Egy kormányszóvivő jelentéktelennek állította be az ügyet, amellett érvelve, hogy ezeknek a terveknek relevanciája korlátolt - mivel a házak felépítéséhez a hadügyminiszter és a miniszterelnök engedélyére is szükség lenne. 15.000 ház azonban már megkapta az építési engedélyt, és a tervezett épületek közül 20.000 olyan telepeken épülne fel, amelyek megtartását Izrael [elvileg] semmiképpen sem remélheti, amennyiben a jövőben  békeszerződést kötne a palesztinokkal.

A következtetés tehát adja magát: miközben Izrael szavakban az önálló palesztin állam megteremtése [two-state solution] mellett van, közben azon van, hogy olyan szituációt hozzon létre a valóságban, ami lehetetlenné teszi ezt. Az álmot, ami Izrael tervei mögött van, jól megmutatja egy fal, ami elválasztja az egyik izraeli telepet a közeli palesztin településtől Ciszjordániában: a fal izraeli oldalára rá van festve a táj, ami a falon túl fekszik - de a palesztin település nélkül, csak a természetet, a fákat és a füvet ábrázolva. Mi ez, ha nem az etnikai tisztogatás terve, a lehető legtisztább formájában: elképzelni a falon túl fekvő területet mint üres, "szűz" területet, ami csak arra vár, hogy betelepítsék.

Ugyanazon a napon, amikor az izraeli kormány terve a 70000 épület felhúzásáról nyilvánossá vált, Hillary Clinton a gázai rakétatámadásokat kritizálta, "cinikusnak" nevezve őket. Clinton ezt mondta: "Semmi kétség, hogy egyetlen állam sem állhat tétlenül, miközben területét és állampolgárait rakétatámadások érik." De állhatnak-e tétlenül a palesztinok, miközben Ciszjordánia földjét napról napra, folyamatosan elveszik tőlük?

Amikor békeszerető izraeli liberálisok a palesztinokkal való konfliktusokat semleges, szimmetrikus terminusokkal írják le - elismerve, hogy mindkét oldalon vannak szélsőségesek, akik elutasítják a békét - akkor az embernek fel kell tenni egy egyszerű kérdést: mi folyik Palesztinában, amikor semmi sem történik a közvetlen politikai-katonai szinten (ti. amikor nincsenek "feszültségek", támadások vagy tárgyalások)? Ami ilyenkor folyik, az a gondos aprómunka, amivel elveszik a palesztinoktól Ciszjordánia földjét: a palesztin gazdaság fokozatos megfojtása, a föld felparcellázása, új telepek építése, a palesztin gazdák presszionálása, hogy hagyják el földjüket (ami magában foglalhat a gabonák felégetésétől kezdve a szentséggyalázásokon át a célzott gyilkosságokig bármit) - és mindezt a jogszabályok egy kafkai rendszere támogatja.

Saree Makdisi, Palestine Inside Out: An Everyday Occupation c. könyvében leírja, hogy van az, hogy bár Ciszjordánia izraeli megszállását végső soron a katonaság biztosítja, mégis ez valójában "bürokrácia általi megszállás": elsősorban beadványokon, címeken, lakhatási és egyéb engedélyeken keresztül működik. A mindennapi életnek ez a mikro-menedzsmentje az, ami biztosítja a lassan, de biztosan előrehaladó izraeli expanziót: az embernek engedélyt kell kérnie, hogy elhagyhassa a lakhelyét, hogy megművelje a saját földjét, hogy ásson egy kutat, hogy elmenjen a munkába, az iskolába vagy a kórházba. Így aztán lépésről lépésre a Jeruzsálemben született palesztinokat megfosztják attól a jogtól, hogy ott élhessenek, megakadályozzák, hogy ott dolgozhassanak, megtagadják tőlük az építési engedélyeket stb.

Palesztinok gyakran használják azt a problematikus klisét a Gázai-övezetre, hogy "a világ legnagyobb koncentrációs tábora". Azonban tavaly ez a megjelölés veszélyes mértékben kezdett közel kerülni az igazsághoz. Ez az az alapvető valóság, ami minden absztrakt "imát a békéért" obszcénné és képmutatóvá tesz. 

Az izraeli állam nyilvánvalóan egy lassú, kevéssé látható és a média által ignorált folyamatot hajt előre és egy nap majd arra ébred a világ, hogy már nincsenek palesztinok Ciszjordániában, hogy a föld "palesztin-mentes" [palestin-frei, vö.: judenfrei ]lett, és hogy nincs más hátra, minthogy elfogadjuk ezt a tényt. A palesztin Ciszjordánia térképe már most is úgy néz ki, mint egy szétaprózódott szigetcsoport.

2008 utolsó hónapjaiban, amikor az illegális ciszjordániai (zsidó) telepesek támadásai a palesztin farmerek ellen mindennaposakká váltak, az izraeli állam megpróbálta visszafogni ezeket a "túlkapásokat" (a legfelsőbb bíróság elrendelte néhány telep felszámolását), de ezek a lépések - ahogy azt sok megfigyelő megállapította - félszívvel történtek csak meg, és velük szemben áll Izrael hosszú távú politikája, amivel folyamatosan megsérti a nemzetközi egyezményeket, amiket az ország aláírt.

Az illegális telepek lakóinak reakciója az izraeli hatóságoknak ez: "Ugyanazt csináljuk, mint ti, csak nyíltabban, úgyhogy mi jogotok van elítélni minket?" És az állam válasza lényegében ez: "Legyetek türelmesek és ne siessétek el a dolgot. Azt csináljuk, amit ti akartok, csak finomabb és elfogadhatóbb módon."

Ugyanaz a történet ismétlődik 1949 óta: Izrael elfogadja a békefeltételeket, amiket a "nemzetközi közösség" javasol, arra bazírozva, hogy a béketerv úgysem fog megvalósulni. Az illegális telepesek gyakran olyanok, mint Brünhilda Wagner Walkür-jének utolsó felvonásában. Brünhilda Wotant hibáztatja, és azt mondja: azzal, hogy ő [Brünhilda] szembeszegült kimondott parancsával és megvédte Siegmundot, csak megvalósította Wotan valódi vágyát, amiről Wotan csak külső nyomásra mondott le. Ugyanígy, a telepesek tudják, hogy saját államuk valódi vágyát valósítják meg.

Miközben elítéli az "illegális" telepek lakóinak erőszakos túlkapásait, az izraeli állam újabb "legális" építkezéseket kezdeményez Ciszjordániában, és folytatja a palesztin gazdaság megfojtását. Egy pillantás Kelet-Jeruzsálem térképére, ahol látható, hogyan zárják körbe fokozatosan a palesztinokat és szeletelik fel lakóterületeiket, mindent elmond. A palesztinok elleni nem-állami (spontán) erőszak elítélése eltakarja az állami erőszak valódi problémájának kérdését; az illegális telepek elítélése a legálisak illegalitását. Ebben rejlik az izraeli legfelső bíróság sokat dicsért elfogulatlan "tisztességének" kétarcúsága: azzal, hogy időnként a kifosztott palesztinok melletti döntéseket hoz, kilakoltatásukat illegálisnak ítélve, garantálja a megmaradó (többségi) esetek legalitását. 

Mindezt tekintetbe venni egyáltalán nem jelenti az igazolhatatlan terrorista cselekményekkel való szimpatizálást. Épp ellenkezőleg, az egyetlen alapot alkotja, amelyről elítélhetjük a terrorizmust képmutatás nélkül.



Guardian  2009. aug. 18.



fordította: kmb