Garnier immár négy évtizede foglalkozik a franica külvárosok életével, számos könyvet írt a témáról, most megjelent (A leginkább jelenkori erőszak címet viselő) új könyvében próbálta szintetzálni az általa eddig elmondottakat. Már a könyv felütése is erős, a szerző szerint a lassan minden társadalomban uralkodó jelenséggé váló  urbanizációt „eddig mint az erkölcsök civilizálódását ünnepeltük, ma már egyértelmű, hgy ez a folyamat teret adhat a vadság, vagy egyenes a barbrság jelenségeinek is: a társadalmi szegregáció olyan szintet érhet el, hogy valójában már lakóhelyi apartheidről kellene beszélnünk, a városi hívott erőszak jelenségei egyre terjednek, a közbiztonsági, „a kockázatos népességet” ellenőrzés alatt tartó módszerek  egyre terjednek, miközben a városi, építészeti és természeti, környezet egyre pusztul és a társadalmi élet antrópiája egyre terjed”.
Egy szociológus számára a külvárosok problémái nem közbiztosági vagy morális, hanem elsősorban társadalmi kérdések. Garnier nem sok kétséget hagy afelől, hogy a városi „rehabilitációnak” –  nálunk is jól ismert – velejárója egyszerűen a „nem megfelelő” emberek kisöprése egyes, „polgárizálódó” kerületekből, amely egyenes kövektkezménye más kerületek gettósodása lesz.
A médiában és a politikai elitben a „külvárosok lázadása” a vak, értelmetlen, abszurd erőszak megnyilvánulási formái. Garnier szerint azonban éppen azért nem értjük ezeket a jelenségeket, mert nem vagyunk hajlandók kérdéseket feltenni a társadalmi rendszerrel kapcsolatban, mely kitermeli őket. Amikor a „közbiztonság hiánya” elleni harc átveszi a terepet a társadalmi egyenlőtlenségek elleni harctól, az a vég kezdete: az osztályharc egy új formája, melynek kanalizálása – ahogy a munkásmozgalom esetében a szakszervezetekkel való tárgyalásokkal és végső soron a jóléti állammal történt – lehetetlenné válik. „Egy jövő nélküli élettel szemben a végtelen erőszak marad a társadalmi ellenállás egyetlen formája” – idéz könyvében Garnier egy, a 2005-ös nagy lázadás kapcsán nyilatkozó, külvárosban  dolgozó szociális munkást.         
A szociológus szerint ma semmi okunk arra, hogy úgy gondoljuk, hogy a probléma a közeljövőben javulni fog, ahogy Garnier parafraziálja Wilhelm Reich-et: „nem az az igazi kérdés, hogy a külvárosi fiatalok miért dobálják meg kövekkel a rendőröket, hanem az, hogy...miért teszik ilyen kevesen”.