Ma tíz éve annak, hogy elvtársunk, Carlo Giuliani, 23 éves, születésére nézvést olasz anarchista aktivista meghalt. Megölték a rendőrök mert egy igazságosabb világért tüntetett. A rémisztő részletekről (közelről célzott fejlövés, az élettelen testen többször áthaladt a rendőrök dzsipje…) mindenki bőven olvashat, ha akar.

Éppen tíz éve volt, hogy a világ lehető legszűkebb privilegizált elitje éppen Genovaba érkezett, hogy eldöntse a többi hat milliárd sorsát. Nyolc majom a paloták aranyketrecébe, a világtól szigorúan elzárva, míg az utcákon tízezrek. Mindkét fél megjelent a televízióban, kiáltványokat fogalmazott meg, köztük a rendőrsorfal. És egyre inkább a vér.

Carlo Giuliani valószínűleg sosem képzelte volna, hogy országa, Itália (és vele a világ) tíz év elteltével ilyen állapotban lesz. Hogy a genovai támadás és mészárlás felelősei még mindig kormányon lesznek, hogy ők azok, akik mindig előrejutnak, akik irányítják a világunkat, akik lőnek: és mindig mi vagyunk azok, akik a golyók útjában állnak.

Talán igen, erre lenne szükség, szép szavak, a gyász természetes megrendülésén, miegyében túl: hogy egyszer ők gyászoljanak.