Az alábbi két levél májusban készült.


Öt hónappal a decemberben kirobbant esemény, a tömeges letartóztatások és vád alá helyezések után hatunkat az állam ma is a markában tart.

Nemrégiben az úgynevezett „jogállam" és kiszolgálói úgy döntöttek, meghosszabbítják az előzetes letartóztatásom időtartamát, amelyet szerintük indokol extrém személyiségem, a „bűntettek", amelyeket elkövettem és persze a társadalom mindettől való megóvása.

A jellemzésük szerint egy meggondolatlan és fanatikus személy vagyok. Egyszóval a társadalom ellensége. Pedig azok a valódi ellenségei, akik Alexis Grigoropoulos hidegvérű meggyilkolása után megpróbálták eltussolni a heves lázadás szociális jellegét aránytalan mértékben könnygázt használva, bántalmazva a tiltakozókat és a villámsebesen bebörtönözve őket. Egyébként az már évek óta tudható, hogy a rendőrök, különösen az anarchista demonstrációkon, gátlástalanul vetnek be kémiai eszközöket a legátlátszóbb ürügyekkel indokolva ezt.
A decemberi felkelés, gyalázatos elfojtása ellenére, tovább folytatódik, bizonyítva, hogy a tűz, amely fellobbant, többé nem oltható el.
Alexis meggyilkolása volt az ok és a fenti eljárás a gyújtóláng dühünk kifejezéséhez.
Mint mindig, a média itt is kiemelt szerepet játszott, az újságírók jöttek az aljas propagandájukkal. Amikor állami szervek ölnek meg egy fiút, ők arról tudósítanak, hogy Görögországszerte nő az erőszakhullám és a rombolás, és számonkérik, hogy miért nincsenek letartóztatások. Azt hiszem, az a tény, hogy mindannyian börtönben ülünk egyazon vádakkal, nem lehet véletlen.
A börtönben az idő a legnagyobb ellenség. Különösen, amikor a tárgyalásodra vársz itt, folyamatos bizonytalanság kísért, fogalmad sincs, mikor engednek szabadon.  Ez az a helyzet, ami lelkileg rettenetesen lehúz. Be vagy zárva akaratod ellenére négy emberrel tizennégy napon át egy kilenc négyzetméteres cellába, amit egy ember számára terveztek. Ez különösen nyomasztó akkor, ha a bajtársi kapcsolat vagy akár az egymás megértése olyan ritka, mint a börtönfalakon kívül. Természetesen mindig vannak olyanok is, akik a méltóságuk megtartását és a harcot választják.
Van ez a mindennapos pszichológiai hadviselés, amelyet ellened vet be a rendszer akkor, ha börtönbe kerülsz. Ennek tetejében még ott vannak azok az alattomos börtönőrök, akik megalázzák azokat a foglyokat, akik különböző ellenállási módokat választanak (éhségsztrájk, börtönkoszt visszautasítása, a cenzúra visszautasítása). Tipikus volt, amikor a rabok visszautasították az ételt, hogy tiltakozzanak Alexis meggyilkolása miatt, megérkeztek a smasszerek és megfenyegették az akcióban résztvevő rabokat.
Általánosságban elmondható, ha a rendszerük nem győz le, akkor megpróbál félelemkeltő légkört kialakítani. A börtön egyébként a lelkek nagy olvasztótégelye. Ha gyáva vagy, bedarál és még gyávábbá tesz, de ha kemény vagy, akkor még inkább megerősít és megedz. A cella megfojtja a személyiséget. A börtönudvar pedig csak a szabadság illúziója...
De mindezek ellenére semminek sincs vége, a harc folytatódik.

