A napokban elhunyt francia marxista filozófus Daniel Bensaïd a kommunizmus fogalmáról szóló, egyben élete legutolsó írását közöljük. Ezt az írást Bensaïd ezen a hétvégén adta volna elő a Puissances de communisme konferencián…

Hozzászólások (2) / Bővebben...

Szomorúan tudatjuk a magyar kommunistákkal (trockistákkal – ha vannak - és másokkal), hogy a napokban elhunyt Daniel Bensaïd francia filozófus, értelmiségi, mozgalmár. Bensaid, a kommunista mozgalom trockista (pablista) ágának kiemelkedő teoretikusa, mozgalmi szereplője volt, a Jeunesse Communiste Révolutionnaire (1966-1968), Ligue Communiste (1969-1973), a Ligue Communiste Révolutionnaire (1974-2008), a Nouveau Parti Anticapitaliste (2008) tagja, egyik vezetője és  a IV. (trockista) Internacionálé egyik legfontosabb alakja. Bensaïd azon kevés számú „68-as” egyike volt, akik szemernyit sem engedtek kommunista (esetében trockista, azaz leninista) meggyőződésükből. Ez a meggyőződés nem honlapunk krédója – Bensaïd a 68-as lázadás bukásából azt a következtetést vonta le, hogy a bukás legfontosabb oka egy valódi forradalmi élcsapat, azaz egy igazi kommunista párt, hiánya volt: ennek a hiátusnak a pótlására szolgált a JCR, majd az LCR -, maga Bensaïd is az évek során sokat finomított álláspontján, mégis személyben a politikai kommunizmus, a forradalmi marxizmus fontos teoretikusát gyászolja honlapunk is. A rednews.hu volt az első magyar orgánum, mely helyet adott Daniel Bensaïd gondolatainak: erre igen büszkék vagyunk.
Tiszteletadásunk jeléül utolsó interjúját közöljük, melyet a Marianne c. francia baloldali republikánus lapnak adott (az interjú értelemszerűen így olvasandó – mindazonáltal...). 
Adieu, camarade!
CE N’EST QU’UN DEBUT, CONTINUONS LE COMBAT!!! 

Hozzászólások (3) / Bővebben...

Nincs kizárva, hogy a Dubai World fizetésképtelensége a gazdasági válság egy új fázisának a kezdetét jelenti: az államcsődök sorozatát. Mi utal erre? A vezető kapitalista lapok (ld. Ezeket a cikkeket: Financial Times, Wall Street Journal, Bloomberg) a dubai-i eset után nyíltan felvetették a kérdést: 1) lehetséges-e, hogy az elvileg biztos befektetésnek számító államkötvények, azaz az államadósság ("sovereign debt") mégsem feltétlenül jelentenek biztos "terepet", sőt potenciálisan aknamezőről van szó 2) ha ez így van, "ki lesz a következő"? Vietnám? Ukrajna? Bulgária? Magyarország? Baltikum? Görögország? Esetleg Írország, vagy akár Nagy-Britannia?
A Financial Times (ami a legmérsékeltebb és a legóvatosabb a "business class" szócsövei közül) elemzője, Gillian Tett különösen drámaian fogalmazott: lehetséges, hogy az államadósság (sovereign debt) az új sub-prime?

A Lehmann Brothers csődje után a pénzügyi befektetők (azaz a tőkésosztály és ügyvivőik) tömegesen menekültek az állami eszközökbe, különösen (de nem csak) az amerikai állam államkötvényeibe és egyéb eszközeibe. Ezzel párhuzamosan a legtöbb állam számára a recesszió óriási adóbevétel-kiesést jelentett, másrészt a bankrendszer (+ biztosítók stb.) feltőkésítésének hatalmas költségeit is fedezni kellene valamivel. Ezért a fejlett országok államkötvény-kibocsátása óriási mértékben megnőtt (Tett szerint idén és jövőre a legnagyobb OECD-országok 12.000 milliárd dollárnyi új államkötvényt bocsátottak ki). Ez az egyik. Másrészt, a "rizikósabb" országok államkötvényeinek a hozama ilyen környezetben rendkívül magas szintre emelkedett, azaz a szegényebb országokra egyre emelkedő teherként nehezedtek saját államadósságuk kamatterhei. 2008 őszén a pánikszerű tőkemenekülés, a periféria-országok valutáinak leértékelődése, a devizakészletek kivonása a "veszélyes" országokból több állam fizetésképtelenségéhez vezetett, aminek hatására az IMF-nek "kellett" beavatkoznia. A "kellett" alatt azt kell érteni, hogy így lehetett csak garantálni a hitelezők, azaz az államkötvény-tulajdonosok "érdekeinek sértetlenségét".

