JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL
Milyen szándékkal íródott a könyv és miért fontos számunkra? Az alapkoordinátákat Alfredo Saad-Filho lenyűgözően tömör előszavában kapjuk meg (az elméleti alapeszközöket pedig a szintén általa írt első fejezetben). A Kommunista Kiáltvány profetikus soraival: „Az egyre kiterjedtebb piacnak a szükséglete, amelyen termékeit eladhatja, végigkergeti a burzsoáziát az egész földgolyón. Mindenüvé be kell magát fészkelnie, mindenütt be kell rendezkednie, mindenütt összeköttetéseket kell létesítenie. (...) A burzsoázia az összes termelési szerszámok gyors tökéletesítése, a végtelenül megkönnyített közlekedés révén valamennyi nemzetet, még a legbarbárabbakat is, belerántja a civilizációba. Áruinak olcsó ára az a nehéztüzérség, amellyel rommá lő minden kínai falat, amellyel kapitulációra bírja a barbárok legmakacsabb idegengyűlöletét is. Minden nemzetet rákényszerít, hogy, hacsak nem akarnak tönkremenni, elsajátítsák a burzsoázia termelési módját; rákényszeríti őket, hogy meghonosítsák maguknál az úgynevezett civilizációt, azaz váljanak burzsoává. Egyszóval: a burzsoázia a saját képmására formált világot teremt magának." Olyan megállapítások ezek, melyeknek találó volta nem hogy csökkenne az idővel, hanem egyre nő.
Abban a százhatvan évben, ami eltelt a Kiáltvány megjelenése óta, újra és újra bebizonyosodott: ha a díszletek változnak is, a kapitalizmus lényege változatlan.
Így az antikapitalizmus ügye is.
Ezt az „ügyet" járja körül a könyv, különböző témákon megmutatva: nemcsak, hogy lehetséges a kapitalizmus lényegének föltárása és kritikája Marx meglátásai alapján, hanem szükséges és elkerülhetetlen is. Miért van erre szükség? Mert bár az antikapitalista intuíciók és lokális akciók föltámadtak a kilencvenes évek óta, szükséges (lenne) a rendszerszintű megértés: annak a belátása, hogy a millió szerencsétlenség, a nélkülözés, a pusztítás és a pazarlás számtalan ponton való szétszórt manifesztálódása hogyan következik szükségszerűen a gazdasági rendszer (a tőkés árutermelés rendszere) alapszerkezetéből. Csak egy ilyen integrált megértés vezethet potenciálisan olyan integrált cselekvéshez, ami képes megfelelő erőt szembeszegezni egy mindent átfogó gazdasági rendszer dinamikájával.
Erre vállalkozik tehát a könyv: a szétszórt intuíciók összefogására, az egyszeri, lokális meglátások összekötésére. Az összefüggések láthatóvá tételével pedig potenciális kapcsolódási szálak kimutatására, amiken keresztül a fragmentált mozgalmak összekapcsolódhatnak.
Az előszóban Alfredo Saad-Filho (ASF) először 911 következményeiről szól néhány szót: az amerikai állam terrorhadjárata egyszerre mutatta meg a „globalizáció" folyamatának erőszakos és represszív arcát, nyilvánvaló összefüggését az amerikai állam és tőkésosztály érdekeivel és vetette vissza (a hisztériakampány és a különböző jogkorlátozások miatt) az 1999-ben föltámadt új antikapitalista mozgalmakat.
Négy alapkérdést tisztáz röviden az előszóban: a neoliberalizmus, a globalizáció, a nagyvállalatok hatalma (corporate power) és a demokrácia kérdését. Sok félreértés tisztázódik itt rendkívül kis terjedelemben: az állam és a piac hamis szembeállítása (miközben az utóbbi feltételezi az előbbit és az tartja fönn), a „globalizáció" (ál)fogalmával kapcsolatban, a nagyvállalatok elválaszthatatlanságáról a gazdaság egészétől stb.
A demokráciáról (amely szót a szerző nem a tőkés árutermelés igazgatásának értelmében használja, mint egyes radikálisok, hanem az önrendelkezés, a közösségi döntéshozás értelmében) szólva ASF rámutat miért korlátozza szükségszerűen a kapitalizmus a „szubsztantív", azaz a gazdasági, demokráciát és megmutatja azt is miért kedvezőbb államforma a tőkeviszony fenntartásának biztosítására a nem-diktatórikus államforma. Ahogy ASF megfogalmazza a paradox igazságot: „nem-diktatórikus [inclusive] államokra van szükség ma [gazdaságilag] kirekesztő politikák fönntartásához". Erre számtalan példa van Latin-Amerikában, de tkp. Kelet-Európában is részben ez történt. A „demokratikus neoliberalizmus" társadalmi valósága: gazdasági apartheid. Miközben vannak bizonyos excesszusok, amiket sikeresen lehet korlátozni a kapitalizmuson belül is, vannak olyan alapsajátságai ennek a gazdasági rendszernek, amik nem távolíthatók el a rendszer eltávolítása nélkül. Ilyen az emberi élet, az emberi idő alárendelt eszközként kezelése, a szabad idő felzabálása az értéktermelés által, a természet termelési tényezőként való korlátlan felhasználása és ebből következő feldúlása, a felhalmozás periodikus krízisei s í. t.
Mindez nem ad más lehetőséget, mint a radikális alternatíva fönntartását: a kommunizmusét.