Félelmetesen primitív érvelés kezdődött meg a 70-80-as évek Amerikájában: a segélyrendszer a tétlenséget jutalmazza, az alsóbb néposztályok így morálisan elkorcsosulnak, „törvénytelen kapcsolatokat" kötnek (l. a házasság szent köteléke immár oda), eltűnik a munkakedvük, a vallási buzgalmuk megcsappan, a patriarchális család elsorvad, mindez megágyaz a városi erőszak számára.

A „zéró tolerancia New York-i doktrínája" is ekkortájt született - 1982-es a betört ablak elmélet és a hozzá kapcsolt mondás: aki ma hazudik, az holnap lop. Az apró rendbontások kíméletlen megbüntetésével érhető csak el a súlyos bűncselekmények visszaszorítása. Így megduplázzák a rendőrök létszámát, megkezdik az informatika alkalmazását is: adatbázisok azonnali hozzáférése, lehívása. Hogy értsük, itt: a szemetelés, nyilvános vizelés, zugkereskedelem, ittasság, éjszakai csendháborítás, koldulás, szemérem elleni vétség és „egyéb, a hajléktalanokhoz kapcsolható antiszociális viselkedésformák" jelentették az üldözendő bűnügyek sorát. Körvonalazódik és célponttá válik a squeegee pets" (férgek) köre: a dealer, a prostituált, az ablakodat pénzért lemosó hajléktalan és akár a graffitiző „utcagyerek".

A közösségi, a problémamegoldó rendőrrel szemben kialakítják az intenzív rendőrség testületét, amelynek tagjait ráadásul hetente nyilvánosan megszégyenítik, ha körzetükből nem tudnak megfelelő számú esetet felmutatni és eredményt produkálni. Már ekkor kimutatható, hogy azokban a városokban, amelyek megtartották a community policing elvét, a bűnözés AZONOS mértékben csökkent, mint ahol elkezdődött a fent leírt ámokfutás. A 90-es évekre ennek ellenére az új taktika végigsöpör a világon (bár 1999-ben pont szülőhazájában kérdőjelezik meg, amikor egy 22 éves guineai bevándorlóra négy rendőr 41 lövést adott le, amelyből 19 talált célba), sorra tűnnek fel  a „toleráncia zero", a „Null Toleranz", a „zéró tolerancia francia módra", a „moda repressive" kifejezések európai és latin-amerikai államokban. A dolog előre nem látott folyománya, hogy nagyon gyorsan elterjedt az elv a családokban, iskolákban, stadionokban, repülőgépeken és a börtönökön belül is. Az, hogy a faji szegregáció idejére emlékeztető szakadék jött létre a feketék (illetve a helyi etnikai kisebbségek) és a rendőrség között, már nem is meglepő.

A korábban már említett jelenség, azaz a bűnözés kimutatható csökkenésével az elítéltek száma nő, a bíróságok munkájának hihetetlen mértékű növekedését hozta magával. A következő problémát a börtönök túltelítettsége okozza.

Az már mindenen túlmutat, hogy a welfare-ből workfare-t generáló politikának ugyanúgy híve a legreakciósabb amerikai jobboldal, mint az önmagukat az európai új baloldal avantgrádjának kikiáltói. A „rossz szegényekre" az államnak le kell sújtani. A munkanélküliség többé nem gazdasági következmény, hanem személyes választás, ezért a munkát, akár a katonaságot, kötelezővé kell tenni - találták ki a 70-80-as években. Ha a munkaerő piacán kívüli létet lehetetlenné teszik, akkor állampolgári kötelességgé tehetik akár az éhbérért végzett munkát is. Anyáskodó állam helyett tehát paternalistát.

Akárhogy csűrjük-csavarjuk, az elgondolás vérlázító lényege: ha a szegénység elsősorban a szegények viselkedésformáiból, nem pedig a társadalmi korlátokból ered, akkor ennek a magatartás-típusnak kell megváltozni, nem pedig a társadalomnak. Ezért kell megregulázni és leminősített bérmunkára kényszeríteni őket, majd ha ezt nem akarják, ismét szigorral büntetni. Az osztályok, a társadalmi hovatartozás korábbi definíciói eltűntek: ma az a gazdag, aki illendően és felelősen viselkedik és szegény, ha ellenkezőleg.

A szerző nagyszerűen rámutat az ideológiai manipulációra: az hogy az USA-ban kitalálják majd nemzetközi szinten elterjesztik ezt a rémes elméletet nem lett volna elég hatásos, ha ehhez nem asszisztálnak különböző áltudományos publikációk. A politológiai pidginnek nevezett nyelv, amelyre harap a média, statisztikai bizonyíték nélküli elméletekkel, tartalmatlan fogalmakkal (városi erőszak) operál.

Az egyenlőtlenség nő, a szociális helyzet bizonytalan, amely az állam gazdasági és várospolitikai kapitulációjának következménye. És ezen akarunk javítani pár száz fiatal bebörtönzésével? A kapitalizmus áldozatául esett régi munkásnegyedekben a munkanélküliség, az alulfoglalkoztatottság általánossá válása magával hozta a biztonságvesztést (és nem az elit kerületekben élők biztonságérzetének hiányáról beszélünk) és a társadalmi marginalizálódást, hajrá, akkor szankcionáljuk most ezt. Gyerünk, lehet normává tenni a nyomor rendőri menedzselését és börtönbe zárását.