„Hallottam róla, hogy messiás, nem olyan mint az a pufajkás, nem iszik, focizik jó gyerek, csak a Tamással él nemi életet”

Utódvédharcainkat persze becsülettel vívjuk meg, tüntessetek Ice-T-jogaiért: ő legalább tényleg megérdemli.
Túl minden szaron, a legnehezebben azt bocsájtjuk meg a Fidesznek, hogy megint egy táborban vagyunk a Népszavával, Bokros Lajossal, de még az is lehet, hogy kedvenc fasisztánkkal, Seres Lászlóval is.
Valljuk meg, ez rengeteg kínos pillanatot okoz nekünk. Az ember áll a sajtószabadásg barikádján, cigiszünetben oldalra néz és ott van mellette mondjuk a Fletó.
Mély szippantás.
Meg a Népszava-címlap.
1919. május 1.
Tudjátok ezek azok, akik uszítottak a sztrájkok ellen, akiknek a Financial Times a Bibliájuk, a Tőke az istenük és Bauer Tamás az ő prófétája.
Ha tilos a vörös csilag, ha minden sajtóból az dől, hogy a kommunizmus egyenlő a fasizmussal (mert az egyik osztály - a másik faji alapon – de hát tudjátok ti a leckét, csak tudnánk mi folyhatott ezek tudszoc. óráin, persze tudjuk se tud, se szoc), akkor kéretik a Tanácsköztársaságot se a szánkra venni.
Mert a munkásököl még mindig oda csap, ahova köll.
Most ez a rohadék brigád, ez a korrupt senkiházi társaság azt harsogja, hogy védjük meg velük a demokráciát.
A legdühítőbb, hogy még igazuk is van. De.
A mi felelősségünk is persze, hogy ebbe az érdektelenségbe, végtelen hazugságokba, a legkeményebb tolvajlásba, tragikus ostobaságba, miegyébbe bukott rendszer végénél nem voltunk ott, hogy mondjunk valami mást (vagy rosszul mondtuk, vagy nem elég hangosan – mindegy, a mi hibánk), de nem mi szartuk össze a szennyest, az is biztos.
Ők voltak azok, akik most kiteregetik és állnak meglepett ábrázattal.
Nem értik a dolgot.
Pedig voltak reformok is, nőtt a GDP, csökkent a hiány (vagy fordítva? Vagy mindegy?), még az IMF is aszonta, hogy mi vagyunk a legszimpibb buckalakók, akiket valaha láttak.
Közben meg lent az egri pinceklubban szólt a zene, szólt. Senki nem vette észre noha talán szebb is volt, meg igazabb is, mint amit ők valaha.
De ők egy szót se semmiről.
Itt már le lett az egész magyar nép kádáristázva, populistázva („a populista nép” – a magyar liberálisok hiszekegye), mely ugye „nem szereti a szabadságot”.
Oszt mi van akkor, ha a ti semmire nem jó polgári szabadságotok nem kell a kutyának se, mely megtűrte a szemérmetlen kizsákmányolást, a kiáltó igazságtalanságokat és ahol a legfontosabb választás – szigorúan négy évente, mert a Tőke szereti a stabilitást, meg a faszt – az, hogy Hagyómiki legyen vagy az izébizé?
Persze mindenütt színház az egész (és mindenütt rohad: ne felejtsük, hogy például Sarkozy kormánya magyarál itt nekünk), nálunk mindig is szar volt a darab, rosszak színészek, most is a legalját kapjuk el.
A médiagecik meg a műveletlen vidéki gyerekek.
A lényeg elvtársak, hogy egy szót se a rendszerről. Erről az egész kilátástalan, elnyomó, boldogtalan kibaszott szarról, amiben élünk. Hogy a Való Világot féltik, nem a való világot.
Most mosolygunk még a majomketrecből, de dühünkben és elkeseredésünkben már harapdáljuk a rácsokat.
Ti mondtátok húsz éven át, hogy ez ilyen.
Hát most ez meg amolyan.
A kormány szabadságellenes intézkedései támadásával legitimálnak olyan dolgokat melyeknek semmi köze szabadságunkhoz.
Ünneplik, hogy kis országunkat faszolják, hogy adóztatni merjük őket, hogy fenn akarjuk tartani, hogy bizony a generációk fizetik egymás nyugdíját, hogy nem úgy van az, hogy mindenki magának gyűjtögeti, hogy akinek nem volt, annak ne is legyen.
