi baloldali lap talán új olvasókat is vonzhat. Az olasz „Il Manifesto”-nak, vagy a francia „L’Humanité-nak” Magyarországnál hatszor népesebb országokban 40-50.000 olvasójuk van: arányosan még jobban is állunk, a dolog nem reménytelen. És ha baloldali napilapként visszatérünk a szakszervezetek pártjára, az ő segítségükre, bázisukra is számíthatunk.
A helyzet az, hogy ha most előírják, javasolják, hogy egy szocialista párttag olvassa ezt a Népszavát, azzal igen sokat ártanak a magyar baloldalnak. Hiszen a dolog persze politikai kérdés is, nem vagyunk naivak: a mai magyar politikai baloldal legnagyobb ellensége a „ballib” sajtó, mi is tudjuk. Az MSZP-n, a tágabb értelemben vett baloldalon minden most dől el: Gyurcsány híveinek, a Bajnai-Bokros-vonal képviselőinek, a liberális demokratáknak és neokonzervatívoknak megvan a saját sajtójuk a Népszabadságtól a hetilapokon át az ATV-ig, a saját újságíróikkal, publicistáikkal Debreczeni Józseftől Bauer Tamáson át a lassan filozófusként (!) körberajongott mélyen reakciós Váncsa Istvánig.
Azonban lapra van szüksége a magyar baloldalnak is.
Hagyjanak egy rést a pajzson, lássuk meg, mi mit tudunk.
A Népszavára szükség van.
A nép szavára.
Adjátok hát vissza a Népszavát azoknak, akiket illet!
Hozzászólások
Gyakorlati megoldás:
A lap tulajdonosa felmond az összes újságírónak, majd kiválogat egy szakmailag és politikailag képzett új kollektívát.
Problémák:
1. A média többnyire a tőkések és az MSZP-hez közeli emberek kezében van, akiknek nem érdekük egy baloldali lap megjelenése.
(először az MSZP-nek kell(ene) megújulnia, de ez szerintem veszett fejsze nyele...)
2. Nehéz megfelelő embereket találni.
etc.
Nekem a Rednews, TGM és a Magyardipló jelenti a baloldali sajtót. Remélem, nem fogy még a lelkesedés!
Kosz.
A masikra - lenyegesebb - felvetesedre is reagalunk majd.
Szegedi János
A forradalom a győzelemig tart!!!
Ágh Attila pedig nem is olyan buta, ha Bajnai politikáját ajánlja: Bajnainak kultusza van bizonyos körökben. Sokkal népszerűbb figura, mint mondjuk Gyurcsány, mert ugyanazok, akik rajonganak Gyurcsányért, Bajnait is csípik, viszont Bajnai nem taszítja azokat, akiket Gyurcsány. Igazából egy Bajnai-Bokros-Gyurcsány párt kell ma a népnek, mármint a jobboldalt leszámítva.
Bajnai pont azzal alkalmas, hogy kialakította a „nempolitizáló” „szakértő” imázsát. Az MSZP egyszer már nyert választást az „én nem is vagyok politikus, csak egy kis szürke szakértő” figurával, tehát ez egy nyerő stratégia lehet. Magyarországon van egy széles szavazóréteg, amelyik a politikát valami gonosz dolognak tartja, és annál jobban kedvel egy politikust, minél jobban bizonygatja magáról a politikus, hogy nem politikus, és úgy politizál, hogy közben váltig állítja, hogy esze ágában sincs politizálni.
A lényeg: szakérteni kell, számokat mondogatni, és csak semmi eszme, semmi elvi/értékrendi hivatkozás, semmi szimbólum, semmi szín, csak szakértelem! Gyurcsány többek között ezen is változtatott, és ez nyilván hozzájárult a bukásához. Politika helyett technika, kényszerpályák tudomásulvétele, megegyezés az IMF-fel, az IMF majd elmondja, mit csináljon a kormány, a kormány szépen végrehajtja, mert nemtehetmást, és ők nem politikusok, hanem a Szakma imperatívuszainak engedelmeskednek, és meg is van az eredmény: London tapsol, Paul Lendvai bácsi elégedett.
