Megvannak a kulcsszavak: azok, amikben ez az egész őrült világ a leginkább hiányt szenved. Egészség, boldog lélek, kicsik és nagyok, fejlődés (!!!) energia és a legfontosabb: szülő-gyermek kapcsolat. Ami köztudottan rossz. Addig amíg nem járnak együtt hastáncolni - hát ilyen egyszerű. Persze először akkor örültem igazán, amikor a hastánc divatba jött. Nyilván nem túl egyszerű beleélni a hölgyeknek magukat abba, hogy ők éppen indiai (arab) táncosok - mikor se a nyelvet, se a szokásokat nem ismerik, de talán földrajzilag el tudják helyezni. Nem egyszerű azért sem, mert csak előreléptünk néhány ezer évet a háremek óta... szegény Lucy Stone, ha ezt látná! Na jó, nem kell ezt túldimenzionálni, nyilván nem a hastánc mögöttes tartalma vonzza a csípőrázó lányokat-asszonyokat - hanem az ideológiája! Ami pedig szintén egy-két bővített mondatban összefoglalható: „Törj ki a szürke hétköznapokból, álmodd a saját világodat..." Vagy: „Nyiss a világ felé, ismerj meg más kultúrákat!" Igen, százszor hallottuk már mindkét szlogent, csak az elsőről lemaradt a vége, miszerint: „...majd eriggy vissza dolgozni", a másiknak az abszurditásáról - már a szívélyes magyar „multikulturális" közegről - inkább semmit... Tehát örültem, végre újabb téma, amiről minden átlag huszonéves női társaságban lehet beszélgetni, véleményt cserélni, ruhát nézni - alakot nézni hozzá (vagy fordítva?), programra járni. Azonban újítani mindig kell, és elsősorban nem a nők kedvéért.



Mert hát nem elég, csak nem, a hastánc felkent papnőinek, hogy egen szép számmal özönlenek mindenféle hölgyemények az egen szép költségű tanfolyamaikra. Bővíteni a kört, hát lássuk csak, férfiakkal nem lehet (bár...), szegényekkel megint nem, idősek felé még meglátjuk, na de a gyerekek, az jó. A gyerek védtelen, mami befizeti, elcipeli és talán még élvezi is - a gyerekek minden ilyen izgés-mozgást élveznek. Tudományos körítés nélkül ma már semmit sem lehet eladni, úgyhogy íme: „A gyermek hastáncot nem lehet elég korán kezdeni, hiszen a táncnak ez a fajtája már csecsemőkorban is jótékony hatással van a gyerekekre." Jótékony hatás! Fejleszti a koordinációt, hajlékonyságot, kifejlődik a gyerek muzikalitása, erősíti az izmokat és szó szerint: rendbeteszi a hormonháztartást (Mi van??). Nem kérdőjelezzük meg ennek a terjedelmes listának a hasznosságát. Azt viszont igen, hogy miért kell ehhez éppen hastáncra járni? Mi több: miért kell egyáltalán már a kicsi gyerek fejébe is a trendkövetés nyughatatlan - és kielégíthetetlen - igényét belecsöpögtetni? Gondolkozzanak már! A koordinációt és a hajlékonyságot fejleszti a fára mászás is - az izmokról nem is beszélve. (Ja, hogy nincsenek fák? Akkor inkább a tanfolyam árán ültessen egyet.)



A hastánc marketingjében megpróbálják az ósdi, maradi, korlátolt, gátlásokkal terhelt anyák aggodalmait elaltatni - jól kifogva minden lehetséges ellenvetés vitorlájából a szelet. Aszongya, hogy: „Bár ez a tánc a női testre van írva, de: a felnőtt hastánccal ellentétben ennek lényege nem a csábítás, sőt, teljesen mellőzik ezeket az elemeket." Szóval bár a hastánc lényege az erotikus csípő-váll-boka-csukló-fej csavargatás, mégpedig határozottan abból a célból, hogy a legkívánatosabbnak talált táncos ágyba bújhasson az „úrral", a gyerek egy ilyen kilúgozott verziót kap, meg lehet nyugodni. Ártatlan kendőrázásról van csupán szó, sellők vagyunk, királylányok vagyunk, valószínűleg a köldököt sem kell mutogatnia a kisgyereknek, nem beszélve a homlokra ragasztott bindiről. Kérdés: hány éves korában avatják be e tánc buja szexualitásába, és kik?



De nem, most ennél a pontnál elkezdett tetszeni az ötlet! Oltári prűd, sznob, betokosodott középosztályunknak lehet hogy jót tenne ez a mini „szexuális forradalom". Amikor a csupán divatból háremhölgynek öltöztetett kislány néhány évvel később a testét és a nemiségét öntudatosan vállaló nagylány lesz. És a csecsemőkora óta gyakorolt ingerlő mozdulatsoroknak hála, pontosan fogja tudni, hogy hogyan kell elcsábítani a fiúkat - semmi kamaszos pirulás, fogom-a-kiskezét, rózsa, randi, bla. Nahát innen nézve egészen forradalminak tartom a kezdeményezést. Kár hogy nem több, mint gondolatkísérlet. Valószínűleg mire eljutna eddig a dolog, addigra a még mindig felelősségteljes szülő az éppen akkor divatos hobbitevékenységre fogja járatni a gyerekét, éppen olyan ötletszerűen éppen olyan gondolattalanul, és éppen olyan drágán.



Őszintén hiszi, hogy aki így tesz, az a lehető legtöbbet teszi gyermeke fejlődésért. Meddig lehet a kevés, még ma is fellelhető polgári erény egyikére (gondoskodás a gyerekről) alapozva hülyíteni a szülőket? Nagyon-nagyon sokáig. De erről majd máskor.