Társadalmi szolidaritás, kedves szájbabaszott Népszabadság, édes drága magyar szocialisták, ti aljas szemetek.
Hogy is volt a régi szép anarchista mondás? „Szocialista és forradalmár: valaha szinoníma volt, ma önellentmondás”.
Valóban nagyon keskeny mezsgyén kell járnunk: nem szarhatjuk le az egészet, de nem is tehetünk úgy, hogy bármi közünk lenne amazokhoz.
Már csak egészséges önvédelemből sem.
Általában a Népfrontok, ha győztek megmentették a népet a legrosszabbtól, ha nem, akkor meg nem volt miről nagyon beszélni.
Hát Népfront, elvtársak. Ne rajtunk múljon, mintha valaha rajtunk múlt volna.
Felesleges azt hazudnunk magunknak, hogy nekünk akár mindegy is, hiszen persze nem mindegy.
Nincs receptünk elvtársak, soha nem is volt.
Talán az ártani nem fog, ha mindig és mindenütt az anarchisták fekete lobogóját keresitek.
Tudjátok, mely megüzeni ennek az elöregedett világnak: eljött a halála órája.
Túl minden szaron, a legnehezebben azt bocsájtjuk meg a Fidesznek, hogy megint egy táborban vagyunk a Népszavával, Bokros Lajossal, de még az is lehet, hogy kedvenc fasisztánkkal, Seres Lászlóval is.
Valljuk meg, ez rengeteg kínos pillanatot okoz nekünk. Az ember áll a sajtószabadásg barikádján, cigiszünetben oldalra néz és ott van mellette mondjuk a Fletó.
Mély szippantás.
Meg a Népszava-címlap.
1919. május 1.
Tudjátok ezek azok, akik uszítottak a sztrájkok ellen, akiknek a Financial Times a Bibliájuk, a Tőke az istenük és Bauer Tamás az ő prófétája.
Ha tilos a vörös csilag, ha minden sajtóból az dől, hogy a kommunizmus egyenlő a fasizmussal (mert az egyik osztály - a másik faji alapon – de hát tudjátok ti a leckét, csak tudnánk mi folyhatott ezek tudszoc. óráin, persze tudjuk se tud, se szoc), akkor kéretik a Tanácsköztársaságot se a szánkra venni.
Mert a munkásököl még mindig oda csap, ahova köll.
Most ez a rohadék brigád, ez a korrupt senkiházi társaság azt harsogja, hogy védjük meg velük a demokráciát.
A legdühítőbb, hogy még igazuk is van. De.
A mi felelősségünk is persze, hogy ebbe az érdektelenségbe, végtelen hazugságokba, a legkeményebb tolvajlásba, tragikus ostobaságba, miegyébbe bukott rendszer végénél nem voltunk ott, hogy mondjunk valami mást (vagy rosszul mondtuk, vagy nem elég hangosan – mindegy, a mi hibánk), de nem mi szartuk össze a szennyest, az is biztos.
Ők voltak azok, akik most kiteregetik és állnak meglepett ábrázattal.
Nem értik a dolgot.
Pedig voltak reformok is, nőtt a GDP, csökkent a hiány (vagy fordítva? Vagy mindegy?), még az IMF is aszonta, hogy mi vagyunk a legszimpibb buckalakók, akiket valaha láttak.
Közben meg lent az egri pinceklubban szólt a zene, szólt. Senki nem vette észre noha talán szebb is volt, meg igazabb is, mint amit ők valaha.
De ők egy szót se semmiről.
Itt már le lett az egész magyar nép kádáristázva, populistázva („a populista nép” – a magyar liberálisok hiszekegye), mely ugye „nem szereti a szabadságot”.
Oszt mi van akkor, ha a ti semmire nem jó polgári szabadságotok nem kell a kutyának se, mely megtűrte a szemérmetlen kizsákmányolást, a kiáltó igazságtalanságokat és ahol a legfontosabb választás – szigorúan négy évente, mert a Tőke szereti a stabilitást, meg a faszt – az, hogy Hagyómiki legyen vagy az izébizé?
