Van egy férfi, gyűlölöm. Ha hallom, hogy közeledik, mondjuk a folyosó vasajtójának nehéz csapódását vagy a bejárati ajtó zárjának kattanását, összerezzenek. Eddig ez nem tűnt fel, csak most, mikor már nincs itt és nem is lehet, én néha mégis hallom, hogy közeledik és összerezzenek.
Van egy férfi, szeretem. Nem tudom, hogy ő mit érzett.  Nem ismertem őt a szavaknak azon a módján, ahogyan ismerni szokás egymást. Az esetek többségében nem beszélt. Illatok maradtak meg képek, ahogy például a kordnadrágja lötyögött rajta, meg a döbbenet, mikor egyszer fürdőköpenyben láttam és én koromhoz képest szemérmesen elfordultam, és persze a tőle elválaszthatatlan hihetetlenül lassú mégis kecses mozdulatok mikor pirítóst készít nekem és citromos teát és az a szorongás, hogy beszélgetni szeretnék vele, de nem tudok és már nem is lehet. 

Van egy férfi, szeretem. Ő is szeret. Sokat ad nekem, de nem hagyja, hogy adjak, ezzel egy picit el is vesz. Persze már rég kinőttem a keze alól. Eltitkolom, tanácsokat kérek tőle, és előre ismerem a válaszokat, ő előre ismeri a kérdéseket, ezzel, mintha mégis adnék egy keveset.

Van egy férfi, gyűlölöm, ő is gyűlöl, ő így próbálja meg eltitkolni, hogy szeret. Lenézem, ezért féltékeny rám.

Van egy férfi, szeretem, ő is szeret, ő így próbálja meg eltitkolni, hogy gyűlöl. Lenéz engem, ezért féltékeny vagyok rá.

Van egy férfi, szeretem, ő is szeret. Később rájövök, hogy gyűlölöm és, hogy ő sem szeret. Nem gyűlölöm, mint ahogy nem is szerettem soha. Idegesítenek azok az aprólékos körültekintő mozdulatai, meg ahogy mindent olyan tisztán és pontosan csinál.

Van egy férfi, gyűlölöm, ő szeret, persze csak töltötte az időt, velem azt lehet. Ő volt az én szőke hazudozó bölcsem, gurgulázva nevetett és keresztbe tett lábbal ült, Liliputban lakott és néha hajnalban együtt néztük a tetőket, de csak miután levette a cipőmet. Később megváltozott, rám csorgatta a nyálát és felszólított szeressem, kicsit féltem, akkor már csak egy nagydarab hím volt nekem semmi több, végül azzal az üveghamutállal dobta fejbe azt a nyurgábbat, aki aludt, erre kitessékelték, a nyurga meg felébredt, aztán visszajött és maga alá vizelt, nem szégyellte, ezért szerettem.

Van egy férfi, szeretem, ő is szeret. Mindezt rettenetesen szégyellem. Lopva rágondolok, aztán hidegvérrel taposok rá magamban. A remény és a kétségbeesés közti vívódás elfárasztott, de még nem törtem össze, talán ez a remény. Szóval sem lemondani, sem átadni magamat nem tudom. Mindez csak bennem létezik, egy érzésbe kapaszkodom, térjek végre észhez-mondom magamnak-különben elveszek. Különben azt hiszem, már elvesztem, talán ez a kétségbeesés.


Van egy nő, gyűlölöm. Ahogy múlik az idő egyre jobban kedvelem, de még mindig nem adtam nevet neki.