A baloldal egyet ígérhet: visszahozzuk a bevált szakértői modellt, többet nem lesz semmi átpolitizálva, hanem a Londoni Elemzők nagy örömére átadjuk a pályát a szakértelemnek, és ismét éltanulók leszünk.
A baloldali hagyományokhoz pedig nem kell kapcsolódni, baloldali eszméket kár felhozni. Az ugyanis egyrészt „rákosizmus” és „kádárizmus”, amik ugye a Fidesz főbűnei, legalábbis kb. 6-7 éve ezt sulykolja a baloldal, és az ilyen mélyen bevésett dolgokat nehéz korrigálni, másrészt a magyar választó tudja, hogy ahol értékekről, eszmékről és gondolatokról van szó, ott valami nagy átverés készül.
„Igazibaloldali” lapként a Népszavának 500 példánya lenne, de erre semmi szükség, az Eszmélet sokkal jobb.
Ághattilista-gréczyzsoltis irányzattal még tartható a 20 ezres példányszám, ami az MSZP szavazótábor természetes kihalását figyelembe véve 2014-ben még mindig meglesz vagy 15 ezer.
--
NETES kiadás: Napi 80 ezer látogató. Emlékeztetőül pl. a Népszabi példányszáma 1994-ben 300 ezer volt, és ez kb. 600-900 ezer olvasót jelentett. Ez egy példa arra, hogy nagyságrendileg kb. mit jelent egy stratégiai jelentőségű, fontos újság. Ma talán egy ilyen van, az index.
És a napi 80 ezer az természetesen a mostani, bajnaista népszava olvasója. Ha az online népszava átváltozna rednewszá, akkor az olvasottsága lemenne a rednews szintjére.
Ha a kommunizmus piacképes lenne, már rég ráállt volna egy kapitalista egy kommunista sajtótermék kiadására, mert az ilyen remek piaci rések nem sokáig maradnak betöltetlenül. De ez nem történt meg, ez is mutatja, hogy esélytelen lenne egy kommunista lap.
1. nem a rednews pár emberének „követeljük” a lapot, hanem a magyar baloldalnak.
2. ez azt is jelenti, hogy nem kommunista lap lenne, hanem szociáldemokrata.
3. ha elolvasod a cikket, semmi kommunistát nem találsz benne: csak egyszerű, reformista, langyi-bangyi baloldaliság megkövetelését a megszorításoktól az Operabálig.
most Magyaro-on is van az Eszmélet, a Fordulat, meg az Ezredvég, tehát papíron ugyanott állunk mint Bécs...és? mi az eredmény?
döglődik és jelentéktelen az egész mindenhol.
1. Szep, hogy ezt bizonygatod, de hogy tisztan lassunk, de itt nem arrol van szo, hogy a marxizmus nyugaton mindenki szamara ismert, hanem arrol, hogy nyugaton JOVAL jelentosebb a fejlodese, mint Magyarorszagon, vagy Lengyelorszagban.
2. Az sem baj onmagaban, ha erre akarod a figyelmet mindenkeppen felhivni, de meg egyetlen olyan hsz.-t sem irtal, ahol a problema megoldasarol ertekeznel. Ha elveted a marxizmust (ahogy en is), akkor sem artana legalabb azt kifejteni, hogy szerinted ez miert jo a munkasmozgalom/akarmi szamara, esetleg milyen lehetosegeket vet fel.
3. Ha viszont nem tartod fontosnak a munkasmozgalom/+egyeb hasonlok fejlodeset, akkor ne csodalkozz, ha innen ki leszel moderalva. Ez nem az indy.
4. Jo lenne, ha megallnatok mind a ketten azon a ponton, ahol mar nincs egyikotoknek se mondanivaloja a masiknak, mert a tovabbi csak parttalan flame, amit nagy valoszinuseggel moderalni fogunk - ugyancsak.
Vagy azt akarod mondani, hogy ennyi penzert csak a hulyek irnak?
Hanyan csinalnak ilyen-olyan balos honlapot, blogot stb. teljesen INGYEN?
Semmire nem erv, hogy a Nepszava ujsagiroi szegenyek. Mi is szegenyek vagyunk, es?