Persze mindenütt színház az egész (és mindenütt rohad: ne felejtsük, hogy például Sarkozy kormánya magyarál itt nekünk), nálunk mindig is szar volt a darab, rosszak színészek, most is a legalját kapjuk el.
A médiagecik meg a műveletlen vidéki gyerekek.
A lényeg elvtársak, hogy egy szót se a rendszerről. Erről az egész kilátástalan, elnyomó, boldogtalan kibaszott szarról, amiben élünk. Hogy a Való Világot féltik, nem a való világot.
Most mosolygunk még a majomketrecből, de dühünkben és elkeseredésünkben már harapdáljuk a rácsokat.
Ti mondtátok húsz éven át, hogy ez ilyen.
Hát most ez meg amolyan.
A kormány szabadságellenes intézkedései támadásával legitimálnak olyan dolgokat melyeknek semmi köze szabadságunkhoz.
Ünneplik, hogy kis országunkat faszolják, hogy adóztatni merjük őket, hogy fenn akarjuk tartani, hogy bizony a generációk fizetik egymás nyugdíját, hogy nem úgy van az, hogy mindenki magának gyűjtögeti, hogy akinek nem volt, annak ne is legyen.
Társadalmi szolidaritás, kedves szájbabaszott Népszabadság, édes drága magyar szocialisták, ti aljas szemetek.
Hogy is volt a régi szép anarchista mondás? „Szocialista és forradalmár: valaha szinoníma volt, ma önellentmondás”.
Valóban nagyon keskeny mezsgyén kell járnunk: nem szarhatjuk le az egészet, de nem is tehetünk úgy, hogy bármi közünk lenne amazokhoz.
Már csak egészséges önvédelemből sem.
Általában a Népfrontok, ha győztek megmentették a népet a legrosszabbtól, ha nem, akkor meg nem volt miről nagyon beszélni.
Hát Népfront, elvtársak. Ne rajtunk múljon, mintha valaha rajtunk múlt volna.
Felesleges azt hazudnunk magunknak, hogy nekünk akár mindegy is, hiszen persze nem mindegy.
Nincs receptünk elvtársak, soha nem is volt.
Talán az ártani nem fog, ha mindig és mindenütt az anarchisták fekete lobogóját keresitek.
Tudjátok, mely megüzeni ennek az elöregedett világnak: eljött a halála órája.
Hozzászólások
Itthon azért még mindig a vörös-fekete dívik.
Ugyanakkor túlságos pesszimizmust érzek szavaidból...
de ha bennünk nincs vmi kis kevés optimizmus akkor az még inkább veszve van
14-ben az első vh idején sem gondolt szerintem senki 19-re...
Szerintem nem a demokráciát védjük -ami semmi más, mint az árutermelő társadalom egyik ideológiája, némi politikai szósszal. Az antifasizmus -és itt most arról van szó, hiszen a populista-konzervatív-nacionalista, fidesz-féle csoportok megágyaznak a jobbik-féle fasiszta bandáknak- semmi más, mint önvédelem. Közvetlen harc az életünkért.
U.i. mit jelent az utalás az egri pinceklubbra?
"Nem kell a kormány, nem kell a rendszer,
nem kell a jólét a plexipajzsaival!
Nem kell a Batman, se a hamburger,
az egész rohadt banda a hazugságaival!"
A rendszerváltás üdvözlése...
Pedig jó volna egy kis egri punk 88-ból...
A sajtó kb. annyira szabad (az is, amelyik most minket kioktat), mint az a másfél millió magyar, aki a rendszerváltás mellé megkapta a munkakönyvét is.
(Tényleg! Komolyabb téma lenne a magyar rendszerváltás, a Kész Átverés Show!)
Ill. nem pontos: mert a rendszerváltáskori másfél millió magyar munkanélkülit simán magára hagyták (ússzál faszikám! szabad vagy! csak a vizet leengedték a medencéből),
a "szabad" sajtó "munkásai" viszont jól fizetett bértollnokok. (Nem is erősködnek a gazdival szemben!)
Főleg, hogy a Harasztiék által gerjesztett nemzetközi médiahecc után már
annyira, de annyira kilóg már a lóláb!
A haladó magyar baloldal (Kovács Lászlótól Mesterházyig) és hű, liberálisnak csúfolt szövetségeseik (Harasztitól Konrádig, akik rendszerváltáskor még a Kádár-rendszer ellenzéke szerepet alakították!) veszni látják kiváltságaikat...
akárcsak a bankok, multik, sajtó-cézárok...
