Az "egymás hegyére hátára", a szegények által gyakran két kezükkel épített házak egy különösen sebezhető városszövetet alkottak. Ezen kívül az ország hosszú ideje tartó alulfejlettsége [underdevelopment] és politikai instabilitása miatt a haiti kormány nem igazán volt felkészülve arra, hogy megfelelően reagáljon egy ilyen katasztrófára. Mindebben persze van igazság. De ez mégsem a teljes igazság. Hiányzik ugyanis a magyarázat hogy miért él olyan sok ember Port-au-Prince-ben és környékén, és miért nyomorognak közülük oly sokan. Ha pedig mégis van valamiféle kísérlet a magyarázatra, akkor az általában visszataszítóan hamis, mint pl. annak a volt amerikai diplomatának a teóriája, aki a CNN-nek nyilatkozva azzal magyarázta a Port-au-Prince túlnépesedését, hogy Haitiben - csakúgy mint a Harmadik Világ nagy részében - semmit sem tudnak a születésszabályozásról. Így tehát alighanem meglepné a hírekre vadászó amerikaiak többségét, ha megtudnák, hogy mindaz, amit az amerikai mainstream média helyesen azonosít a katasztrófát súlyosbító tényezőkként, nagyrészt az USA politikájának és az USA által meghatározott (Haitire kényszerített) fejlődési modellnek köszönhető.
1957 és 1971 között Haiti François "PAPA DOC" Duvalier sötét árnyékában élt, ennek a kegyetlen diktátornak az uralma alatt, akit élvezte az USA támogatását, mivel az amerikaiak megbízható "antikommunistának" látták. Halála után fia, Jean-Claude "Baby Doc" Duvalier követte az elnöki székben, aki 19 évesen örökös elnöknek lett nyilvánítva, és egészen 1986-os megdöntéséig uralkodott. A hetvenes és nyolcvanas években "Baby Doc" az amerikai kormánnyal és "befektetői közösséggel" karöltve dolgoztak azon, hogy Haiti és fővárosa olyan legyen, amilyennek most, 2010 január 2-án az egész világ láthatja. Baby Doc megkoronázása után az USA kormányán belüli és kívüli amerikai szakértők beindítottak egy tervet, amelynek keretében Haitit "a Karibi-térség Tajvanjává" alakították volna. Az USA-hoz kényelmesen közel fekvő, kicsi, szegény országnak ki lett adva a parancs: vessen véget agrárország-múltjának és építsen föl masszív, export-orientált feldolgozóipari szektort. Ez a kulcsa - mondták Duvalier-nek és szövetségeseinek - a modernizációnak és a gazdasági fejlődésnek.
A Világbank és a USAID (United States Agency for International Development) számára Haiti maga volt a tökéletes jelölt a neoliberális ráncfelvarrás eme kísérletéhez. Haiti népének nyomora lehetővé tette, hogy emberek tömegeit belekényszerítsék alulfizetett állásokba, ahol kosárlabdákat varrhattak, vagy más, hasonló árukat állítottak elő. De a USAID-nek megvoltak a maga tervei a vidék számára is. Nemcsak Haiti városait szánták exportőr-telepeknek, hanem a vidéket is, ahol a mezőgazdasági rendszert export-orientált, [világ]piacra való termelésre akarták átállítani. Ennek érdekében az USAID városi iparmágnásokkal és a vidék nagybirtokosaival közösen nekilátott, hogy exportra termelő mezőgazdasági feldolgozó üzemeket hozzanak létre, miközben tovább folytatta azt a gyakorlatot, hogy a [masszívan szubvencionált] amerikai mezőgazdasági fölösleggel árasztotta el Haitit.
Ez az amerikai "segély", együtt a vidéki társadalomban végbemenő strukturális változásokkal, nem meglepő módon arra kényszerítette a csődbe ment parasztokat, hogy a városokba vándoroljanak, különösen Port-au-Prince-be, ahol az új feldolgozóipari munkahelyek elvileg már készen álltak. Azonban általában rá kellett jönniük, hogy közel sincs elég feldolgozóipari állás mindenkinek. A város egyre inkább túlzsúfolttá vált. A "szlömök", nyomornegyedek növekedni kezdtek. A városba menekült parasztoknak lakniuk kellett valahol, így gyorsan és olcsón "összerakható" háza épültek, gyakran "egymás hegyén hátán". Egy idő után azonban az amerikai szakértők és a haiti elitcsoportok úgy döntöttek, talán mégsem működik Haitiben olyan jól ez a fejlődési modell és ezért a legtöbb programmal fölhagytak. Az amerikai-vezetésű fejlődési modell következményei azonban megmaradtak és továbbéltek.
Amikor január 12-én délután és este újra és újra végigsöpörtek Haitin ennek a borzalmas földrengésnek a lökéshullámai, a pusztítást kétségtelenül sokkal rosszabbá tette Port-au-Prince túlzsúfoltsága és a város nyomorúságos állapota. De a megdöbbent amerikaiak többet is tehetnének, mint hogy fejüket rázzák és - sajnálkozva - küldjenek egy kis pénzt. Emellett szembenézhetnének saját országuk felelősségével Port-au-Prince állapotáért, amely igazán tragikussá tette a földrengést, és fölismerhetnék az USA szerepét abban, hogy Haiti ne tudjon a tényleges fejlődés útjára lépni. Ha elfogadnánk CNN és a New York Times hiányos magyarázatát Haitiről, az azt jelentené, hogy a haiti nép többségét hibáztatjuk egy történetért, amiért nem ők felelősek. Ahogy John Milton írta: "ők, akik megvakították a népet, aztán őt hibáztatják vakságáért".

ford.: kmb

Január 15, 2010
http://www.alternet.org/story/145183/

[Carl Lindskoog is a New York City-based activist and historian completing a doctoral degree at the City University of New York. You can contact him at Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ]

Haitiről még:
Haiti: Pawn in their Game (London Socialist Historians Group linkgyűjtemény)

Peter Hallward: Our role in Haiti's plight

Chris Harman: Haiti: Pawn in their game (1986)

CLR James: The Black Jacobins (1938, a haiti rabszolgafelkelésről)

Noam Chomsky: US-Haiti (2004, az Aristide elleni amerikai-francia puccsról)