2007-ben jött ki ez a nem éppen Hollywood-kompatibilis címmel rendelkező film Amerikában (The American Ruling Class, r.: John Kirby), majd nemzetközileg is, és - ahogy az várható volt - szinte semmi visszhangot nem keltett, leszámítva a dedicated balos arcokat.
Párizsban persze vannak katakombák is, meg föld alatti barlangok. A metróról nem is beszélve. Járt már a rue Lafayette 145-ös számú háznál? … Egy kicsit félreeső helyen van, a Gare de l’Est és a Gare du Nord között. Első pillantásra észre se lehet venni azt az épületet. Csak ha jobban megnézi az ember, akkor tűnik fel, hogy a kapui a látszat ellenére nem fából vannak, hanem festett vasból, és hogy az ablakok mögött a szobákban évszázadok óta nem lakik senki. Fény sem szűrődik ki onnan soha. De az emberek csak elmennek előtte, és nem tudják. …
A Bécsben télen, Varsóban pedig most nyár elején bemutatott kiállítás, a Gender Check (Feminizmus és maszkulinitás a kelet-európai művészetben) adta az ötletet, hogy a régió országainak művészeti áttekintését kíséreljük meg egy hosszabb sorozatban. A kiállítás előkészületeiben résztvevő művészettörténészekkel készült interjúk és az általuk javasolt képzőművészek (nem csupán a szemlén látott) anyagaiból állítottuk össze az írásokat.
Kovács Zoltán sportújságíró, aki ebben a státuszában a legfontosabb, legtekintélyesebb értelmiségi lapnak, az Élet és irodalomnak a főszerkesztője (sokat mond ez országunk értelmiségéről amúgy) eligazított minket a választások előtt.
A szobámon csörömpölő villamosok robognak keresztül. Ajtók csapódnak. A lépcsőházban valaki jön. Állandóan jön. Jön, jön, jön. Itt van, sokáig áll, megy tovább. A szomszédból, a szocialista besúgó vékonyságú falakon át fojtott lárma szűrődik felém. Kutyaugatás.
"Ne halj meg Tahó, a halálod előtt." Mondogatta magának Tahó, mert mindig ezt mondogatta magának, a többi dolog mellett amit mondogatott, a sorsdöntő pillanatokban. A sorsdöntő pillanatokból hamarosan sorsdöntő percek lettek, majd nem is annyira kisváratva sorsdöntő napok, hetek és évek. A fröccsök pedig hűvös virágként nyiladoztak Tahó gyomrában. Talán nem is voltak sorsdöntő pillanatok. Mi történhetett a történet végén, vérfürdő, halál, veszteség, egy elvesztett végtag, anyánk meghalt és nagyon késő van? Csigázódjunk az igazság felé, vagy csak előre a sorokban, valami olyasmi értelmetlenség történt, amiről azt mondhatnánk, a tragédia hiánya.
Tahó a tükör előtt a téblábolt, nem nézett bele, egyik lábáról a másikra ugrált, mintegy szégyenlősen. Végül összeszedte magát és farkasszemet nézett tükörképével. Túljutva az első megdöbbenésen, skandálni kezdte a skandálnivalót.
-Aranyos vagy? Aranyos vagy? Aranyos vagy? aranyos vagy..
Majd jóval később válaszolt magának.-Iggeeeen. Te nagyon aranyos vagy. Tényleg...
Tahó anyja zavarta meg a hazudozó rituálét. Hozzászólások (5) / Bővebben... 2009-07-21
Korhemaab félálomban kikémlelt a fejéből. Hunyorgott, redőnyfény volt és sötétbe szeletelt fények. A szomorú barna bútorok tengerfenékként ültek körülötte. - Ne nézzetek rám - gondolta zavartan. Aztán elkergette magától, hogy így kergetőzik és átfordult a másik oldalára. Összeszedte a bátorságát és dzsingisz-kán vekkere felé pillogott szégyenlősen. Negyed nyolcat mutatott. Ha most felkelek - mérlegelt magában - és van odakint valaki, akkor biztosan elrontom a napját, még nyolc előtt....viszont én akkor megmondhatom neki, hogy én nem is akartam felkelni. Favágósan kikászálódott.