és példátlan módon neki estek Magyarország új kormányának! (Eddig csak Simor András havi 8 milliója sértette a jogérzéküket.)
Ne legyenek illúzióink, ezek bármire képesek! Bombázni talán nem fognak!
ÖRÖMMEL TALÁLTAM RÁTOK!
www.kommunista.net/
www.red-help.net/
Mellesleg jobb az írás stílusa, mint a szélsőjobbnak, de val.szeg ezt a oldalt bölcsészek szerkesztik, nem munkások!
Két idézetet másoltam neked, BG:
A szocializmus a leghosszabb út a kapitalizmustól a kapitalizmusig.
Lengyel szállóige
A legnagyobb megbukott kísérlet az emberi nem történetében.
Joel Mokyr
miért pozitív az,ha nincs receptetek? nem értem.
A termelt javak egy kozossegben nem kepezhetik csere targyat, hiszen a kozosseg a cserekapcsolatok soran tulajdonosokra hullik akkor szet (lasd okori tarsadalmak kialakulasanak peldajat).
Miutan a cel a munkamegosztas (filozofiai neven az elidegenedes) lerombolasa szukseges ahhoz, hogy kozosseget epitsunk, ezert a termelesi rendszernek is szuksegszeruen meg kell valtoznia. Persze ez nem jelenti az, hogy mindenhol gyogyszer-, meg laptop uzem lesz. Mar csak azert sem, mert az uzemi, gyari keretek a tokes termeles szervezetei, ahol a belso mukodes lekepezi a tarsadalmi kapcsolatrendszert. Pontosabban forditva inkabb igaz, a tarsadalmat alakitottak at egy nagy uzemme.
Lazcsillapitasra rengeteg olyan szer van pl., amihez nincs szukseg nagyuzemi keretekre, sot, van olyan megoldas, ami minimalis beavatkozast sem igenyel az ember reszerol, hanem csak ugy terem. Ha nem szukseges viszont allandoan a lazat csillapitani (mert mondjuk nem kell aggodni, hogy kirugnak, szoval akkor ki is heverheted a betegseget nyugodtan), akkor van mas megoldas is az ipari helyett.
Ez nem azt jelenti, hogy minden technologia megy a levesbe, csupan azt, hogy meg kell fontolni a technologia celjait, es abba az iranyba keresni a megoldasokat, ami segiti a munkamegosztas felszamolasat, es kozelebb hozza egy kozosseg tagjait sajat napi tevekenysegukben.
számomra zavaros és kétes ez az egész utópiátok, vagy engem legalábbis nem győz meg.
Igazából lesz valamiféle munkamegosztás (lehet hogy egy kicsit másképp fog kinézni mint ma) és a termékeknek is lesz cseréje.Mindazonáltal ez csere közvetett módon, nem a piac közvetítő mechanizmusai által fog létrejönni,hanem a totálissá váló redisztribúció által.
Az előbbire példa egy németországi kommuna a Lika Törzs (tilos ajándékozni),az utóbbira pedig különböző hadigazdaságok,milliós populációkat felölelő újraelosztó birodalmak,a maguk módján a fogyasztói szövetkezetek stb.
Az előbbi kettő tekintélyelvű társadalmi formációk,de de a biztos hogy a gazdasági alapjukat demokratikusan is működtetni lehetne. Persze nem tartom kizártnak hogy a kölcsönös segítség a (kiegyenlített reciprecitás)a redisztribúció mellett létezzen,tartós vagy kevéssé spoadrikus jeleggel.
az osztályharc sztem inkább a kapitalizmuson belüli erőviszonyokat tologatja ide-oda egy szűk sávon belül, nem látom h feltétlenül formációváltáshoz kellene vezetnie...
a prekapitalista társadalmak bukása, átalakulása nem biztos h releváns, mert ezekben nem volt még modern technológia, nagyvárosok, individualista életforma. ezek épp a kapitalizmussal együtt alakultak ki és lehet h ebből lehetetlen kimászni. nem mondom hogy tuti, de lehet.
ezt - legalább elvben - elismered azért?
alátámasztottam érvekkel.Ha neked ez nem elég akkor nem tudok mit csinálni.
