Agnès de Féo, szociológus, újságíró, dokumentumfilm-rendező
Ön szociológusként hosszabb ideig élt muzulmán nők között. Mi az, amit megtanult ezektől a nőktől, akik tradicionális öltözéket hordanak?
Valójában a terepmunkámat végeztem el körükben, és felvettem a burkát, azaz pontosabban a nikábot, hogy megértsem, hogyan élnek, mit éreznek. Amit megtanultam, az éppen az ellenkezője annak, amit elképzelünk erről az egészről. Egyáltalán nem az elnyomottságukat jelzi, ha ezt az öltözéket viselik. Sőt, inkább egyfajta hatalmat ad nekik, amelyet „nikáb-power”-nek hívhatunk, tehát kifejezetten ez az ok, amiért felveszik! Ha rajtuk van a nikáb, úgy érzik, ők látják az embereket, de azok nem látják őket.
Akkor ez egyfajta kukkolás a részükről...
Akár…., nevezhetjük annak is, hiszen látnak, anélkül, hogy látszódnánk. Olyasmi, mint amikor egy ember, akivel beszélgetünk, nem veszi le a napszemüvegét, ami persze nagyon kényelmetlen érzés. Viszont, amikor nikábot viselsz, pont az ellenkezője, azt érzed, hogy a partnered feszeng előtted.
Tehát azt mondja, hogy a nikáb nem az alávetés eszköze, hanem a hatalomé.
Igen, van ahol az. Nyilvánvalóan sokféle eset van, nehéz általánosítani. Érdemes talán megkülönböztetni a mai nikábot, a neo-nikábot a tradicionálistól, ami mondjuk Jemenben vagy Szaúd-Arábiában használatos.
Azaz valamilyen személyes jelentőssége van, ez az identitás valamiféle kifejezése?
Pontosan, egyáltalán nem közösségi dolog. Sokan köztük a saját környezetükben vagy akár családjukban is egyéni döntés eredményeként hordják a nikábot.
Ezek szerint kategorizálni lehet azokat a nőket, akik fátylat (csadort, burkát stb-t) viselnek…
Igen, három csoportja van azoknak, akik a teljes testet takaró fátyol hordását választják. Vannak a fiatal lányok, 19 és 24 év között, ők alkotják a többséget. Általában hajadonok, iskolázottak, sokszor diplomások. Ők egyértelműen tiltakozó jelentést tulajdonítanak ruházatuknak. Fel akarják hívni segítségével a figyelmet arra, hogy ők is társadalom részesei. Már Európában születtek. Ahhoz a szalafista mozgalomhoz tartoznak, amely félelmet kelt mindenkiben. Azonban ez sem olyan ijesztő, mint hisszük. Ezek a nők mindezzel tisztában vannak és ügyesen használják a nikábot. […]
A második csoportba tartoznak a 30 és 40 közötti nők, akik talán az elveszett szüzességüket keresik vagy szerzik vissza ezzel. Ez a gesztus is tehát mindenképpen személyes indíttatásból fakad. Egyfajta jóvátétel, törlesztés, nekik nincs is legtöbbször igazi muzulmán előéletük. Sok közöttük a leány-anya, az egyedülálló, az elvált vagy az újraházasodott.
És a harmadik kategória?
Franciaországban elég ritka, de Ázsiában, délkeleten gyakori. Nagyon idős nők sorolhatók ide. Olyanok, akiket bigottaknak nevezünk. Nagyon közel járnak a halálhoz, ezért istenhez kívánnak közel kerülni.
Látszik, mindhárom esetben felfedezhető a személyes indíttatás, és persze mindig ott van a vallási réteg. Ezt nem vitatom. De egy csomó más tudatos vagy tudattalan szempont is vezérli őket: tiltakozás, identitás-keresés, morális megváltás megtalálása, annak megmutatása, hogy jó muzulmán vagyok, ez mind dekódolható abban a környezetben ahol élnek.
(kontra)
Wassyla Tamzali, a földközi-tengeri országokban élő nők helyzetének támogatását célzó UNESCO-program korábbi igazgatója
Mi a véleménye a burkát érintő vitáról?
Egy olyan világban élek, ahol a nők harcolnak azért, hogy megmutathassák magukat. Ezért természetesen egy olyan törvény mellett állok ki, amely első körben megtiltaná a burka nyilvános viselését, - hiszen így egyszerűbb átvinni – később kiterjesztené ezt az élet minden színterére. A burkának semmi köze a valláshoz. Amikor azt hallom, hogy a betiltása komoly problémákat okozna, őszintén szólva, nem hiszem, hogy egész külvárosok fognak megmozdulni, hogy megvédelmezzék. A burkaviselés egy döntés, nem a hagyományban gyökerező, de mégcsak kulturális előírás nincs rá. Ez tényleg egy abszurd [aberrant] viselkedés, ne is tagadjuk.
