anarchofille2Történt egyszer, hogy egy öltönyös ember érkezett a kicsiny faluba: felmászván egy ládikóra kihirdette a falusiaknak, hogy ő bizony megvásárol 100 aranypénzért minden szamarat, melyet eladnának neki. Ezt a falusiak nem is tartották oly nagyon meglepőnek, az árat azonban annál inkább, így mindazok, akik ráálltak a dologra, dagadó pénztárcával és vidám ábrázattal távoztak a főtérről.
Még mulatságosabb volt, hogy emberünk másnap visszatért es már 150 aranypénzt kínált egy szamárért, így persze meg többen eladták neki. Harmadnap pedig már egyenesen 300-at adott egy-egy állatért, nem is csoda, hogy egy kivételével mindet megvette! Azért az egyért már egyenesen 500 aranyat ígért és azt, hogy egy hét múlva visszajön.
Történt aztán, hogy öltönyös emberünk üzlettársára bízta a megvásárolt szamár-csordát, hogy menjen vissza a faluba és adja el darabját a falusiaknak 400 aranyért. A falusiak abban a hiszemben, hogy így egy hét alatt száz aranyat kereshetnek, meg is vásárolták a szamarakat négyszeres áron egytől-egyig. Igen ám, de mivel nem volt elég pénzecskéjük ezért a banktól kértek kölcsön.
A két jómadár megérdemelt vakációjára utazott egy adóparadicsomba, azonban a faluban nagy volt a baj! Szegény falusiak ott találták magukat értékét vesztett szamaraikkal, nyakig adósságban. Nem is csoda, hogy megpróbálták hát eladni a szamárkájukat, azonban az így senkinek sem kellett: a szamarak árfolyama összeomlott. A bankok először lefoglalták az állatokat, majd jó pénzért bérbe adták addigi tulajdonosaiknak. Mégis a bankár bizony sírva ment el a falu polgármesteréhez, hogy ha ő nem kapja vissza azonnal a kölcsönzött pénzét, akkor ő bizony vagy tönkremegy, vagy kénytelen lesz azonnal visszakérni azt a pénzt, amit meg a falunak adott kölcsön.
Elkerülendő ezt a katasztrófát a polgármester ahelyett, hogy a falusiaknak adott volna pénzt, hogy kifizessék az adósságukat, a bankárnak adta a falu pénzét, akiben amúgy is jobban megbízott, hiszen régi barátja volt es mellesleg az alpolgármester. Márpedig ez aztán nem sokat teketóriázott: miután feltöltötte a kincstárát már szóba sem hozta, hogy csökkenteni kellene a falusiak vagy a falu adósságát, akik így aztán bizony a túlzott eladósodás nyomasztó állapotába kerültek.
Mit tehettek volna? Hogy elkerüljék hitelminősítési besorolásuk tragikus romlását és azt hogy az adósságuk kamatai az égbe nőjenek, a mi kis falunk lakosai a szomszédos falvakhoz fordultak, hogy segítsenek nekik. Azok azonban sajnos nem tudtak segíteni, mert ők is ugyanebben a cipőben jártak.
Erre aztán a bankár okos és minden elfogultság nélküli tanácsára a falusiak mind úgy döntöttek, hogy csökkenteni fogják a kiadásaikat: kevesebb pénz az iskolára, a szegényeknek, az öregeknek… hát még a nyugdíjkorhatárt is felemelték, csökkentették a közalkalmazottak számát, levitték a béreket és növelték az adókat. Mindenki azt mondta nekik, hogy ez most elkerülhetetlen, de a jövőben majd szabályok köze fogják szorítani ezt a botrányos szamár-ügyet!
Az már csak később derült ki, hogy az öltönyös ember, a társa meg a bankár hát mitagadás testvérek voltak, akik most a Bermudákon élnek a homlokuk verítékéből épített villáikban. Úgy hívjak őket Sanyilop, Gyurilop meg Antilop. De akik nem ismerik igazán, csak « a Piacokként » emlegetik őket. 
Azt meg már csak mi tesszük hozzá, hogy nem olyan nagy gazemberek ám ezek, hiszen megígérték, hogy finanszírozni fogják polgármesterünk kampányát. Meg hát a történetünk sem ért még véget, hiszen nem tudjuk, hogy mit szóltak mindehhez a falusiak?
Hát mit? Miért, te mit szólnál?

2011. OKTÓBER 15. A FELHÁBORODÁS NEMZETKÖZI NAPJA
UTCÁRA MINDEN VÁROSBAN  MINDEN FALUBAN
UTCÁRA MINDEN VÁROSBAN  MINDEN FALUBAN
UTCÁRA MINDEN VÁROSBAN  MINDEN FALUBAN
UTCÁRA MINDEN VÁROSBAN  MINDEN FALUBAN
UTCÁRA MINDEN VÁROSBAN  MINDEN FALUBAN

INDIGNADOS, INDIGNES, INDIGNATS, AGANAKTISMENI, INDIGNATI…AKIKNEK KURVÁRA ELEGÜK VAN…