1936 júl. 18-a Madridban érte Bunuelt, épp egy régi monostor, a Las Batuecas megvásárlásával foglalatoskodott és csak azért tért vissza a fővárosba, hogy elkérje anyjától a hiányzó összeget. Naplójában erről a napról így ír: Ha megveszem Batuecast és a háború Salamancában ér, a városban, ami az elsők között került a fasiszták kezére, azon nyomban kivégeznek.

Az erőszak minden képzeletet felülmúlt, áldozatává vált augusztus 19-én Lorca is, hiába kérte Bunuel, hogy maradjon Madridban, nem menjen vissza a rokonaihoz Granadába.

A háború alatt Bunuel nem igyekezett titkolni a Spanyol Kommunista Párth iránti hűségét, még 1936 nyarán csatlakozott azokhoz az értelmiségiekhez, akik antifasiszta szövetséget hoztak létre a kultúra védelmében. Rajtuk keresztül került kapcsolatba André Malraux-val.

Mindez nem akadályozta meg abba, hogy megmentse egy spanyol filmes életét, akit letartóztattak, mert Rivera unokatestvére volt.

Bunuel még 1936 szeptemberében Párizsba került, hivatalos úton, a helyi konzulátus volt az egyik kihelyezett terepe az újonnan létrehozott Propaganda Minisztériumnak, amely a bel-és külföldi tömegtájékoztatást, beleértve a filmkészítést is felügyelte.

Az egyik nagy vállalkozásuk az Espana 1936 volt, melyhez Bunuelnek elég sajátos a viszonya. Egyik életrajzírója úgy írt erről hogy a művész dolgozott akkoriban ugyan egy montázson, de a címére nem emlékszik. Sok forrásból szedték össze az anyagot, szovjet rendezőktől, korabeli híradókból és a köztársasági dokumnetumtárból. Ráadásul valószínűleg a Francia Kommunista Párt fedezte az anyagi részét. A filmet Spanyolországban Bunuel neve alatt vetítették, de Párizsban névtelenül.

A sajtó el volt bűvölve a sohasem látott képektől: harcok a csatamezőn, harcok az utcákon, politikai beszédek. Egyszerre érzelemdús és lelkesítő, és közben realiszikus, naturális.

A film teljes francia verzója (Espange 1936) 1966-ban került elő Nyugat-Berlinből, adatok nélkül, de egy évvel később Bunuel már úgy nyilatkozott, hogy a szerkesztő Jean-Paul Le Chanois volt, ő csak a lebonyolítást felügyelte, illetve a kommentárok egy részét írta. A teljes spanyol verzió a mai napig nincs meg, pedig a kutatások a kettő közti lényeges különbségekről számolnak be. A franciából egész jelenetsorok hiányoznak.

A film:

Kezdőképsorai alatt a katalán himnusz az Els Segadors szól, visszautal a monarchia elsüllyedésére, majd az 1936-os februári választások következnek, sok-sok spanyol város sok-sok plakátjával, a madridi propagandával, képek az ünneplésről, az elnökről, majd vágás és következik a felirat: "…és 1936 július 17-e," utalva a katonai felkelés kezdődátumára. Spanyolország sematikus térképe, majd ugyanez lángokban, közben felvillan Franco, Miguel Cabanellas és Gonzalo Queipo de Llano arcképe. Az animáció bemutatja a nacionalista előretörést, emberek fasiszta üdvözléssel ünnepelve azt. Látjuk a letaglózott Madrid és Barcelona képét, majd a gyors köztársasági intézkedést. Önkéntesek gyakorlatoznak, majd önkéntesek a fronton.

Felvételek a spanyol-francia határról, baszk menekültekkel.

Fikciós montázs kivégézésekről, menekülő tömegek, majd fotó két meggyilkolt francia újságíróról.

Körkép a seregekbe áramló kommunistákról, szocialistákról 1936 szeptemberétől. Bepillantás a mindennapi életbe: gyári munkások, parasztok, teraszokon üldögélő emberek, piac, sebesültek, játszótér és katonák, katonák, katonák.

Dramaturgiai hatáskeltéssel élnek a vágók, amikor Julio Álvarez del Vayo 1936. szeptemberi a „be nem avatkozás” politikája miatti rádiós tiltakozása után rögtön a német és az olasz hadsereget, Hitler és Mussolini arcképét illesztik be, majd a Madrid-témában gyors egymásutánban követik az alábbi képkockák egymást: egy utca széltében kifeszített No pasaran! felirat – a Dolores Ibarruri-beszéd – az első brigádok megérkezése 36 októberében – Miaja tábornok konzultál egy térkép fölött – Caballero és Vayo a frontra látogat (miközben a narrátor a spanyol Verdunnek nevezi Madridot )– a bombázás – menekülés az óvóhelyekre – romeltakarítás – szirénázó mentőautók – halott kisgyerekek közelikben, a narrátor felkiált: „Mikor lesz ennek a szörnyűséges háborúnak végre vége?!”

A zárképsorok alatt Himno de Riego szól, miközben az ellenállás különböző színtereit látjuk: szárazföldön tengeren, és a civil lakosság körében.

Létezik egy olasz változata is a filmnek (Spagna 1936), szerkezetileg többé-kevésbé követi az eredetit. A hangsúly picit eltolódik a Nemzetközi Brigádok, azok olasz hőseinek irányába.

A film propaganda-üzenete egyértelmű: a be nem avatkozás programjával cserben hagyott ország véres szenvedések árán utolsó leheletégi küzd az elnyomó fasiszta hatalmakkal szemben.

a témában még (dokumentum)filmek

El Perro Negro (Forgács Péter, 2005)

A spanyol föld (Joris Ivens, 1937)

Hódolat Katalóniának (Hugh Hudson, 2010)