Most viszont a dubai-i eset óta újra, magasabb szinten kezdődhet elölről ez a játék. Több, eddig viszonylag megbízható állammal (pl. Görögország, Írország, Spanyolország és Nagy-Britannia) kapcsolatban kezdtek el aggódni a "befektetők". Az adott államkötvényekre kötött biztosítások (credit default swap) ára emelkedni kezdett. Görögország esete különösen kínos. Az államadósság a GDP 100%-ára rúg, 2011-re 135%-ra emelkedhet, a költségvetési deficit idén 12%. Mivel az ország az euróövezet tagja, ezért a kormánynak gyakorlatilag nincs kontrollja a monetáris politika fölött, nem csökkenthet kamatot, nem kölcsönözhet saját jegybankjától vagy gerjeszthet inflációt - azaz a helyzete Argentínára emlékeztet, mármint 2000-ben. Zsákutca.
A görög állam most adóemelésekkel próbálja biztosítani a "stabilitást", azaz a rentier-jövedelmek stabilitását. Értsük meg mit jelent ez: a görög "munkavállalók" (ld. Engels elemzését erről a szóról), akiknek hatalmas többsége természetesen nem rendelkezik államkötvényekkel, azért fizetnek több ÁFÁ-t a boltban, vagy több SZJA-t a fizetésük után, hogy a vagyonukat magas hozamú görög államkötvényekben parkoltató gazdagok magasabb hozamot kaphassanak.
De megdöbbentő módon még olyan országok sincsenek biztonságban, mint Nagy-Britannia: az amerikai befektetési bank, a Morgan Stanley 2010-re súlyos költségvetési válságot vizionál Nagy-Britanniában is, ahol idén a költségvetési deficit (GDP-arányosan) 13%, a kieső adóbevételek és a bank-mentőcsomagok miatt. A Toryk és a Labour is bejelentette: a City-re kivetett adókról szó sem lehet, a költségvetés lyukait a "kiadási oldalon" szeretnék betömni. Jaj neked, NHS.

Természetesen ott vannak még a súlyos recesszióban/depresszióban lévő országok is, mint Ukrajna, Bulgária és a Balti-államok (csak egy példa: Rigában egy év alatt hatvan százalékkal zuhantak a lakásárak), meg persze Magyarország, ahol a helyzet még sokkal súlyosabb és ahol az államcsőd gyakorlatilag már tavaly be is következett.

Marx A tőke első kötetében egy helyen így fogalmaz: "Az úgynevezett nemzeti gazdagság egyetlen része, amely a modern népeknek valóban közös birtokába kerül - államadósságuk. Ezért egészen következetes az a modern tanítás, mely szerint egy nép annál gazdagabb, mennél mélyebbre merül az adósságban. A közhitel a tőke hitvallásává lesz. És az állam eladósodásának megkezdődésével a szentlélek ellen való bűn helyére, amelyre nincs bocsánat, az államadóssággal szemben való hitszegés lép." (24. fejezet, kiemelés tőlünk – RN)

Verdammt noch mal, Karl, már megint igazad lesz, úgy tűnik.

forrásHozzászólások (3) /

„A kapitalizmus annyira pusztító és annyira kreatív, hogy úgyse hagyja békén azokat az embereket, akik kicsit is érzékenyek, kicsit is szabadok valamilyen személyes szerencse folytán, valamilyen véletlen miatt abban a helyzetben vannak, hogy elkezdenek gondolkodni, és erre az útra rásegítenek másokat is.”

 

A Rednews interjúja Tamás Gáspár Miklóssal.

 

Hozzászólások (27) / Bővebben...

A trockizmus nem hal meg, csak átalakul: ahogy Marx óva intett a « politikai illúzióktól », azaz attól, hogy azt higgyük, hogy a demokratikus és polgári jogok kivívása az utolsó szó az emberi emancipáció történetében, manapság valamiféle « társadalmi illúziót » figyelhetünk meg, azaz azt, hogy a liberalizmussal szembeni társadalmi ellenállás, mindenféle politikai alternatíva nélkül, betöltheti a teljes horizontot. Ez a « baloldali » verziója a « történelem végének ». Hozzászólások (5) / Bővebben...

Három nap, 600.000 büdös komcsi, kolbász, meleg sör. Kamarádok, mi kell még?

 

A Francia Kommunista Párt lapja, a „L’Humanité” 1930 óta rendezi meg népünnepélyét minden évben, hol így, hol úgy. A pártól vagy jót, vagy semmit. Lapjáról, az egyébként még Jean Jaurès alapította, és 1920 óta  kommunista propaganda-fanzinról szintúgy.

Hova tűntek a régi szép idők, amikor egy külön hangárban gyűjtötték a francia munkásosztály ajándékát (melyet egy külön vonat vitt Moszkvába!) Sztálin elvtárs hetvenedik születésnapjára? És amikor az anarchisták, trockisták és más imperialista árulók verekedni jártak az ünnepre? Ah kutyavilág.

