Mit mondhatnánk őszintén a szerdai athéni eseményekről anarchista szempontból?
Mi lehetne az állaspontunk három ember haláláról – bármi is legyen haláluk oka?
Mi lehetne a mi pozíciónk úgy mint emberi lényeknek, de úgyis mint harcban állóknak? Nekünk, akik nem fogadják el a sajnálatos „elszigetelt esetek” teóriáját, ha az állami, vagy a rendőri brutalitásról van szó, nekünk, akik leleplezzük az állam és a kapitalista rendszer mindennapos erőszakát. Nekünk, akiknek mindig is volt bátorságunk néven nevezni a dolgokat, nekünk, akik mindig is felhívták a figyelmet a rendőörsön bevándorlókat kínzókra, vagy azokra, akik mások életével játszanak az irodákban, vagy éppen a TV-stúdiókban.Mi az, mit éppen nekünk kell elmondanunk ezekben a napokban? Elbújhatnánk mi is a banki alkalmazottak szakszervezetének deklarációja, vagy éppen az adott bank dolgozóinak vádló szavai mögé, vagy mi is hangsúlyozhatnánk a tényt, hogy az áldozatok kényszerítve voltak arra, hogy a bankban maradjanak, egy épületben , amelynek semmiféle tűzvédelmi terve nem volt, és ahol kulcsra zárva tartották az alkalmazottakat. Mi is kiemelhetnénk a tényt, hogy az a rakás szar, akit Vngepulosznak, a bank tulajdonosának hívnak miben felelős, vagy felidézhetnénk azt a példátlan megtorlási hullámot, amely a halálesetek utan Athénban lezajlott. Mindenki, aki szerda este Exerchiában, Athén népi kerületében járt (vagyis arra mert járni) pontosan tudja miről beszélünk. De a lényeg nem itt van.
Számunkra a lényeg annak a felelősségnek a vállalása, mely minket, minket mindnyájunkat érint.
Mert mind felelősek vagyunk. Igen, igazuk van, hogy teljes erőnkkel vállaljuk a harcot a ránk kényszerített igazságtalan intézkedésekkel szemben, igen igazuk van abban is, hogy minden kreativitásunkkal, minden erőnkkel harcolunk egy jobb világért. De úgy is mint politikai lényeknek, vállalunk kell a felelősséget minden politikai döntésünkért, minden eszközért, melyet használunk a harcban, de minden hallgatásunkért is, mikor el kellene ismernünk hibáinkat, vagy gyengeségünket.
Nekünk, akik nem azok az emberek vagyunk, akik becsapunk másokat, hogy megkapjuk a szavazatukat, nekünk, akiknek semmiféle érdekük nem fűződik kizsákmányolni másokat, éppen nekünk van meg az a tulajdonságunk, hogy tragikus körülmények között is őszinték legyünk magunkkal és környezetünkkel.
Az egész görög anarchista mozgalom az, mely kénytelen szembenézni ezekkel a tapasztalatokkal, és ez az a mozgalom, amely a teljes bénultság állapotába került. Éppen azért mert olyan dolgokkal szembesülünk, melyek komoly önkritikát igényelnek, ami a legtöbbször igen fájdalmas dolog.
Túl a borzalmon, melyet három ember halála okozott, akik a „mi oldalunkon”, azaz a munkásnők és a munkások oldalán álltak, akik a lehető legnehezebb körülmények között dolgoznak, akik talán mellettünk meneteltek volna, ha munkahelyükön a körülmények nem lettek volna ily nehezek, túl mindezen, szembe kell néznünk azokkal a tüntetőkkel is, akik mások életét veszélyeztetik. Még ha (és ez nem is lehet kérdés) seninek sem volt célja embereket ölni, a legfontosabb kérdés, mely minden bizonnyal még igen sok vitát fog kiváltani, az, hogy megvitassuk a célokat, melyeket kitűztünk magunk elé, és az eszközöket, melyeket használnunk elérésükre. Ez az eset nem éjszaka történt egy szabotázs-akció soran. Ami történt az a modern kor legnagyobb görög demonstrációján zajlott. És éppen ez az, amely néhány igen fájdalmas kérdést vet fel számunkra: általánosságban felvetve a dolgot, vajon egy tüntetésen melyen 150-200 000 ember vesz részt, ilyen „magas fokozatú” erőszak szükséges? Amikor látjuk, hogy több ezren ordítják velünk, hogy "felgyújtjuk, felgyújtjuk a Parlamentet” és sértegetik a rendőröket, akkor vajon egy bank felgyújtása ad valami pluszt a mozgalomnak?
Amikor maga a mozgalom volt hatalmas, mint mondjuk 2008 decemberében, mit tud adni egy ilyen akció, amely átlépi a társadalom által (legalábbis jelen pillanatban) jogosnak tartott határokat, és mások életét sodorja veszélybe?
Amikor az utcákra vonulunk, csak egyek vagyuk a minket körülvevő emberek közül, közel érezzük magunkat hozzájuk, vállvetve harcolunk (noha estenként mi meg dolgozunk, mint az állatok, hogy szövegeket, plakátokat készítsünk a mozgalom számára) és bizony gyakran a mi mozgalmunk politikai tartalma az egyetlen melyben sokan magukra ismernek.
Most jött el az idő, hogy őszintén beszéljünk az erőszakról, és kritikusan szemügyre vegyük azt a kultúrát mely az erőszak körül kialakult az utóbbi években. A mozgalmunk nem attól válik erőssé, hogy időről időre erőszakos eszközöket használunk, hanem annak politikai jelentése miatt. Így 2008 decembere sem azért történelmi jelentőségű, mert ezrek keltek fel, vagy mert elrepült több ezer utcakő, vagy Molotov-koktél, hanem a mozgalom politikai és társadalmi karaktere miatt.
Természetesen továbbra is válaszolni fogunk a minket erő erőszakra, de a magunk részéről mindig beszélni fogunk a politikai céljainkról is és az eszközökről melyekkel ezeket el tudjuk érni – mindig elismerve mozgalmunk lehetőségeinek határait.
Amikor mi a szabadságról beszélünk, az azt is jelenti, hogy minden pillanatban újra megkérdőjelezzük azokat a dolgokat, melyeket tegnap még biztosnak gondoltunk.
Ez azt is jelenti, hogy félretéve a politikai fecsegést és a kliseket, szembe merünk nézni a problémáinkkal, úgy, ahogy azok jelentkeznek. Világos, hogy mivel mi az erőszakot nem magáért támogatjuk, hanem mint eszközt, nem engedhetjük meg, hogy ez az eszköz árnyékot vessen politikai cselekvesünkre és céljainkra. Nem vagyunk se szentek, se gyilkosok.
Mi is részét képezzük ennek a társadalmi mozgalomnak, melynek megvannak a gyöngeségei és hibái. Most, ahelyett hogy egy hatalmas tüntetés után erősebbnek éreznénk magunkat, mint valaha, az egész mozgalom megbénult, ha mondhatunk ilyet. Es ez mindent elmond. Meg kell kísérelnünk ennek a tragikus tapasztalatnak a tudatossá tételét, hogy mindannyiunkat arra inspiráljon, hogy újra megtaláljuk öntudatunkat. Mert éppen a kollektív öntudatunk a jelenlegi tét.
A szöveg a következő helyről származik, melyet olvassatok, ha túl kívántok lépni a média hazugságain:
ford: B. G.
És ne feledjétek:
The ice age is coming, the sun is zooming in
Engines stop running and the wheat is growing thin….