De néhány nő, aki viseli, azt mondja, hogy a burka az identitásának a kifejezőeszköze, és ezt inkább támogatni kell, nem büntetni…
Igen, ahogy minden szadomazochista magatartásformákban megvan az az elem, amikor beletörődünk az elnyomásba. A burka egy konkrét jel a közösségen belül. Nem lehet csupán választás. Lehet egy hozzájárulás a környezet vagy a család diktálta nyomáshoz. Lehet, nyilvánvalóan, mint bizonyos közösségekben a varázslás egy formája, egyfajta „megigézés”. […] A teljes testet fedő fátyol viselésével elérünk egy olyan pontra, amely a nemek szegregációjának a karikatúrája. Lassan az forog kockán, hogy továbbvigyük a háremek kultúráját – amely mára kiszivárgott az utcára.
Törvényt kell akkor hozni erről?
A társadalomnak joga van megnyilvánulni az ilyen jellegű kérdésekben. A legmegfelelőbb helyszín, hogy kimondjuk, a burkaviselés ellentétes a közrenddel, az a bíróság. Ki kell jelenteni, hogy a teljes fátyol-öltözék veszélyezteti azoknak a jogait, akik Franciaországban élnek. Minden fontos szerv, intézmény szabályzatát (repülőterek, posta, egyetemek) módosítani kell a közrend érdekében.
Biztos részt kell venni egy olyan vitában, amely ilyen látszólag marginális problémát érint?
Nem a számokat kell nézni, hogy hány ember érintett benne. A politikusok nem szeretnének közbenjárni a megtámadtatás ürügyén olyan nők érdekében, akik, ahogy én is, az iszlám kultúrához tartoznak. Ez nem jelenti azt, hogy nem mondhatunk ítéletet a burka fölött, csak azért, mert félünk, hogy ezzel megsértjük a muzulmánokat, a bevándorlókat. Én nem csak a burka kultúrájához tartozom, (az iszlám nem ezt jelenti). Ez az egész probléma nem függ össze azzal a félelemmel, hogy növekedhet a burkát viselők száma. Egyszerűen csak az iszlám hit nem követeli meg a nőktől, hogy elrejtőzzenek, hogy eltakarják magukat.
Örülök ennek a vitának, de szeretném ha több támpontot adna a vallási fundamentalizmus és nők elnyomását érintő kérdésekben. Ha csak csendesen beszélgetünk a burkáról, akkor semmit sem ért a nemek közti egyenlőségért vívott szent háború. Rá kell mutatni arra, hogy ez ellentétes a modern felfogással, legyen hívő vagy ateista aki a burkát támogatja. Egy elfogadhatatlan gyakorlat a 21. században, amelyet Afganisztánban is visszautasítunk, akkor miért ne tennénk Európában? Lassan minden a feje tetejére áll. Tiszta vizet kellene önteni a pohárba…
Ön szociológusként hosszabb ideig élt muzulmán nők között. Mi az, amit megtanult ezektől a nőktől, akik tradicionális öltözéket hordanak?
Valójában a terepmunkámat végeztem el körükben, és felvettem a burkát, azaz pontosabban a nikábot, hogy megértsem, hogyan élnek, mit éreznek. Amit megtanultam, az éppen az ellenkezője annak, amit elképzelünk erről az egészről. Egyáltalán nem az elnyomottságukat jelzi, ha ezt az öltözéket viselik. Sőt, inkább egyfajta hatalmat ad nekik, amelyet „nikáb-power”-nek hívhatunk, tehát kifejezetten ez az ok, amiért felveszik! Ha rajtuk van a nikáb, úgy érzik, ők látják az embereket, de azok nem látják őket.
Akkor ez egyfajta kukkolás a részükről...
Akár…., nevezhetjük annak is, hiszen látnak, anélkül, hogy látszódnánk. Olyasmi, mint amikor egy ember, akivel beszélgetünk, nem veszi le a napszemüvegét, ami persze nagyon kényelmetlen érzés. Viszont, amikor nikábot viselsz, pont az ellenkezője, azt érzed, hogy a partnered feszeng előtted.
Tehát azt mondja, hogy a nikáb nem az alávetés eszköze, hanem a hatalomé.
Igen, van ahol az. Nyilvánvalóan sokféle eset van, nehéz általánosítani. Érdemes talán megkülönböztetni a mai nikábot, a neo-nikábot a tradicionálistól, ami mondjuk Jemenben vagy Szaúd-Arábiában használatos.
Azaz valamilyen személyes jelentőssége van, ez az identitás valamiféle kifejezése?
Pontosan, egyáltalán nem közösségi dolog. Sokan köztük a saját környezetükben vagy akár családjukban is egyéni döntés eredményeként hordják a nikábot.
Ezek szerint kategorizálni lehet azokat a nőket, akik fátylat (csadort, burkát stb-t) viselnek…
Igen, három csoportja van azoknak, akik a teljes testet takaró fátyol hordását választják. Vannak a fiatal lányok, 19 és 24 év között, ők alkotják a többséget. Általában hajadonok, iskolázottak, sokszor diplomások. Ők egyértelműen tiltakozó jelentést tulajdonítanak ruházatuknak. Fel akarják hívni segítségével a figyelmet arra, hogy ők is társadalom részesei. Már Európában születtek. Ahhoz a szalafista mozgalomhoz tartoznak, amely félelmet kelt mindenkiben. Azonban ez sem olyan ijesztő, mint hisszük. Ezek a nők mindezzel tisztában vannak és ügyesen használják a nikábot. […]
A második csoportba tartoznak a 30 és 40 közötti nők, akik talán az elveszett szüzességüket keresik vagy szerzik vissza ezzel. Ez a gesztus is tehát mindenképpen személyes indíttatásból fakad. Egyfajta jóvátétel, törlesztés, nekik nincs is legtöbbször igazi muzulmán előéletük. Sok közöttük a leány-anya, az egyedülálló, az elvált vagy az újraházasodott.
