Megalakult a bunkó nemzeti politikusok és a bunkó paraszt nemzeti tőkések kormánya.
Orbán Viktor és Csányi Sándor: persze hogy mindenkit kiráz a hideg.
De: hidegvér.
Betárazom, géppisztolyom: annyi előnye van, hogy nehéz hibázni.
Huhh, a hatalom és a tőke szövetsége: szebb, mint a  mesében.
Átálltak.
Amikor nyertek, megnyugodtak a tőzsdék.
Ez semmi más nem jelent, mint hogy mindenki fossa össze magát.
Még Andy Vajna is előkerült: tényleg ha írnánk (írtunk) egy fekete listát, hogy kit először, hazánk irányítói éppen azok lesznek.
Végre megtapasztaljuk a burzsoázia diszkrét báját. Nem lesz se bájos, se diszkrét: nálunk a tömött bajszú, meg az átizzadt Skála-inges a burzsoázia.
Kamarádok, az ellenállás egyetlen formája maradt: a jó öreg szakszervezet.
Élünk egy kapitalizmusban, ahol nincsenek szakszervezetek: hogy hogy sikerült, elég körülnézni.
Nem lehet ez így: nem lehet mindenkinek egyenként megbirkózni velük.
A tőkések már megszervezték magukat: Nemzetközi Valutalapnak, Európai Uniónak, a Magyar Köztársaság Kormányának, Gyáriparosok Országos Szövetségének, RTL-Klubnak, Népszabadságnak hívják őket.
Be, be, be abba a kurva szakszervezetbe.
Tudjuk, hogy ott vannak kockafejű senkiháziak. Mindegy. Mit törődnél velük?
Változtasd meg, alakíts újat, harcolj, prüszkölj, káromkodj.
De ne hagyd, hogy harc nélkül nyerjenek.
Egy forintot, egy ticket restaurant jegyet, egy plusz másodpercet sem. Sokszor fogunk veszíteni (még az is lehet, hogy mindig), de küzdjenek meg minden milliméterért.
Minden forintot sztrájkban vegyenek el, minden lépéskor úgy hátráljunk, hogy már nyakunkon a kés: aláírod, vagy mész.
Aláírom, de izzadj meg érte:  legalább egy szájbabaszott másodpercig te érezd rosszul magad.
Mondhatnánk, hogy csak a láncainkat, de persze nem: a kenyerünket, a lakásunkat, meg azt a pici tyúkszaros életünket.
Eddig sose álltunk ki, most próbálják ki, milyen ha kiállunk.
Rosszabb nem nagyon lehet.
Ha már legutóbb ilyen gyávák voltunk, hogy egy szó nélkül, hogy egy pici sztrájk, hangos szó nélkül, mint a birkák.
A görögök rázzák a rácsot: mit érnek vele?
Semmit, csak egy világ beszél róluk.
Gyáva népnek ugye nincsen.
Egy kibaszott tapodtat sem harc nélkül a vállalatoktól a városainkon át a futball-pályákig. Ha valamit akartok: vegyétek el!
Hogy megtanulják. hol lakik a magyarok istene.
Igen, az a kurva.
Meg persze az utcák, terek bajnokság a fasisztákkal.
Ide is fasz kell majd, de ha nem akarunk egy bűzlő pöcegödörben élni, ezt a harcot is nekünk kell megvívnunk.
És egy tapodtat sem az antirasszizmusból, elvtársak.
Nektek nem kell mondanunk, hogy aki cigányozik: ellenség. Nem érdekes, ki hol lakik, nem érdekes. mit mesél, nem érdekes, hol fáj neki: aki cigányozni merészel, az egy rasszista disznó.
Vagy nem érti, miről van szó, vagy nem akarja érteni: mindegy.
És igen: nehéz idők jönnek.
Bizony lesznek, akiknek azért lesznek nehéz napjaik, mert zsidók. Még az is lehet, hogy ezek az emberek egyébként undormány háborús uszítók, akiktől a hideg kiráz minket.
Akkor is majd be kell fognunk a nagy pofánkat néha. Sosem tagadtuk itt, hogy mi a véleményünk az imperializmusról, a nacionalizmusról (legyen az akár zsidó nacionalizmus),  Izrael rasszizmusáról, a háborús uszításról.
Ezután is el fogjuk mondani: de tudjuk. hol élünk.
Ezen a tájékon néha a csitt, lehet több. mint a csatt.
Ha ebből engedünk, ezért vagy azért (bizony undorító figuráknak is pártját kell majd fognunk), mi is elveszítenénk az arcunkat.
Pedig másunk nincs is. 
Tragédia után mindig a hidegvér a legfontosabb.
A mi jelszavaink nem változának.
Szabadság.
Egyenlőség.
Testvériség.
Fenn a fej, tiszta a szív: nincs mitől félnünk.