A lázadók, akik mellett az igazság
Nem az árulók és azok akik behódolnak.
(ismert görög anarchista dal) 

Apostolis Kiriakopoulos

Felírok pár dolgot egy szalvétára. Titokban. Mindent megtiltottak nekem. Teljesen elszigeteltek. Nem tudom, mi történik kint. A valódi terrorizmus legmélyebb állapota. Azért úgy gondolom, még nem mondtam ki az utolsó szót. Remélem, ez majd valahogy kijut innen, terjesztik, ismertté válik. Bármi megtörténhet. Hallgasd a lélek üzenetét, ami egy hete ment le a Radio Revolt-on. Az egész helyzet és az állapot, amibe kerültem régi sötét időkre emlékeztet. Mind ádázul gyűlölnek engem. Tényleg nem tudom, hogy politikai fogolynak tekintenek a demokráciájukban, de az biztos, ha ez a hatalom egy nap megszűnik, valószínűleg úgy tekintenek majd rám, mint ennek a „demokráciának" mártírjára vagy foglyára. Mint olyasvalakire, akikre ma büszkék, mert a diktatúra száműzöttjei voltak.  Addig is süket csönd. Pont olyan, mint az omerta, amely megtörhetetlen. De ez nem baj, egyszer majd megértik, az emberek egyszer csak felébrednek.
A Központi Kórházban vagyok péntek óta, elég ramaty állapotban szállítottak ide, vérnyomás, vércukor szint alig, 6 kiló mínusszal. Megpróbálom leírni, mi megy itt. A dokik próbálkoznak, infúziót adnak, amit nem fogadtam el. Az állam nyomása ellenére ők tisztességesen viselkednek, ezt el kell ismernem. Bár este, szombat hajnalban, amíg nem voltam magamnál, bejött egy furcsa nő, rendőrök kíséretében, és infúziót adott. Ezt mindenképp fontosnak tartom nyilvánosságra hozni.
Ahogy említettem, pénteken kerültem ide, amikor, és ezt szeretném megköszönni a barátoknak és elvtársaknak, demonstrációt szerveztek a kórház környékén Ez megindító és örömteli volt számomra és kellemetlen a hatalom számára. És minden embernek köszönöm, akik az azt követő reggel is idegyűltek. Ez a tett adott erőt a lelkemnek, hallottam róla és örömmel töltött el, hogy óriási anarchista demonstráció volt Xanthiban, és a rendőrség elleni támadásról is Thessalonikben. És KÖSZÖNÖM minden barátnak és elvtársnak, Görögország bármely szegteléből vannak is, a szolidaritást.
És most néhány egészen másfajta köszönet.
„Köszönöm" minden hivatalos szervnek az igazságügyi minisztériumból, akik összegyűltek a szobámon kívül, ahol őriznek, hogy megoldják a problémámat.
„Köszönöm" a legfőbb ügyésznek és a rendőrségnek, hogy nem kellett tíz perc és intézkedtek velem kapcsolatban, míg a szabadon bocsátásom ügye már több mint tíz napja áll.
„Köszönöm" az őreimnek az udvarias bánásmódot, amikor Komotini börtönéből szállítottak át, ami kifogástalan és mintaszerű volt egy olyan bebörtönzött számára, aki épp éhségsztrájkot folytat.
„Köszönöm" itt a kórházban őreimnek, hogy engedtek telefonálni, „tiszteletben tartva" személyiségi jogaimat.

„Köszönöm" a kommandósoknak, hogy „nem" rémítették halálra a szüleimet.
És végül mindent köszönök az összes gazembernek, akik ebben a másodpercben is rágalmaznak és zsarolnak és főleg azt az elképesztő igyekezetet, hogy jogszerűen cselekedjenek.

Ma, máj. 27-e szerdán délben megkezdtem második és utolsó éhségsztrájkomat. Minden eszközzel harcolni fogok az igazságért. Ha nincs megoldás, jöjjön a háború.
Végül egy személyes dolog: tettem egy fogadalmat Alexis emlékére, a temetésén, de lehet, hogy már nem lesz rá időm.  Propagáljátok az egyetemeken:
NEM FELEJTÜNK, ÉS NEM BOCSÁTUNK MEG
És vigyázzatok Xanthira, ahogyan ő vigyázott rátok.

Én nem erről a világról való vagyok.

Hosszú életet az IGAZI szabadságban!
Igaz szeretettel,

Νίκος Κουνταρδάς

Friss információk itt.

Az oldalt látható képet innen loptuk.