Amit fentebb TGM ir, azzal az a baj, hogy a nepszava eddig se a sokszinuseghez jarult hozza, hanem eppen ellenkezoleg.
Szoval meg nagyobb nepfrontos elfogultsagomban (amiben nem szenvedek) sem latom okat, hogy ezt a nepszavat konkretan, vagy a nepszavat mint szocdem lapot vedeni kene, vagy akar megvaltoztatni.
Es ehhez azert nem art ugyancsak hozza tenni, hogy az ilyen mellekcselekvesek (mentsuk meg, a mi kutyank kolyke-balosrencerkritikusertelmisegi) arulkodnak arrol a tehetetlensegrol, amit ilyen-olyan baloldali politikanak szokas nevezni. Ha meg csak szukseg lenne egy szocialdemokrata lapra valami rejtelyes oknal fogva, akkor is egy olyan lapot kene vedelmeznunk, legalabbis visszafogottabb hangon beszelni rola, mint amit ez a nepszavas brigad nagy altalanossagban lemuvelt?
Ha valakirol, meg magunkrol sem erdemes kellemes hangvetelben beszelni (magamat is beleertve), hat meg a nepszavarol... :)
Én nem tudom, de mintha ez a könyv nem a "megtisztításról" szólna. Vagy én nem értem?
Lássuk tisztán, hogy baloldali kísérletek még a netes térben sem tudnak széleskörű támogatottságra szert tenni és mindenhol dominál a személyeskedő hangnem, a szerkesztők még a jobbos provokátorokat sem képesek eltávolítani. Mi lett a pár éve még meghatározó erővel bíró indy-ből?
Sajnos amíg a baloldaliak jelentős hányada politikamentes baloldaliságról ábrándozik és undorral fordul el minden rendszerkritikus, de politikai keretrendszert elfogadó kísérlettől, addig ez így is marad. Baloldaliság nincs baloldali párt nélkül. Miként baloldali politikai párt nincs széleskörű baloldali értelmiség nélkül. A Gazsi által linkelt román honlapot a facebook-on majd 3000-en lájkolják. A rednews-t 177-en, a kommunista.net-et 94-en, a Transform ismerőseinek a száma 250. A titkon még balos körökben is lenézett román balos közélet nem csak megelőz, de le is köröz minket szervezettségét tekintve. Azt persze meg sem kellene jegyezni, hogy míg Magyarországon baloldali párt nincs, addig körülöttünk lévő országok szocáldemokrata irányultságú pártjai legalább próbálkoznak valami baloldalisággal, szemben az MSZP-vel, amelyben egyszerűen tombol a butaság és a politikusaik azt sem tudják, milyen értékrendszer mentén szerveződnek.
Szóval nem Népszava kell, hanem kemény önkritika.
Szerinted nincs osszefugges ott: hogy nincs baloldali kozbeszed, nincs baloldali lap es nincs baloldali part?
Addig semmi ne legyen mig nincs part? Mi van??? Es persze addig nincs part, mig nincs baloldali kozvelemeny, az meg addig nincs mig nincs baloldali lap stb.
Tehat sose legyen semmi.
Ugyan-ugyan.
Ezekrol a roman, lengyel stb. szelsobalos honlapokrol meg talan maskor, Gazsi hozta elo oket, fogalmam sincs miert. A cikk egy mersekelt, szocdem magyar baloldali lap lehetosegerol szol.
eeltek vele?
A nem-regisztralt dolgokert en eppen az indy halalanak korulmenyei miatt nem annyira rajongok, de szerintem valami "homokozo" jeleggel arrol is lehet szo.
EZZEL SZEMBEN:
"Czomba Sándor:(2011-ben) megszűnik a rendelkezésre állási támogatás (RÁT) és helyette bérpótló juttatás (BPJ) lesz. Ennek mértéke megegyezik a jelenlegi RÁT összegével, ami havi 28.500 forint."
vagy csak hulyek?
Eppen ezert az ilyen nepszava-szeru nyomtatvanyokban is hasonlo szamtani mutatvanyokkal kapraztatjak el a nagyerdemut, mint a kormany maga. (Ez a mi ellenallo ellenzekunk :D)
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.