És a harmadik kategória?
Franciaországban elég ritka, de Ázsiában, délkeleten gyakori. Nagyon idős nők sorolhatók ide. Olyanok, akiket bigottaknak nevezünk. Nagyon közel járnak a halálhoz, ezért istenhez kívánnak közel kerülni.
Látszik, mindhárom esetben felfedezhető a személyes indíttatás, és persze mindig ott van a vallási réteg. Ezt nem vitatom. De egy csomó más tudatos vagy tudattalan szempont is vezérli őket: tiltakozás, identitás-keresés, morális megváltás megtalálása, annak megmutatása, hogy jó muzulmán vagyok, ez mind dekódolható abban a környezetben ahol élnek.
(kontra)
Wassyla Tamzali, a földközi-tengeri országokban élő nők helyzetének támogatását célzó UNESCO-program korábbi igazgatója
Mi a véleménye a burkát érintő vitáról?
Egy olyan világban élek, ahol a nők harcolnak azért, hogy megmutathassák magukat. Ezért természetesen egy olyan törvény mellett állok ki, amely első körben megtiltaná a burka nyilvános viselését, - hiszen így egyszerűbb átvinni – később kiterjesztené ezt az élet minden színterére. A burkának semmi köze a valláshoz. Amikor azt hallom, hogy a betiltása komoly problémákat okozna, őszintén szólva, nem hiszem, hogy egész külvárosok fognak megmozdulni, hogy megvédelmezzék. A burkaviselés egy döntés, nem a hagyományban gyökerező, de mégcsak kulturális előírás nincs rá. Ez tényleg egy abszurd [aberrant] viselkedés, ne is tagadjuk.
De néhány nő, aki viseli, azt mondja, hogy a burka az identitásának a kifejezőeszköze, és ezt inkább támogatni kell, nem büntetni…
Igen, ahogy minden szadomazochista magatartásformákban megvan az az elem, amikor beletörődünk az elnyomásba. A burka egy konkrét jel a közösségen belül. Nem lehet csupán választás. Lehet egy hozzájárulás a környezet vagy a család diktálta nyomáshoz. Lehet, nyilvánvalóan, mint bizonyos közösségekben a varázslás egy formája, egyfajta „megigézés”. […] A teljes testet fedő fátyol viselésével elérünk egy olyan pontra, amely a nemek szegregációjának a karikatúrája. Lassan az forog kockán, hogy továbbvigyük a háremek kultúráját – amely mára kiszivárgott az utcára.
Törvényt kell akkor hozni erről?
A társadalomnak joga van megnyilvánulni az ilyen jellegű kérdésekben. A legmegfelelőbb helyszín, hogy kimondjuk, a burkaviselés ellentétes a közrenddel, az a bíróság. Ki kell jelenteni, hogy a teljes fátyol-öltözék veszélyezteti azoknak a jogait, akik Franciaországban élnek. Minden fontos szerv, intézmény szabályzatát (repülőterek, posta, egyetemek) módosítani kell a közrend érdekében.
Biztos részt kell venni egy olyan vitában, amely ilyen látszólag marginális problémát érint?
Nem a számokat kell nézni, hogy hány ember érintett benne. A politikusok nem szeretnének közbenjárni a megtámadtatás ürügyén olyan nők érdekében, akik, ahogy én is, az iszlám kultúrához tartoznak. Ez nem jelenti azt, hogy nem mondhatunk ítéletet a burka fölött, csak azért, mert félünk, hogy ezzel megsértjük a muzulmánokat, a bevándorlókat. Én nem csak a burka kultúrájához tartozom, (az iszlám nem ezt jelenti). Ez az egész probléma nem függ össze azzal a félelemmel, hogy növekedhet a burkát viselők száma. Egyszerűen csak az iszlám hit nem követeli meg a nőktől, hogy elrejtőzzenek, hogy eltakarják magukat.
Örülök ennek a vitának, de szeretném ha több támpontot adna a vallási fundamentalizmus és nők elnyomását érintő kérdésekben. Ha csak csendesen beszélgetünk a burkáról, akkor semmit sem ért a nemek közti egyenlőségért vívott szent háború. Rá kell mutatni arra, hogy ez ellentétes a modern felfogással, legyen hívő vagy ateista aki a burkát támogatja. Egy elfogadhatatlan gyakorlat a 21. században, amelyet Afganisztánban is visszautasítunk, akkor miért ne tennénk Európában? Lassan minden a feje tetejére áll. Tiszta vizet kellene önteni a pohárba…