Tudod minden lehet,de aki foglalkozott az emberi kultúrával,az ismeri a diverzitását is. Egy elem egy bizonyos helyen totális,míg máshol csak járulékos tényező. Én nem foglak győzködni,nem hittérítő vagyok.
mert nincs is. nekem van 1 gyanum h miert.
majdnem százezer tagja van:egyszerre a tagok számára termelőegység és fogyasztóiszövetkezet is.Igaz,ez még nem milliós,de nagyon fejlett és sokrétű technológiával dolgoznak.
környzet nem tesz többet lehetővé.
Tiszta kapitalista viszonyok között,nem jöhet létre tiszta kommunizmus,csak a prefigurációja.
Amúgy az individualizmusról:ez egy alapvetően rosszul értelmezett és elnagyoltan bemutatott dolog.
De még piacgazdaságokban is teljesen másjelleget ölthet a népi lélek mint nyugaton. Erre példa Japán vagy Szingapúr. Az utóbbiban ez eléggé karakteresen megjelenik a gazdaságpolitikában is.
szerintem ez 1 legyőzhetetlen "vírus", de
lehet h tévedek.
mind2 mellett szólnak érvek.
"Nem lehet megvalositani a kozossegi tarsadalmat, mert most nem letezik a kozossegi tarsadalom" ??
Ez azert kicsit lapos, nem gondolod?
1) most nem létezik
2) eddig sem létezett
3) az eddigi kiserletek beletorkollottak valami egeszen masba, mintha lenne az ilyen kollektivista kiserleteknel egy gonosz "attraktor" az allapotterben
4) vannak eleg eros rendszerelmeleti ervek,hogy miert nem lehet egy teljesen kozossegi fejlett tarsadalom (es hogy miert lesz beloluk vmi mas, ld. elozo pont)
5) ha meg elvileg lehetne is, nem vilagos, hogy lehetseges-e eljutni oda 1 full kapitalista tars-bol
ez igy egyutt sztem kicsit sok.
őskommunizmusnak hívják.
2.Tisztázzuk:eddig egy kisérlet vol csak.
Az valóban eltorzult:a többi területen létrejött pirosra festett diktatúrák pedig csak annak az egynek a kisugárzása folytán jöttek létre/esetleg váltak olyanná.De egyébként atól még hogy eddig nem jött létre valami,még a jövőben bekövetkezhet.Megint a társadalmi formációk óriási változatosságot mutatnak és gigantikus átalakulásokon mentek keresztül.
3.Egy érvet ismertettél csak.
4.Ha egy kicsit elmerülnél a munkásmozgalmi irodalomban akkor látnád hogy sokféle irányzatnak mind megvannak a maga válaszai.Itt egészen pontosan kidolgozva.
5)Egyáltalán nem sok.
2) egybol nulla, pedig a korszak legjobb marxistai csinaltak, rossz jel. voltak mas kisebb probalkozasok, azokat a kornyezet fojtotta meg, vszeg ez sem veletlen.
3) ha nincs piac, akkor tervezni kell, akkor centralizalni kell, ez diktaturahoz es stagnalashoz vezet. roviden. a piacok hatekonyabb informacio-kozvetitok. stb.
4) a valaszok szamomra nem voltak meggyozoek. sztem az a kidolgozas nem valami pontos.
5) nekem biztos sok. foleg, h sztem a kapitalizmuson belul is lehet ertelmes eletcelokat talalni.
voltak.
Sok volt ami rendelkezett valamilyen egyszerű iparrral.
Ha valami működik valamilyen környzetben máshol,másként nem is létezhet.
Micsoda logika csakis ott csakis úgy!
2)A legrosszabb marxisták csinálták.
Ma már teljesen nyilvánvaló.
3)Mechanikus demagógia.
4.Könyveket írtak tele.
A modern munkásmozgalom gyermekbetegsége hogy még mindig tart a pontos koncepciók
létrehozásától utópiának minősí
tve azt.Ez által végső soron lemond saját emberi lényegéről.
5.Kmondta hogy nem?Lehet.Persze.Csak előbb vagy utóbb a tőke majd nagy eséllyel megtorpedózza őket.
mert felesleges vitatkozni veled.
Az alacsony produktivitás oka pedig a társadalmi demokrácia hiányában keresendő. A termelőeszközök elidegendettek voltak a munkásoktól.