Mára már békésen megférnek a trockista standok, sőt – mon dieu – még egy kis CNT placcot is láttunk, a Párt egy millió helyi szervezetének pultjaival. Az uruguayi, a bissau-guineai és vietnami munkásosztály egyébként szintén harcos üdvözletét küldi a magyar proletaritáusnak, különös tekintettel a rednewst olvasó, több nyelven beszélő – mert a trógerek sosem fordítanak - ipari munkásokra. Egészen hülye magyar neokon újságíróknak mondjuk, hogy az iráni komcsik is ott voltak és természetesen Ahmenidzsád ELLEN gyűjtöttek aláírásokat. Ettől még persze a nyugati baloldal szemét antiszemitafasisztaiszlámistafutballistapista horda, csak úgy megemlítettük.

A program kulturális, azaz lehet enni-inni, vannak koncertek (idén Manu Chao az alterglobosoknak, meg Deep Purple Boulogne-Billancourt népének, Maxime Le Forestier a mezitlábas Gauloises-os, béret-sapkás, vörösboros kamarádoknak, akiket az isten adjon egyébként – a Párt kulturálisan nyitott, kár hogy intellektuálisan bezárt a húszas évek közepe táján) , lehet könyvet venni, ilyenek.

De hogy ne csak ugassunk: tényleg jó az egész. Kis ellenkultúra, több vörös zászlót láttam, mint államkapitalista gyerek és kamasz éveim alatt összesen, a kamarádok barátságosak, lehet Internacionálét a Holdra üvölteni ésatöbbi.

Bár a sírvavigadást mi hiányoltuk.

Hozzászólások (2) /

A Népfront választási győzelme után az egyházzal és a nagytőkével szövetkezett katonai vezetők puccsot kíséreltek meg a köztársaság ellen. A burzsoá államgépezet megremegett, már-már összedőlni látszott, mikor a munkásság kezébe vette az irányítást. A nagy ipari centrumok (Madrid, Barcelona, Valencia, Bilbao...) proletariátusa megfordította a helyzetet. Elkezdődött a polgárháború. És a társadalmi forradalom. Hozzászólások (1) / Bővebben...

Amikor egy autoriter rezsim közelít végső állapotához, megsemmisülése általában két lépésben történik. A valódi összeomlás előtt egy rejtélyes meghasonlás történik a társadalomban: hirtelen az emberek tisztában lesznek azzal, hogy a játéknak vége, egyszerűen nem félnek többé. Ez nem csupán annyit jelent, hogy a rendszer elveszti legitimációját, maga hatalomgyakorlás válik tehetetlen pánikreakcióvá. Mindannyian ismerjük a klasszikus rajzfilm-jelenetet: a macska elér egy szakadékhoz, sétál tovább, egyszercsak észreveszi, hogy nincs a lába alatt semmi. Akkor kezd csak el zuhanni, amikor lenéz, és meglátja a mélységet maga alatt. Amikor egy kormány elveszti autoritását, olyan lesz, mint a macska a szakadék fölött - ahhoz, hogy elbukjon csak emlékeztetni kell arra, hogy nézzen le...

A Shah of Shah című, a Khomeini-féle iszlám forradalomról készült klasszikus beszámolóban, Ryszard Kapuscinski meghatározza e társadalmi meghasonulás egy konkrét pillanatát: egy teheráni kereszteződésben áll egy tüntető és nem mozdul, amikor egy rendőr rákiált, hogy haladjon tovább. A zavart rendőr egyszerűen visszavonul, néhány óra múlva egész Teherán tudni fog az esetről, és bár hetek óta utcai harcok zajlanak, mindenki valahogy érzi: ezzel vége. Valami hasonló történik most is?

Az események sok változata kering Teheránban. Néhányan a Nyugat-barát "reform mozgalom" betetőzését látják a tüntetésekben, mint amilyen az ukrán narancsos, a grúz rózsás forradalom volt - egy szekuláris válaszreakciót az iszlám forradalomra. Támogatói úgy tekintik a tiltakozásokat, mint első lépéseket egy új demokratikus világi állam felé, amely felszabadult az iszlám fundamentalizmus alól. Velük szemben állnak a szkeptikusok, akik elfogadják, hogy Ahmadinezsád valóban győzőtt: ő a többség képviselője, míg Muszavi hívei a középosztálybeliek és a hozzájuk tartozó aranyifjak. Egyszóval: hagyjuk az illúziókat és nézzünk azzal szembe, hogy Ahmadinezsád olyan elnök, amilyet Irán megérdemel. Aztán ott vannak azok, akik elutasítják Muszavit mint a klerikális testület egy tagját, aki alig különbözethető meg Ahmadinezsádtól: ő is kész folytatni a nukleáris programot, ellenzi Izrael elismerését, plusz még az irak-iráni háború alatt mint miniszterelnök Khomeini teljes támogatását is élvezhette. Hozzászólások (4) / Bővebben...