Ez azonban csak addig volt életképes megoldás, amíg a pénzügyi buborékokból táplálkozó globális deficitkonjunktúra [eladósodásból táplálkozó növekedés - a ford.] látszólagos virágzása tartott. A szükségszerűen bekövetkező pénzügyi krach után a válságot gyakorlatilag mindenhol államosították [állami eladósodással szanálták a pénzügyi szektort, vállalták át adósságait]. Így aztán most láthatjuk, ahogy jön a második hullám, az államhitel általános válsága, hiszen a jegybankok pénzáradata egy már régen nem önfenntartó konjunktúrát próbált meg szubvencionálni. Az összevissza kilengő devizaárfolyamok nem a gazdasági erő és gyengeség viszonyait tükrözik vissza, hanem a monetáris politika szétzilálódásának pillanatnyi állapotát. Ez megmutatkozik abban is, ahogy az összes deviza értéke zuhan az arannyal szemben. Az Euró pusztán a leggyengébb láncszem - ellentmondásos felépítése miatt - az elértéktelenedés globális folyamatában. Az Euró gyengesége leképeződik az Európán belüli növekedési egyensúlytalanságokban. A nemzeti sovinizmusnak nem sok értelme van, hiszen a sokat szidott "déliek" kereskedelmi deficite nem más, mint Németország exporttöbblete. Az elfogadott óriási mentőcsomag vagy inflálni fogja az Eurót mint központi pénzt, vagy, épp ellenkezőleg, egy deflációs sokk is elképzelhető, ha a [déli államokban] elfogadott szélsőséges megszorítások megfojtják az Európán belüli konjunktúrát. Akár így, akár úgy, az Euró nem fogja tudni állni a sarat, de a régi nemzeti keretekhez való visszatérés sem lehetséges. Az Euró összeomlása a kapitalizmus dezintegrációjának következő állomása. A rendszer varázslótanoncai az egyik pénzügyi katasztrófából a másikba menekülnek.

megjelent: taz, 15.05.2010
http://www.exit-online.org/druck.php?tabelle=aktuelles&posnr=474