Milyen érzéssel menjen az ember Michael Moore új filmjének megtekintésére, ha - egyrészt - annak címében most már kerek perec szerepel a "kapitalizmus" szó, másrészt, ha ismeri a rendező társadalomelméleti (...) kifinomultságát korábbi munkái alapján? Félelemmel? Már előre leforrázva? Várakozással? Reménykedéssel? Basszus, előre égni kell...ugyan mit fog írni a Magyar Narancs (mielőtt még lekapcsolnák az NKA-zsét)...? Ahogy végigmegy a szorongó néző a plázán (csak itt adják késő este), útban a multiplex felé, bizony fölmerül benne, van-e egyáltalán értelme ennek az egésznek. Lehet ütős morális kritikát gyakorolni ebben a neonfényben úszó, langyos popzenével és illatosítóval elárasztott műmárvány-térben, egy Avatar és egy Farkasember között? Meg fogja ez győzni az MKB-s banktisztviselő volt osztálytársunkat vagy egy T-mobilos informatikust...? Hát...nem mernénk rá megesküdni.
Mike-nek egyszerű a taktikája: annyi borzalmas esetet önt a nézőre, amíg meg nem győzi: "a kapitalizmus gonosz". Na most ennek több veszélye is van: először is, az emberben önkéntelenül is fölmerül pár perc múltán, hogy Moore "egyoldalú" és "túlzó". Persze, jelenleg sorjáznak a kilakoltatások és a tömeges elbocsátások az USA-ban, miközben a Goldman Sachs igazgatótanácsa újabb magánrepülőgépeket vesz - de az amerikai kapitalizmus kétségtelenül nem csak ez, nem csak nyomor és őrületes gazdagság (bár mintha valóban errefelé tartana). A moralizáló mennydörgésnek mindig megvan az a pszichológiai hátulütője, hogy a "szubalternek" nem akarják (akarjuk) magukat passzív, tehetetlen (habár aranyos) áldozatoknak érezni, akiken - természetesen - senki sem segíthet, kivéve talán a nagy-nagy szívű baloldali rendezőt és hollywood-i barátait. Másrészt az is kétségtelen: a kapitalizmus szüntelen reprodukciója magában foglalja az "alávetettek" hozzájárulását is a dologhoz és ebben a folyamatban azért a "használati érték" aspektusa sem huny ki egészen soha, legyen szó akár a munkafolyamatról (vö. Michael Burawoy munkásságát), akár a shoppingoló citoyen-ről.

Másrészt: jó taktika-e a démonizálás? Moore alapján azt gondolhatnánk, Ronald Reagan maga volt az ördög, aki bevezette a bankárok diktatúráját, bezzeg addig minden olyan szép és jó volt. Na most, mi is utáljuk az öreg Gippert, aki kétségtelenül kulcsszerepet játszott a nyolcvanas évek brutális kapitalista offenzívájában (bár inkább csak mint bohóc, valószínűleg személy szerint nem igazán látta át, mi is történik), de azért azt se feledjük, hogy Paul Volcker-t mintha egy Jimmy Carter nevű ember nevezte volna ki (most pedig - újra! - Barack Obama). De az még rendben is van, hogy Reagan-t és a gonosz bankárokat Moore sátáni alakoknak ábrázolja, persze a megfelelő Wagner stb. zenei aláfestéssel, az igazán kínos rész akkor következik, amikor a rendező szinte a sírásig meghatódik (F. D.) Roosevelt és persze Obama nép- és munkásbarát arany szívén. Már megbocsássék, de tény ami tény: a demokrata párt általában hatékonyabb az amerikai kapitalizmus menedzselésében (és annak "neoliberalizálásában", vö. a Clinton-korszak gazdaság- és szociálpolitikai mérlegét), mint a republikánusok, akikkel mindig elszalad a (miltarista, korrupciós, vallási fundamentalista stb.) ló. Ugyanez vonatkozik Moore kritikátlan rajongására az Egyesült Államok politikai alapintézményei (alkotmány stb.), és - ami még kínosabb - Nyugat-Európa irányában: ez utóbbi Moore szerint amolyan szocialista paradicsom ugyanis.
Moore szerint úgy tűnik a kapitalizmus = lopás, csalás, sikkasztás. Azaz már megint visszatértünk Proudhon-hoz, úgy tűnik hiába lett megírva a Filozófia nyomorúsága, vagy a Széljegyzetek Adolph Wagner "Lehrbuch der politischen Ökonomie"-jához. Így aztán alighanem elveszik az, ami a kapitalizmus valódi lényege, a társadalmi-termelési viszonyok összességén keresztül érvényesülő anonim kényszer és az ebből adódó, kétségtelenül nagyon is valós (nem csalás, nem ámítás) és kivételes, ugyanakkor rendkívül destruktív társadalmi dinamika. Mindezt filmre vinni persze nyilván kissé nehezebb lenne, habár szerintünk nem lenne lehetetlen (vö. pl. a Darwin rémálma c. dokumentumfilmmel)
Persze az is lehet, hogy ha ezt követelnénk, akkor elrontanánk a sorrendet: Moore először skandalizálni, földühíteni akar, aztán majd - talán így gondolja - jöhet a megértés később is. Talán neki van igaza. Nyilván az erkölcsi dimenziót sem kell eltávolítani az antikapitalista érzületből, még akkor sem, ha tudjuk, ha innen indulunk, könnyen a jakobinizmusnál kötünk ki a marxi kapitalizmuskritika helyett - ennek minden veszélyével.
De mégis, ne is tagadjuk, megdobban a szív, amikor Moore filmje végén besötétített filmvászonnál azt mondja: "Visszautasítom, hogy egy ilyen társadalomban éljek - és én nem fogok elmenni." Aztán változik a kép, Mike mégegyszer körbetekeri a tőzsde épületét ("itt bűntény történt") és azt mondja: "A kapitalizmus gonosz, a gonoszt pedig nem lehet szabályozni - meg kell szüntetni. De ez egyedül nem fog nekem menni, ezért kérlek titeket csatlakozzatok hozzám...de ne túl sokára."*
Majd újra elsötétül a vászon és jöhet az Internacionálé, swing-változatban.

Arise, ye workers from your slumber.

-

*nem szó szerinti idézet, emlékezetből.