Michael Husson jól leírja a tervezés kérdése újra napirenden című írásásban.
de a mai szint fenntartásához is nagyon magasfokú technológia és specializáció kell, és mindezt valszeg csak decentralizált piacokkal lehet megvalósítani.
alacsony produktivitás? hol és mikor?
az utóbbi 200 évben (kapitalizmus) a produktivitás több 100-szorására nőtt.
Az emberre ugyanaz jellemző:a csoporton belüli rivalaizációt felváltotta a kooperáció és az altruizmus.A versengés jelentősen lecsökkent a csoport túlélésésenek érdekében. Az ősi archaikus közösségek (tehát az egyszerű és az összetett horda) nem ismeri tekintélyt,ha vannak főnökök akkor azoknak nincs kényzerítő erejük és nem tudják átörökíteni a hatalmukat.
Van egy csomo olyan betegseg... persze, van egy csomo olyan betegseg is, amit a modern elet produkal. Van olyan csomo dolog, amire ma mar erzekeny az immunrendszerunk, hala a sterilitasnak, a modern gyogyszereszetnek. A gyogyszerfuggoseg a legbiztosabb jele annak, hogy valami nagyon el van baszva.
Arrol sem vagyok meggyozve, hogy ipari modszerek nelkul ne lehetne betegsegekre "gyogyszert" talalni, ha a cel egyenesen az, hogy ne kelljen hozza gyari munka.
En nem szeretnem a modern elet legtobb dolgat termeleni, mert nem latom, hogy a produktivitason kivul van mas ertelmuk. Az etelhez es italhoz, a szorakozashoz, a gyerekneveleshez stb. nem kell modern technologia es megoldottak kiskozossegi szinten is (ambar en itt most nem kiskozossegi szeparaciorol beszelek, hanem egy kozossegi tarsadalomrol). A laptop nem szukseglet, hanem eszkoz, es mint ilyet, meg lehet valogatni a celok erdekeben.
Az arviz ellen pl. lehet ugy is vedekezni, hogy gatakat emelsz, meg ugy is, hogy elkoltozol idoben.
Laptopra, szamitogepre mint olyan, senkinek nincs szuksege. Szukseg bizonyos feladatok elvegzesre van, es vannak olyan feladatok, amelyeket ma szemelyi szamitogepekkel rendezunk, de ez nem azt jelenti, hogy szamitogepek nelkul megallna a vilag.
Kosz nagyon!!!
Majd valamit csinálunk, de ezt még mi se tudjuk. Kb. ezt mondtad.
A többire nem reagálok, mert így is faszverés.
Hányan is látogatják ezt a weboldalt kedves bölcsészek?
Irány át a jobboldalra, azok sem különböznek tőletek.
Egyébként nem úgy volt, hogy Lenin elvtárs öntudatlannak tartotta - ma nem is létező- munkásságot, és ezért felülről való irányításra van szüksége?
Csak vízágyú,gumilövedék,lovas rendőr, vipera stb. nem volt. (Persze, ha olyan hülyék ezek az új rendőrfőnökök, hogy még néhány kuka-gyújtogatóra sem telik.)
Bródy viszont jól megél a régi dicsőségéből.
Megkésett válasz BG-nek
Amikor ezeket a sorokat írom, ügyelve arra, hogy véletlenül se derüljön ki pontos munkaterületem, zavar gondolkodásban az egyre erősödő paranoia. A paranoia, amit érzek, nem tudom mennyiben jogos? Az ezerszer hangoztatott tényezőket mindenki ismeri, így talán felesleges összefoglalni. Aki kormányváltás óta Magyarországon lezajlott események összefoglalását unja, nyugodtan ugorja át a következő bejegyzést.
