A dolgok kezdenek komolyra fordulni.
Az uralkodó osztályok már nem tudnak a régi módon kormányozni, az elnyomottak pedig már nem akarnak a régi módon élni – hogy klasszikussal éljünk.
A régi módon kormányzás, pártok, politikusok, más ribancok, választások, parlamentek, szex, hazugság, videó: na ennek vége.
A válsággal szemben a politikai hatalom lényegében elszakadt a hagyományos képviseleti, politikai alternatívákat nyújtó elemeitől. A bonapartizmus, a modern cézarizmus korszaka jött el.
Képmutás, imperializmus és üres patetikus aggódás a demokráciáért vs. rekciósok, nacionalisták és protofasiszták. Európa vs. Magyarország. Rövid válogatásunkban megpróbáljuk bemutatni, hogy a francia (szélső)baloldal mit szól Orbanisztán európai kritikájához.
A nyugati úgynevezett kommunista pártok lassú eljelentéktelenedését mi sem mutatja jobban, mint hogy megalakulásuk 90 éves évfordulója (melyre főszabály szerint tavaly, vagy idén került sor) igen kevés visszhangot váltott ki a közvéleményben. Igen, történetük kérdései minden bizonnyal a múlt problémái, valószínűleg kommunista tömegmozgalom párt formában sosem lesz többé: mindenesetre ezek a kérdések tanulság nélkülinek mégsem mondhatók.
Hozzászólás / Bővebben...
2011-10-25
Ahogy Voltaire jelszóvá vált szavai („Écraser l’Infâme!”) manapság vallásellenességükből egyszerű idegenegyűlöletbe fordultak, úgy vált a hamis laicitás (az állam és egyház szigorú elválasztását jelentő felfogás) az iszlámgyűlölet legfontosabb összetevőjévé. A valaha progresszív irányzatok (antiklerikalizmus, republikanizmus, feminizmus stb.) váltak az elnyomás, a megbélyegző iszlamofóbia eszközeivé.
„DSK”. Az új francia Ügy. Dreyfustől Strauss Kahnig: tényleg mennyit változott a világ. Akkor a kiállás lényege a humanizmus volt, az antiszemitizmus, a militarizmus elleni harc. Ma a baloldali elitkaszt osztálymegvetése. Bármi is legyen az „Ügyben” az igazság, annyi biztos, hogy az undor szájíze bizonyosan megmarad a baloldal népében.
Hozzászólások (28) / Bővebben...
2011-06-21
Valljuk be minket, szocialistákat-kommunistákat-anarchistákat (ezek végső soron szinonímák) az antifasiszta harc többnyire idegesít. Végül is olyanokkal vagyunk egy barrikádon, akikkel nem hogy a fasizmus okainak megítélésében, de lényegében túl az antifasizmuson, semmiben sem értünk egyet. Még mindig igaz, hogy „aki nem akar beszélni a kapitalizmusról, az ne beszéljen a fasizmusról” – és hát ebben a harcban a szövetségeseink túlnyomó része nem hogy a kapitalizmusról, de semmi lényegesről sem akar beszélni, túl az „emberi jogokon”.
A baloldalnak újságra van szüksége. Rendes, hagyományos, kézbefogható napilapra. Most. Sürgősen. Amíg lehet és amíg van értelme. Amíg a soi-disant baloldalon (azaz a Fidesztől „erre”) véglegesen és ismét rossz irányba el nem dőlnek a dolgok. Mára teljesen egyértelművé vált, hogy a magát szociálliberálisnak nevező sajtó jobboldali-liberális Fidesz- és kormánykritikája tökéletesen haszontalan és használhatatlan.
„Adózzunk egy perces néma csenddel jobboldali és baloldali politikai elitünknek és pártjainak” – javasolta egy ízben a francia baloldal egyik fenegyereke és aligha tévedett. Vagy ahogy másképpen a politológusok fogalmaznak: „a társadalmak elfáradtak”. Hát igen. És még csak most jön a neheze!
