Ferencz Norbertet a Karmák című filmsorozat egyik szakértőjét , aki az Új Szemlélet csoport tagjaként a hazai radikális szociális munka képviselője, hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntettével vádolják. „Bűne”, hogy az Új Szemlélet csoport szakmai akciója keretében (mely a kukázás tiltását és pénzbírsággal való büntetését lehetővé tevő önkormányzati rendelet elleni direkt akció volt), kiállt szabálysértő kollégái mellett, valamint további szolidaritásra kérte a jelenlévőket. A VIII. kerületi ügyészség Ferencz Norbert e tettét a köznyugalom megzavarására alkalmas uszításnak és általános elégedetlenségre való felhívásnak minősítette. Kollégái szerint Norbert a szociális munka etikai kódexének figyelembevételével csupán a kötelességét végezte.
A sajtó képviselőit november 4-én 8:00-kor várják a Markó utca 25. szám előtt.
Részlet a szociális munka etikai kódexéből:
10. pont: A szociális munkás felelőssége, az Etikai Kódexet aláíró és csatlakozó szakmai szervezetek joga és kötelessége, hogy felhívják a döntéshozók, valamint a közvélemény figyelmét mindarra, amiben a nélkülözés és a szenvedés kialakulásáért a döntéshozók, a társadalom vagy egyes intézmények felelősek, illetve amivel akadályozzák ezek enyhítését.
11. pont: A szociális munkás tevékenységével, szakmai állásfoglalásaival segíti elő a társadalmi változásokat.”
-------------------------------------------------------------------------------------
Gondolatok a szegénységről (video)
A filmben megszólalnak: Dr. Tausz Katalin az ELTE szociólógus dékánja, Kecskés Éva a gyermekvédelem szakértője, Dávid Ferenc biopolitikus, Setét Jenő a TASZ romaprogramjának szakértője és Ferencz Norbert (Pumukli) radikális szociális munkás
A film a negyedórás műsoridő folyamán egy új perspektívában kívánja bemutatni ezt az összetett társadalmi jelenséget. A riportok alatt a Karmák Filmsorozat első hét epizódjából láthatnak illusztrációkat.
Bővebb információt találsz a Karmák sorozatról a www.karmak.hu honlapon és a facebook.com/Karmak.Film oldalon.
Hozzászólások
A filmben szó van a "korrekt szociálpolitikáról. Mi a véleményetek a munkanélküli segély összegének a 80%-ára való csökkentéséről, hogy a 28600 Ft-ból még el akarnak venni több mint 5 ezret?
A legszegényebbek az alapvető szükségleteiket nem tudják kielégíteni így sem. Mit hoz az életükbe a további 20% jövedelemcsökkenés? Munkahelyet nem tud mindenki találni. Meddig lehet még csökkenteni ezt a pénzt és milyen alapon? Honnan teremtik meg a szerencsétlen emberek a hiányzó összeget, ha az egész család és a rokonság is hasonló helyzetben van? Hova vezet ez?
Ki fog ezeknek az embereknek a védelmében fellépni,a jogaik képviseletéhez és érvényesítéséhez hozzásegíteni őket?
10. pont: A szociális munkás felelőssége, az Etikai Kódexet aláíró és csatlakozó szakmai szervezetek joga és kötelessége, hogy felhívják a döntéshozók, valamint a közvélemény figyelmét mindarra, amiben a nélkülözés és a szenvedés kialakulásáért a döntéshozók, a társadalom vagy egyes intézmények felelősek, illetve amivel akadályozzák ezek enyhítését.
11. pont: A szociális munkás tevékenységével, szakmai állásfoglalásaival segíti elő a társadalmi változásokat.”
Egyébként miért és kinek jó a járulékon tartást? Miért nem hallani semmiféle alternatívát, megoldási javaslatot BALRÓL (nem a szocdemekre gondolok) sem a megoldásra a segélyezésen és menhelyeken kívül? Valóban a társadalmon kívül és/vagy a társadalom kegyelmére bízva kell hagyni az elesetteket? Ez szerintem túlmutat (mély)szegénységen és szolidaritáson. Emlékszem, a hetvenes évek közepéig a faluban, ahol életem, szegények voltunk, de mai szemmel nézve elképzelhetetlenül összetartóak. A hetvenes évek közepétől a pénz (egyedüli) normává emelése mindezt elfújta. Nem voltunk már szegények, de nem voltunk jómódúak sem (ez így is maradt), a szolidaritás pedig eltűnt…
Ja, nem lehetne úgy beállítani az oldal motorját, hogy a linkek láthatók legyenek?
OFF OFF
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.