A legkiszolgáltatottabb helyzetű munkások – ahogyan egyesek emlegetni szokták „proletariátus alatti réteg” – helyzetének megnehezítése már az előző kormány alatt elkezdődött. Tartózkodási hely (régebben: ideiglenes lakcím) létesítésének lehetetlenné tétele állandó lakcím nélkül, a piaci árakhoz képest komikusan alacsony segélyekhez való hozzájutás feltételeinek szigorítása (elsősorban a munkaerőpiacról tartósan kiszorultak számára adott változó nevű alamizsnára gondolok), az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés megnehezítése (a kezdeti vizitdíjtól a jogosultság korlátozásáig). Ez folytatódott az új kormány alatt: a – változó nevű – munkanélküli járadék további megnyirbálása, az alacsony keresetűeket sújtó új adózási rendszer, a közalapítványok felszámolása, a kisegyházak elleni lépések. Talán kevéssé ismert, de számos kisegyház a hitéleti tevékenység mellett igen aktív „karitatív tevékenységet” folytat, pontosabban professzionális segítő tevékenységet (a Krsnásokról vagy az Üdvhadseregről mindenki hallott, de van még talán egy tucat hasonló szervezet). Ott van még a média-felügyelet pártüggyé tétele, és a jogállamban szokásos hatalmi ellensúlyok kiiktatása is: a köztársasági elnöknek kinevezett bólintójános, az alkotmánybíróság gyakorlati kiiktatása vagy a parlamenti ülések ritkítása (vagy ez csak terv maradt végül?), és végül az éjszakai műszakban működtetett szavazógépezet. Készül az új alkotmány, ami talán sikeresen hagyja ki a szükségállapotra vonatkozó korábbi korlátozásokat (torzító történelmi hasonlat: az NSDAP legalább nem emelte alkotmányos szintre a felhatalmazási törvényt). Az alkotmányba talán belefoglalják a Szent Korona tant is, amit húsz éve még csak az MDF – nem sokkal később kizárt – szélsőjobboldali csoportja képviselt parlamenti szinten. Párhuzamosan ideológiai keresztes hadjárat folyik hol a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, hol a véletlenül megmaradt szocialisták nevét viselő utcák ellen. Még a Szabadságszobrot is megtalálták, mint a történelemből kitörlendő időszak mementóját. A szóelemzésért elnézést (Lenin megrótta Kautskyt ilyen okból): talán nem véletlen, hogy a Szabadságszobrot akarják eltüntetni. A Horthy-rendszer politikai kereszténységét jelképező templomocska tervezett újjáépítése és az előző kormányok alatt állított „baloldali” 1956-emlékmű tervezett eltávolítása is ebbe az ideológiai hadjáratba tartozik bele.
Személy szerint nem szeretem a demokrácia megjelölést használni, mindenféle többé vagy kevésbé rokonszenves szocialista különféle dolgot ért alatta, ez vég nélküli vitákat generál, újabb szakadásokat, azaz a párbeszéd beszüntetését (miközben a valódi álláspontok nem feltétlenül vannak olyan távol egymástól). Nekem egy Eric Arthur Blair (azaz George Orwel) féle definíció volt sokáig rokonszenves, amiben a spanyol polgárháború alatt még létező spanyol trockisták álláspontját idézi: a demokrácia egy szebb szó a kapitalizmusra. A jogállam talán találóbb szó arra, amit demokráciának szokás mostanában nevezni, és ez csak jogtörténeti vitákat generálhat. A jogállam alatt a kapitalizmus egy sajátos formáját értem, ami úgy tűnik, ténylegesen veszélyben forog. Kérdés lehet, hogy minket, szocialistákat miért érdekel (ide nem értve a kapitalizmussal kiegyező revízionistákat és a nyugat európai „kommunista” párti óriáslajhárokat és mindenféle posszibilista, fábiánus, eurokommunista vagy anarcho-kapitalista féle kihalt dinoszauruszokat)? A jogállamok szó nélkül kiegyeznek bárkivel, aki lényegében nem támadja a kapitalizmust, akármennyire is ellenkezik a gyakorlatuk a jogállamisággal: a legismertebb példákkal élve a tradícionalista-fasiszta Franco rezsimmel, a Pinochet féle terrorista-puccsista diktatúrával, a szunníta fundamentalista Szaud-Arábiával vagy a kommunista nevű politikai párt által irányított kapitalista Kínával.
A kapitalista jogállam időszakának Magyarországon lassan vége. A prokapitalista reformok a polgári balról, majd ennek egyenes folytatásaként a jogállami úton hatalomra jutott polgári jobboldal jogállamot lassan felszámoló lépései nyilvánvalóvá teszik, hogy mennyiben volt komolyan vehető a rendszerváltó politikusok felesküdése a jogállamiságra. A rendszerváltó politikai pártok lényegében elenyészetek, vagy éppen feladták a kapitalizmus jogállami formájába vetett hitüket. Nyilvánvalóvá vált, hogy a színtiszta profitérdekek és az azt szervező osztály-állam, valamint ennek tagadása tekinthető komoly álláspontnak.
