Az Egyesült Államokban az utóbbi idő gazdasági, politikai és ideológiai fejleményei során jól láthatóvá váltak a rendszerszintű krízis jelei. A termelés és a foglalkoztatottság évtizedek óta nem látott sebességgel zuhan, s úgy tűnik, minden megfigyelő a helyzet további romlására számít. Az Egyesült Államok legnagyobb nagyvállalati intézményei közül kettő, a Citigroup és a General Motors - az egyik legnagyobb amerikai bank és az amerikai ipar erejének egyik legrégibb szimbóluma - a fizetésképtelenség szélére jutott. Azok a gazdaságpolitikai lépések, melyek sikerrel megoldották a korábbi pénzügyi kríziseket - expanzív monetáris politika [kamatcsökkentés, likviditásnövelés] és időnként bizonyos intézményeknek juttatott közvetlen állami segítség - most alkalmatlannak bizonyultak a krízis megállítására.
A politikai szférán belül a válság hozzájárult egy masszív választási átrendeződéshez az USA-ban 2008 novemberében, amikor is szavazók tömegei jól láthatóan az ország szinte minden régiójában a demokrata elnökjelölt felé fordultak, sokkal nagyobb mértékben, mint a korábbi elnökválasztásokon. Az utóbbi évtizedek gyakorlatától eltérően a demokrata jelöltet támogatta az amerikai nagyvárosok újságjainak igen nagy többsége. A pénzügyi támogatásokban [fundraising] a demokratáknak sikerült több, hagyományosan republikánus beállítottságú vállalati érdekcsoport körében is lekörözni a republikánusokat.
A gazdaságpolitika területén számos prominens közgazdász és elemző hirtelen olyan megoldások híve lett, amelyek gyakorlatilag a bankok államosítását és hatalmas kormányzati keresletélénkítő-csomagot jelentenének.
Az utóbbi harminc év uralkodó neoliberális ideológiája, úgy tűnik, lényegében elvesztette legitimitását, és még sok konzervatív értelmiségi is elpártolt tőle. [fordítói megjegyzés: Na nem Magyarországon...]
A történelem azt tanítja nekünk, hogy a kapitalizmus periodikusan rendszerszintű válságokon megy keresztül. Az a sajátos intézménystruktúra, amit a kapitalizmus fölvesz, periódusról periódusra változik. Bármilyen hatékony is egy adott intézménystruktúra, vagy, más szóval, a tőkefelhalmozás társadalmi struktúrája (SSA) [social structure of accumulation, SSA], a magas profitok és a gazdasági expanzió biztosításában egy adott ideig, végül a kapitalizmus adott formáját terhelő ellentmondások, aláássák működését, amely rendszerszintű válsághoz vezet. [4]
Amikor erre a szituációra, mint rendszerszintű válságra utalunk, ez alatt azt értjük, hogy azt csak a rendszer jelentős átstrukturálásával lehet megoldani. Ha a jelenlegi szituáció nem egy ilyen rendszerszintű válság példája lenne, akkor a pénzügyi krízis megoldható lenne bizonyos pénzügyi intézményeknek nyújtott megfelelő állami segítséggel, a pénzügyi rendszer valamiféle új szabályozásával, illetve a kibontakozó recesszió állami keresletélénkítés általi enyhítésével. Ebben az esetben a válságkezelési beavatkozások után a neoliberális kapitalizmus rendszere folytathatná többé-kevésbé normális működését. Azonban, amennyiben a jelenlegi pénzügyi és gazdasági krízis a kapitalizmus neoliberális formájának rendszerszintű krízisének jele, akkor valószínű, hogy az ilyen korlátozott beavatkozásokkal a kapitalizmus neoliberális formája nem tartható fönn, és ennek az intézménystruktúrának valami más általi fölcserélésére kell, hogy számítsunk.
Egy ilyen rendszerszintű krízisre került sor az 1920-as évek végén, amikor a kapitalizmus egy korábbi liberális formája került válságba az 1929-es tőzsdekrachot követően. Egy újabb hasonló krízisről beszélhetünk a hetvenes évek közepével kapcsolatban, amikor a II. világháborút követő szabályozott kapitalizmus rendszerének hatékony működése került válságba. [5] Mindkét esetben a kapitalizmus rendszerének alapvető átstrukturálása követte a válságperiódust. Most úgy tűnik, újra egy ilyen rendszerszintű válsággal van dolgunk, ezúttal a kapitalizmus neoliberális formájának - mely a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején alakult ki - válságával. Polányi volt az első, aki fölvetette, hogy a kapitalizmusban váltják egymást a liberális periódusok, amikor a piaci tevékenységek kis mértékű szabályozásnak vannak alávetve, illetve az olyan periódusok, amikor a társadalom aktívan beavatkozik, a piaci tevékenységeket szabályozva (Polányi, 2001 [1944]). Ilyen típusú váltakozás jellemzi az amerikai intézménytörténetet a polgárháború vége [1865] óta. Az 1870-es évektől az 1890-es évekig egy laissez faire időszakról beszélhetünk, amely a „rablólovagok" [Robber Baron] korszakaként is ismeretes. Ezt az aktív állami beavatkozás időszaka követte az ún. „progresszív éra" alatt kb. 1900 és 1916 között. Az 1920 és 1932 közötti időszakot a liberalizmus jellemezte, melyet egy relatíve átfogó módon szabályozott kapitalizmus korszaka követett, mely azonban csak a késő negyvenes évekre alakult ki.
