Egy észak-franciaországi bányász fia és egy szövőnő lánya egy Côte d’Azur-i villában, vagy egy krími fényűző dácsában: milyen más világban történhetne meg mindez, mint a „kommunista ellentársadalom” nyugati végeinek valóságában? Annette Wieviorka francia történésznő most megjelent kötetének a két főszereplője Maurice Thorez, a Francia Kommunista Párt 1935 és 1964 közötti (természetesen haláláig) főtitkára és felesége, Jeanette Vermeesch. Ahogy a könyv alcíme mondja: egy pár biográfiája, a francia kommunizmus fénykorának (ahol valójában „sötétség volt délben”) főtitkári párjának története.

A mű egy boldog szerelem históriája, mindazonáltal rém szomorú történet. Igen, a miliő. Moszkvától Párizsig a sztálinizmus a háttér: ahogy Jeanette meséli életüket egy moszkvai lusuxhotelben, ahova egy pártlátogatás keretében érkeztek a harmincas évek végi nagy perek idején: „valójában csak gúnyolódtunk a nagy perek elleni nyugati tiltakozásokon, nem értették, hogy ami számít, a szocializmus építése”.

A pár szerelme is Moszvában kezdődött a húszas évek végén, amikor Jeanette az észak-franciaországi munkások képviseletében ott járt. Thorez ekkor már a párt egyik irányítója volt, végül is hosszú „uralkodását” (sőt már uralomra jutását is, hiszen ellenfelei rossz lóra, azaz Trockijra, majd Zinovjevre tettek) is annak köszönhette, hogy megtanulta a legfontosabb szabályt: mindig egyetértett Sztálinnal. Néha ez egészen elképesztő eredményekre vezetett: a Molotov-Ribbentrop paktum és a Szovjetunió megtámadása között „pacifizmusra” szólított fel, természetesen moszkvai emigrációból (miközben a párt bázisa már élethalál harcát vívta az Ellenállásban a náci megszállókkal), vagy a sztrájkok befejezésére és „temelési versenyre” – azaz a kapitalizmus rohamos újjáépítésére - hívott a második világháború után (miközben több milliónyi munkás állt sztrájkban az éhezés küszöbén)...

De igazságtalanok lennénk, ha nem említenénk meg, hogy könyvből persze világosan kirajzolódik egy mára talán már elfeledett tény is: az FKP párt a szó szoros értelmében munkáspárt volt. A francia Kommunista Párt vezérkara nem értelmiségiekből állt (őket mindig gyanűs megvetés övezte a pártban, noha persze felhasználták őket mint „társutasokat”), hanem a párt iskoláiból kikerült „munkáskáderekből”. Mind Thorez, mind Vermeersch éleútja tipikus: munkásgyerekek, akik a párt iskoláit kijárva emelkedtek egyre magasabbra.

Az FKP és millió szatellit szerve egy olyan ellentársadalmat épített ki, amely egyszerre volt szocializációs közeg, de a felemelkedés útja is. Ez is a nyugati kommunizmus története: mikor fordulhatott volna elő (és ma előfordulhatna?), hogy egy bányászgyerek és egy szövőnő egy fényűző villából mosolyog felénk?

Thorez (és vele a francia párt) élete végéig megmaradt sztálinistának, keményen ellenezte Hruscsov „túlzásait” a sztálinizmus bűneit illetően, noha később a pár baráti kapcsolatot épített ki a szovjet főtitkárral, többször nyaraltak együtt krími dácsákban. Nem véletlenül az FKP-ban az „olvadás”, igen lassan és igen mérsékelten, Thorez halála után kezdődött el, ez azonban sosem jelentette a szocializmus szovjet modellje ellenzését (a párt még az 1991-es moszkvai puccsot is támogatta!). Jellemző tény, hogy Jeanette 1968-ban távozott a párt vezérkarából, mert az FKP – igen félénken – elítélte a csehszlovákiai bevonulást...

A könyvet olvasván feltűnő a főtitkári pár mély erkölcsi konzervativizmusa (mely persze azt is megmutatja, hogy milyen messze került a „hivatalos” kommunizmus az eredeti céloktól, hiszen a kommunizmus a burzsoá morállal, többek között a családdal is le kívánt számolni): Jeanette képviselőnőként a családi értékek legfőbb szószólója volt, vallotta hogy „egy nő elsősorban anya”, harcosan ellenezte a fogamzásgátlás engedélyezését („az imperializmus így akarja kivéreztetni a munkásosztályt”). Szerencsére a családban volt egy fekete bárány, egyik fiuk, Paul, aki a szovjet szamizdat irodalom francia terjesztésével foglalkozott („gazember” – mondta róla anyja) és mellesleg homoszexuális volt („undormány”).

A könyv egy időutazás egy másik korszakba, talán egy másik bolygóra is. A nyugati sztálinizmus legsötétebb bugyraiba vezet minket, ahonnan tényleg nem nagyon volt visszatérés. 1956-ban, 1968-ban, vagy éppen manapság: tényleg mindent újra kell kezdeni.

A könyv adatai: http://www.amazon.fr/Maurice-Jeannette-Biographie-couple-Thorez/dp/2213654484