A jogállamiság pártján álló minden rózsaszín „szocialistára” is állnak a fentiek, a legdurvább történelmi példa talán a két világháború közötti magyar szociáldemokraták története lehetne, akiknek Peyer vezette jobbszárnya eleve békét kötött a Horthy-rezsimmel, később pedig még a nemzetiszocialista rendbe beilleszkedni akarók is akadtak közöttük.
A szociáldemokraták sorrendben lemondtak a forradalomról, saját (Engels szerint még lehetségesnek tartott) „szavazófülke forradalmukról”, majd a kapitalizmus népjóléti szépítgetéséről, végül időnként még a demokráciának nevezett jogállamiságról is, hogy saját helyüket a kapitalista rendben biztosítsák (ezáltal a kapitalizmust is biztosítsák).
A központi kérdése most következik, soká húztam az előjátékot: a jogállami formába öntött kapitalizmus egyes eseteit hosszasan elemezhetjük, az egyes elemeket csoportosíthatjuk, hogy mennyiben konzervatív, liberális vagy szocialista jellegűek (a szövetkezeti tulajdon például elismert tulajdonforma Magyarországon is), az elemek súlyát rangsorolhatjuk, ezek alapján a fenti kategóriákat újradefiniálhatjuk és kezdhetjük elölről a circulus vitiosus-t. Amikor egy szélsőbaloldali-liberális-akármiféle intellektuel újra überdemokrata lesz, vagy egy öndefiníció szerint vörös weblap egyik írója azt érzi, hogy újra népfrontba kényszerítették a jogállam-pártiak balszárnyával, akkor megérthetjük a jobboldali fordulat valódi lényegét. Érezhetünk ilyesmit, már csak azért is, hogy érzéseink letagadása miatt nehogy végül pszichológusnál vagy pszichiáternél kössünk ki, de tudnunk kell, ezek hamis érzések. Lukács György szerint a tudatunk a kapitalizmusban szükségszerűen kapitalista tudat marad valamelyest; ez a kapitalista tudat vonzana most oda minket a szavazófülkében lezajlott „forradalom” „szerencsétlen üldözött” liberális és szociáldemokrata ellenzékéhez. Ilyen esetben fokozottan kell kapaszkodnunk a tudatba, hogy mi nem csupán egy kormány, némelyik parlamenti párt vagy a kapitalizmus egy specifikus formájának vagyunk az ellenzéke, hanem a kapitalistáknak en bloc. Eszünkbe kell idézni, hányszor néztek tömeggyilkosok éltetőinek és életidegen filantrópnak, hányszor neveztek fellegekben járó utópistáknak vagy lélektelen cinikusnak, de a megértetlenség és ostoba vádak mellett emlékeznünk kell elvtársainknak és elvbarátainknak támogatására és baráti szavaira.
Tudnunk kell, hogy a mostani jobboldali fordulat vagy egy későbbi baloldali reform csak a kapitalizmus embertelen leviatánjának vergődése, kétségbeesett kísérleteinek sorozata, hogy minél tovább nyújtsa létezését. Tudnunk kell, és idővel talán érezni is fogjuk, hogy az emberiség előtörténetének kortársai vagyunk és az emberiség valódi történetét akarjuk végre elkezdeni.
Ha „ezek” – a jobboldali fordulat hívei – elhitetik (elsősorban velünk, de a külső szemlélők ilyesfajta nézőpontja is veszélyes), hogy a jobboldali fordulat polgári ellenzékével vagyunk egy platformon, úgy tényleg célt értek. Ha nem vagyunk mások, mint a polgári baloldal szivárványának vöröse, akkor lemondtunk történelmi küldetésünkről. Amennyiben elhisszük, hogy aki nincs a jobboldali rezsimmel, az ellene van, úgy elismerjük a jobboldali rezsim kategóriáit.
A polgári baloldallal való közös platform azt jelenti, hogy a kapitalista politikai gépezet alkatrészei lettünk. Én ebből nem kérnék, személy szerint, és nem hiszem, hogy a Rednews szerkesztői, írói és olvasói közül ezt szeretnék.
Kelemen László
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.