Európa úgy tűnik véglegesen ellenszélbe került: hiába a figyelmeztető felhívások Joseph Stiglitztől Soros Györgyig, hiába a népek kétségbeesett sikolya, hiába az egyre aggasztóbb szociális, politikai következmények a növekvő munkanélküliségtől és szegénységtől az egyre inkább elharapózó fasizálódásig. A kiutat Európa számára továbbra is a megszorítások és csak a megszorítások jelentik.Hozzászólások (4) / Bővebben... 2011-02-15
A második világháború utánról sem mondhatunk mást: ezek a kommunista pártok addig – és földrajzliag is ott - prosperálnak, ahol a klasszikus ipari forradalom bázisa található. Ugyanezt a szerepet játszották el, mint más országokban (NSZK, Nagy-Britannia...) a szocáldemokrata pártok, vagy egyébként a keleti blokkban az anti-demokratikus államkapitalizmust felépítő „kommunista”
pártok.
Előző cikkünk folytatása.
Hozzászólás / Bővebben... 2011-11-10
„Abban a hitben nőttem fel, hogy Görögországhoz vagy Chiléhez hasonlóan itt is államcsínyre készülnek. És hogy meg fognak minket ölni. Mellesleg már el is kezdték”.
Hozzászólások (3) / Bővebben... 2011-10- 5
Oly sok szép május elsejei (mely nem a munka dicsőítésének, hanem a kevesebb munka követelésének ünnepe) történetünk van nekünk, a társadalmi emancipáció híveinek, hogy nehéz is a választás melyiket elevenítsük fel az ünnepen. Legyen talán Franciaország és egy 115 évvel ezelőtti vidám majális akkorból, amikor még Franciaország nem a reakció, hanem a forradalmi munkásmozgalom fellegvára volt.
Hol vannak a közösségi eszmék befogadói, támogatói, lehetséges megvalósítói? Hol van a proletariátus, aki felismervén a kapitalizmus és saját természetét, feltárván a kapitalizmus és benne saját osztálya ellentmondásait, gyengéit és erősségeit, (forradalmi módon vagy szerves fejlődés árán, ez jelen pillanatban szinte mindegy) humanizálni képes a társadalmat? Hol van az öntudatos munkásosztály? Esetleg nem is létezik, és a marxizmus mindenestül marhaság?
Érdekes kérdés lehet, hogy vajon a Franciaországban győzelme harminc éves évfordulóján minden csatornából áradó Mitterrand-kultusz vajon a 2012-es választásokra készülő baloldal optimizmusának vagy múltba révedésének, bizonytalanságának félre nem ismerhető tünete? Nem arról van-e szó, hogy az önbizalmában erősen megtépázott, a válságkezelés és a fasizmus harapófogójában kínlódó “baloldal népe” leginkább saját magának sulykolja, hogy egyszer sikerült, hát sikerülhet újra? Mindenestre egyszer tényleg sikerült: ennek a történelmi pillanatnak a felidézésre teszünk most kísérletet.
Amikor kétségbeesett kételyek merülnek fel a legszilárdabbnak hitt fogalmakkal kapcsolatban (….) a posztmodern kor embere rádöbben arra, hogy az ideológiák hatalmasak és erősek, és mindig működni tudnak addig, amíg mindent átható természetükre vakok az áldozatukká váló szubjektumok.
A tunéziai és az egyiptomi nép azt mondja nekünk: felkelni, létrehozni a mozgalom kommunizmusának egy közösségi terét, megvédeni azt minden erővel, újra és újra feltalálni a felkelés újabb formáit, ez a valódi népi felszabadító politika. Bizonyára nem csak arab országokat ismerünk, melyek népellenesek és valójában, választások ide vagy oda, illegitimek. Bármit is tartogasson számukra a jövő, a tunéziai és az egyiptomi felkelések univerzális jelentőségűek. Új lehetőségeket vetnek fel minden nép számára.
Most védhetjük a liberális demokráciát. És persze még esélyünk sincs. Húsz év alatt azért elég sokaknak leeshetett, hogy ez a liberális demokrácia nevű dolog, hát bizony elég szar.
Legolvasottabbak
Legfrissebbek
Legfrissebb hozzászólások
- A leggyengébb láncszem
Adatok minden mennyiségben,a keynesiánus politika ... - A leggyengébb láncszem
szerintem azt mondhatjuk a centrumországokban nem ... - A leggyengébb láncszem
Lehet, nem voltam pontos a definicioban (fiskalis-... - A leggyengébb láncszem
igen, ezekre gondolok, ezek elnyelnek évente akár ... - A leggyengébb láncszem
Jó írás. Gratula. Én Magyarországon nem tudok elké...