Felállítottuk és magunkkal vittük a törzshelyére. Magányos volt akár egy utolsó lélegzet és nyöszörgött. Megpróbált élni és alkotni. Alkotni, nem jó szó, élni, ez se, mindegy. Biztosan megpróbálta. Mondani próbált valamit. Aztán hétvégenként prostituált lett. Majd hétköznap is. Ennyit biztosan éreztünk róla. Betámogattuk a helyre. Aprólékos körültekintő mozdukatokkal kérte a napi következő körét, amit sztoikus nyugalom övezett. Aztán leültettük. Szemben vele, egy ismerős vörös épp rutinos mozdulatokkal vette be fogamzásgátlóját, amit mindig az utolsó percben szerzett be és amit mindig ottakringerrel öblített le hosszasan. Körülötte szokásos, néhol visszafogottabb közönsége, egy másik, hatalmas hajú langaléta vörös, akinek a legenda szerint a haja a testéböl táplákozott és egy kicsi babaszerű, mindig gúnyos barna. A fővörös megint üvöltözött az éppen aktuális faszról, aki a hétköznapjait tekergette.

Tahó homályosan érzékelte, hogy a 24 éves lány reggeli energiaitalait hamarosan sörök fogják felváltani, a jóindulatú szórakozató skizofréniát pedig egy rossz. Vágyott egy több után. Tahó erőszakkal igyekezett kikerülni a hiperaktív vörös üvöltöző hatása alól, mert tudta, hamarosan agresszív lesz a remegése. A háta mögé kezdett figyelni, ahol egy hegyomlásnyi sváb épp szintén üvöltözött, csak jókedélyűen, biztosan tudva, hogyha magányos is, ma este annyi hosszúlépést tuszkolhat le még a torkán duzzogva, amennyit nem vallana be senkinek, és hamarosan amúgy is itthagyja ezt a kócerájt egy másikért. Tahó addig hallgatta a svábot, míg végül annak a szesztől végképp érthetetlenné vált a beszéde. Tahó tragikára itta magát és magára maradt. Boszorkányos képességeket sejtett magában és feketében járt, pedig már évek óta másban szeretett volna, aztán a mája szólalt meg. - Folytatni kell, nem tudom folytatni, folytatom. Tahó nem kérdezte magában, csak mondta - van-e egyáltalán értelme beszélni még. A Lény ekkor egy tigris ügyességével a széke alá hányt, majd valamit okádástól fáradtan de még mindig lelkesen motyogott a mithrász kultuszról, majd a prince of persia feles párhuzam elméletéröl, amiből Tahó tudta, hogy meg kell hívnia valamire. Nem bánta.

Aztán ott, a többszörösen kelet-európai kocsma salétromos falánál elkezdett emlékezni. A kisvárosa állott fűszereire, a csendre és a zajra, ami megbolondította, a kertvárosi vulgárontológiák kedélyes nem szkeptikus de magyaros jóindulatú mélabús belenyugvásába, amiből csak az agresszivitás, a gimnázium egyenes folytatása rángatta ki a másnapig.Tahó tehát hisztis volt és picsa, már egy hete csak a faszra gondolt mindig. Sok szinonimát tudott a nőre és a faszra, gyakorlatilag minden az volt számára, csak a kontextus volt változó és végül mindig akadt valaki, aki elmesélte a tegnapot, az életét. Nem volt magányos, csak attól félt, hogy a következő pillanatban meg fog őrülni, aztán a következő pillanatban mégsem őrült meg. Elmentem otthonról-gondolta-jó messzire, bár nem is túl messzire, mi volt az értelme ennek az útnak? Tahóra békés apokaliptikus hangulat nehezedett, csak a tavasztól szorongott kissé, de a sör és hányásszagú hűvös kocsmában ez sem zavarta. Könnyű léptekkel tovább gondolta, hogyan dühöng benne a veszteség, hogy nincs vesztenivalója, hogy ez nem emlékezés az elmúlt évekre, meghogy ez az ő nyűgös nedves mínusza csak, félelme a mozgástól, a fekete folyója, aminek iszapos partján piszkítanak és vizelnek, hogy miért gondol erre, aha valószínűleg az unalma, hogy nincs az a rohadt csönd amiben kussolni látszik érdemes, de nincs az a zaj se, ami összemaszatol, hogy ö maga csak utánérzés, hogy csak számolta amíg bírta, aztán újrakezdte és számolta megint a nem is tudja, hogy mit, hogy a hajótörött gondolatai nem léteznek, sem ez az abszolút igaz kétségbeesett tekintet, és persze nem igaz, hogy betegnek és fáradtnak érzi magát és közben végtelenül erősnek szabadság gyakorlására. Igy merengett kilátástalan unalmában és már majdnem biztos volt benne, hogyha nem is részeg, mindenesetre erősen ittas és bármilyen sokáig is igyekezett tartogatni az első sörből született vizelését, amit, tudta, 5 percenként ezután újabbak fognak követni, tovább nem halogathatta.

Mikor vissztért a székéhez, egy patkányarcú gizdával találta szemben magát. A gizda agresszívan érdeklődött, hogy eldöntötte-e már, fiú-e vagy lány. Tahó csőlátásra panaszkodott és ingerülten hörögve utasította vissza a homoszexualitást. Aztán beáramlott az ajtón a gizda magányos sleppje, odatapadt macáikkal egyetemben. Tahó csapdába esett. Nem lehet elmondani milyen isszonyatos indokolatlan félelmet érzett. Lassú robotos mozgással igyekezett összeszedni narkotikumait és legalább annyira kommunikálni a gerincoszlopával, hogy elhagyhassa a helyszint. Mikor chaplin-szerűen kiesett a kocsmából, eltámogattuk a MÁSIK helyre, ez vörös és kék fényben úszott. Az időnek megfelelően a helyszínen épp önmagukat buziként definiáló, szemre meghatározhatatlan nemű, ámde fejhangú udvarlásaikkal szórakozató fiúlányok ütötték egymást. A lomtalanitáson beszerzett kanapék együtt röpködtek pár óvatlan emberrel. A szokásos éjszakai műsort rezignáltan figyelték a város 30-as underground alappillérei, akik határtalan önbizalmukkal sugározták, hogy mindezek fölött az alkoholisták fölött csakis ők uralkodnak. Tahó türelmes rutinnal állt be a pult előtt tolongók közé. Mikor végre kiharcolta a sörét és talált egy nyugodtabb sarkot , ahol a legkisebb esély mutatkozott a sör kifröccsenésére és felsóhajtva belekortyolt, hirtelen magányosnak érezte magát, így körbe-körbe mászkálni kezdett míg megtalálta minden alig ismert ismerösét és ki nem erőszakolt két-három kínos mondatot. Ezután újabb sört rendelt, majd visszaoldalazott a helyére, azon merengve, hogy vagy 5 éve nem táncolt.

Végül megszokta mindezt és megszökött. A kisváros hajnal előtti csendjében a rulettasztal mellett találtunk rá, -gyorsabban tekerődj gyorsabban tekerődj, tegyél boldoggá-motyogta. Aztán összeesett majd vektorban távozott.