- Honnan az ötlet, hogy konferenciát rendezzetek?



- Már évek óta tervezzük londoni anarchista körökben, hogy valamilyen módon megnézzük, mit is jelent igazán a mozgalom. Egy igazi elfogulatlan, kritikai pillantást akarunk vetni az egészre: kik vagyunk, mit akarunk, és megkísérelnénk felmérni saját helyzetünket az osztályunkon belül.

Úgy éreztük, itt az idő, hogy most megvizsgáljuk és meg is mutassuk mi az, amit mi mozgalomnak nevezünk. Rengetegen közülünk évtizedek óta vesznek részt anarchista, akár direkt akciókban és a liberter politikában és állandóan felmerült a probléma: ha annyira jók az ötleteink, az elgondolások, akkor miért vagyunk ennyire kevesen?

- Hogy fogadta ezt a közösség, „az anarchista mozgalom"?



- Az egész mozgalom sajnálatosan széttöredezett, bár az utóbbi pár évben nagyobb kommunikáció és szolidaritás volt jellemző, tehát a visszhang, a reakciók pozitívak. Több szervezet is áll a konferencia mögött és célunk a mobilizáció. Sok emberünk lett bevonva és részvevője a Climate Camp, ex-Reclaim the Streets, ex-Class War nevű szerveződéseknek. Ez körülbelül annyit jelent, hogy a konferencia egy csomó tapasztalatnak és tudásnak tud teret adni és persze segíteni, hogy ezeket megosszuk egymással. Ez valóban egy nagyon izgalmas esemény lesz. Vannak tagjaink, akik folyamatosan, a 60-as évektől máig aktívak voltak!! Nem kell könyveket olvasnunk a küzdelmeikről, itt lesznek, hogy megkérdezhessük őket.

- Bárki számára nyitott lesz az esemény?



- Nem, nem mindenki számára. Gátlástalanul azokért és azokkal csináljuk, akik a brit anarchizmus részének tartják magukat, tehát nem egyfajta civil eseményt kell elképzelni mint amilyen mondjuk a londoni anarchista könyvvásár. De ez nem jelenti azt, hogy bárkit is kizárnánk.


- Nem gondoljátok, hogy ez a hozzáállás eltávolítja a potenciális új jelentkezőket az anarchista politika egészétől?



- Egyáltalán nem. Ez csak annyit mutat az érdeklődőknek, hogy komolyan vesszük az egészet. Próbálunk reflektálni magunkra, kritikusan nézni erre az egészre, mert szeretnénk igazán kivenni a részünket a küzdelmekből és egy ismert, népszerű mozgalommá válni. Ez kizárólag az emberek részvételétől függ, akik képesek dolgozni az ötleteinken  ennek következtében elérni, hogy egyre többet követeljünk. A legnagyobb dolog ebben az, hogy egy anarchista megéli a dolgokat, nem pedig megörökölt dogmák után megy.

- Mi fogja meggátolni azt, hogy ez a két nap ne menjen át egy túl bennfentes köldök-nézetesébe?

- A csoportok Anglia minden részéből érkeztek és különböző rétegekből állnak. Határozottan kiállunk amellett, hogy minden akadályt le kell dönteni, hogy együtt dolgozhassunk a megoldásokon. A kulcstémák , amelyeket az egyes csoportoknak ajánlottunk megbeszélésre, segítik azt, hogy kiinduljunk egy ön-tükröző, magunkat szemlélő, vizsgáló gondolatból, majd megnézzük a hatékony ellenállás terepét és megkeressük hol és hogyan tudjuk szélesebb kontextusban elhelyezni ezt az egészet. Ez inkább az ötletek kialakításáról, kidolgozásáról szól, mintsem hogy merev elképzeléseket határozzunk meg. A végére - úgy terveztük - kevésbé a saját kis individuális csoportjaink vagy a személyes rögeszméink lesznek előtérben, hanem ehelyett kialakul valami összkép az egészről.





- Hogy lehet az, hogy az anarchizmus, de egyáltalán az anarchista elképzelések oly kis visszhangra találnak a társadalomban?



- Néhányan azt mondják, hogy ez lett az eredménye az ellenünk megkezdett majd 150 éves, világméretű propagandának.  Mások szerint inkább a saját impotenciánkon múlik minden. Talán mindkettő. Az anarchizmus egy állam nélküli társadalmat tételez fel, egy szabad, kommunista közösséget. Nem igazán vagyunk biztosak abban, hogy kommunikáljuk ezt a fajta politikát.  Ez látszik is azon ahogyan és egyáltalán amikor kiállunk a programunkért. Ha megnézünk más radikális mozgalmakat, balosokat, anarchistákat például Görögországban vagy Olaszországban, látjuk a komoly társadalmi visszacsatolást. Határozottak és eltökéltek, nem kérdőjelezik meg folyton az egész értelmét.

- Mit remélsz az egésztől? Sikeres lesz?



- Ha a konferencia után látszik majd a különbség az aktivitásban, a szemléletmódban, a súlypontokban és ezek ráadásul visszautalnak a megbeszéléseinkre, akkor elértük célunkat. Ha a résztvevők ráéreznek a közösségi viszony, a közös célok, a közös érdeklődés megteremtésének az ízére, hogy hogyan kell egymás kezdeményezéseit támogatni, akkor elkezdődhet valami. Nem várunk egetrengető csodákat, nagyon hosszú folyamat lesz, de legalább beindult valami.