Annette Wieviorka francia történésznő most megjelent kötetének a két főszereplője Maurice Thorez, a Francia Kommunista Párt 1935 és 1964 közötti (természetesen haláláig) főtitkára és felesége, Jeanette Vermeesch. Ahogy a könyv alcíme mondja: egy pár biográfiája, a francia kommunizmus fénykorának (ahol valójában „sötétség volt délben”) főtitkári párjának története.
„A rap, mely valaha nyitott volt, kreatív, kritikus a fennálló társadalommal szemben épp ellenkezőjévé vált annak, amiért mi harcoltunk: egy előre elkészített valamivé vált, mely ma már leginkább a jobboldal, vagy egyenesen a szélsőjobboldal értékeinek szószólója”
Odatámolygott és bizony látta, ahogy Lívia a boldogságtól elalélva, már kicsit fáradtan, de még mindig nagyon buzgón nyögdécsel, szűköl a zenész karjaiban. Azt is látta, ahogy aztán megfordulnak, és egy számára eddig ismeretlen helyzetben üzekednek tovább, megállt az idő, Péntek csak állt és nézett. Lívia négykézlábra ereszkedett a férfi határozott utasítására, és úgy hágtak tovább, mint a kutyák.
Van egy férfi, gyűlöl, anyámra emlékeztetem, azt állítja magáról, hogy az apám, néha, mintha tényleg, ilyenkor megijedek. Unatkozik, akárcsak én, fel-alá keringünk a lakásban, amelynek izzadnak a falai, néha egymásnak is megyünk, ha tehetjük inkább alszunk, persze semmi Oblomov. Létmódja a siránkozás, prototípusa annak a többszörösen kelet-európai hímnek, aki úgy húsz éve elpuskázott egy nagy üzletet, később rájön, hogy nem is volt olyan nagy. Már pornót se néz, a nőkre tett infantilis megjegyzések is el-elmaradoznak, talán a végét járja, de még él. Bütyköl. Sok mindent, aztán várja, hogy elromoljon, ha végre elromlik, fellélegzik, boldogan dühöngve javításba kezd. Neki senkije nincsen, tényleg senkije, csak én, aki anyámra emlékeztetem. Hozzászólások (4) / Bővebben... 2010-04-29
Síkos Tibi magából kikelve ordibált. A Platán Poharazó törzsgárdája a munka utáni jól megérdemeltet szorongatva bambán figyelt, Valagrózsa egy ajándék feles keverttel küzdött. Sanyi csöndben röhögött, kicsit unta, kicsit élvezte is.
A család a szobában van. Franco, Ramón, Carmen Polo, Antonio Primo de Rivera, az apám és én, Carmen Franco a földön fegyverekkel játszik, az anyja gügyög hozzá. Franco bénultan motyogja maga elé, hogy szabadkőműves, közben pedig gyanakodva néz apámra. A szoba kör alakban más szobákkal van körülvéve, minden szobába ajtó nyílik.
J. nekiindult a világnak, hogy hozzádörgölőzőn az emberekhez és nagy ritkán átérezze azt, amit akkor érzünk, ha az emberek mélyén gyöngyszemet találunk. Később inkább úgy tűnt, arra várt, hogy az emberek dörgölőzzenek hozzá, vagy csak be akart húzódni egy várba, ahol nem kell többé magányosnak és egyedül éreznie magát, ahol biztonságban van. Sajnos általában, túlságosan hamar vette észre, hogy a vár ő maga lett, a szórakoztatása, az illata, a haja, a melege. Ettől fulladozott és egy fekete margóra kezdett panaszkodni, ami megzavarta a látásban, és amit először egy buszmegállóban vett észre, így aztán inkább felszállt a buszra és továbbállt.
Legolvasottabbak
Legfrissebbek
Legfrissebb hozzászólások
- A leggyengébb láncszem
Adatok minden mennyiségben,a keynesiánus politika ... - A leggyengébb láncszem
szerintem azt mondhatjuk a centrumországokban nem ... - A leggyengébb láncszem
Lehet, nem voltam pontos a definicioban (fiskalis-... - A leggyengébb láncszem
igen, ezekre gondolok, ezek elnyelnek évente akár ... - A leggyengébb láncszem
Jó írás. Gratula. Én Magyarországon nem tudok elké...