És végül, a neoliberalizmus korszaka váltotta föl a szabályozott kapitalizmusét körülbelül 1979 után. [6] A nagy világgazdasági válság a harmincas években jóval gyorsabban alakult ki és jóval súlyosabb is volt, mint a szabályozott kapitalizmus krízise a hetvenes években. Az utóbbi fokozatosan alakult ki, miután problémák kezdtek el jelentkezni kb. 1966-tól kezdve, amikor is a profitráta a megindult egy hosszú lefelé tartó lejtőn az USA-ban és a nagyobb európai gazdaságokban. [7] A teljes válság csak 1973-ban robbant ki, amikor is az infláció kontrollálhatatlanul növekedni kezdett, és a Bretton Woods- rendszer összeomlása káoszt okozott a nemzetközi monetáris (deviza) és pénzügyi rendszerben, mely egészen a hetvenes évek végéig tartott. Mindez potenciálisan arra utal, hogy a kapitalizmus liberális formáinak gazdasági válsága általában véve gyorsabban alakul ki és súlyosabb, mint a szabályozott kapitalizmus válsága. Az utóbbi hónapok tapasztalatai egybecsengenek ezzel a feltételezéssel.
1 Nem lehetséges pontosan meghatározni a globális pénzügyi krízis kirobbanásának kezdetét, ami akkor kezdődött, amikor 2007 elején az USA-ban szaporodni kezdtek a jelzálogköIcsön-fizetésképtelenségek, ezáltal csődbe taszítva több subprime jelzálogkölcsöncéget. 2007 nyarán a világ nagyobb központi bankjai koordinált módon likviditásnövelő lépéseket tettek a nemzetközi pénzügyi rendszer megsegítésére. 2008 márciusában a Bear Stearns nevű befektetési bank a csőd szélére került, ezért a Fed segítségével fölvásárolta a JPMorgan Chase, amit júliusban az Indymac állami [FDIC] átvétele követett. A „pénzügyi krízis” 2008 szeptemberében terjedt el csak, amikor a pénzügyi rendszeren belüli problémák gyorsan súlyosbodni kezdtek, amit először a Fannie Mae és a Freddie Mac szeptember 7-i államosítása jelzett, majd a Merrill Lynch kikényszerített fölvásárlása a Bank of America által (szept. 14), a Lehman Brothers csődje szept. 15-én és az AIG megmentése a Fed által szeptember 17-én.
2. Bár ez a tanulmány elsősorban a neoliberális kapitalizmus USA-n belüli rendszerszintű krízisével foglalkozik, de úgy tűnik, ugyanilyen rendszerszintű krízisről beszélhetünk a globális neoliberalizmusra nézve. Ugyanakkor a krízis globális dimenzióit csak érintőlegesen tárgyaljuk itt.
3. Olyan közismert figurák, mint Lawrence Summers és Robert Rubin, akik mindketten kulcsszerepet játszottak a Cinton-kormány pénzügyi deregulációs politikájában a kilencvenes évek során, mostanában a pénzügyi szektor alaposabb szabályozására szólítottak föl, sőt a jövedelmi egyenlőtlenségek csökkentésére. ld. Summers (2008).
4. Ez az elemzés az ún. SSA-elméleten [a tőkefelhalmozás társadalmi alapjai, social structure of accumulation] alapszik (ld. Kotz, McDonough, and Reich, 1994). Ugyanakkor az itt bemutatott elemzés több szempontból különbözik az SSA-elmélet bevett interpretációjától (ld. Gordon et al., 1982), ill. Wolfson and Kotz, 2009.
5. A nézet, miszerint az államilag szabályozott kapitalizmus rendszerszintű krízisbe jutott a hetvenes években, sok helyen megtalálható az SSA-irodalomban ld. pl. Bowles et al., 1990.
6. 1979-ben miniszterelnök lett Nagy-Britanniában Margaret Thatcher, ugyanabban az évben, amikor az USA-ban a Carter-kormány képviselői hirtelen a vállalatok [közlekedés, távközlés, energia] deregulációja, a vállalati adók csökkentése és a szociális programok visszanyesése mellett kezdtek el érvelni.
7. A profitráta az USA-ban, illetve az összevont profitráta GB, Francia- és Németországra nézve a hatvanas évek közepén csökkenni kezdett, egészen a hetvenes évek végéig, amikor újra emelkedni kezdett. [ez az emelkedés igen vitatott ld. például Chris Harman: http://www.isj.org.uk/?id=340] (Dumenil and Levy, 2004, 24, figure 3.1).