
Az elmúlt napokban egyre elkeseredettebbé vált a küzdelem, ami az erdők elpusztítása ellen folyik Moszkva egyik külvárosában, Khimkiben. Az aktivisták tiltakoznak a 8 millió dollárba kerülő, Moszkva és Szentpétervár között épülő autópálya ellen. Az autópálya megsemmisítené a Moszkvát körbeölelő erdőt. A környezetvédők szerint az autópálya el tudná kerülni az öreg tölgyest.
Az ütközőpont Khimkinél, közvetlen Moszkva mellett alakult ki. A helyi hatóságok itt előszeretettel alkalmaztak erőszakot a múltban is. Az egyik leghíresebb példa a politikai erőszakra Mikhail Beketov ügye. A Khimskaya Pravda szókimondó főszerkesztőjét 2008 novemberében verték meg kegyetlenül a háza előtt. A támadás egyértelmű összefüggésben van azzal, hogy nyíltan kritizálta a helyi hatóságokat. A sérülései következtében a lábát amputálni kellett, és a fejét ért ütések traumája miatt elveszítette a beszédképességét. A legutóbbi hírek arra utalnak, hogy a másik lábát valószínűleg amputálni kell.
A khimki-i hatóságok így tehát híresek arról, hogy bárkivel brutálisan képesek elbánni, aki ellenkezni mer velük.
A direkt akciók július 14.-én, a fakitermelés beindulásával kezdődtek. Az aktivisták felállítottak egy tábort Khimikben a deforesztáció elleni támadások kiindulópontjaként. Blokád alá vonták a fakitermelés helyszíne felé tartó vasútvonalakat.
Július 23.-án, délután 5 órakor a tüntetőket és két újságírót megtámadta és megverte egy több tucat verőlegényből álló banda, akik fehér pólókkal takarták el az arcukat. Több jel is arra mutat - köztük a pólókon található szimbólum -, hogy ez csoport neonácikból szerveződött. Az időközben megérkező rendőrség az aktivistákat kezdte el letartóztatni, nem pedig a támadókat, ami arra utal, hogy a támadást a rendőrséggel együttműködésben szervezték meg. Azok a biztonsági őrök is részt vettek, akik az az erdőrombolással megbízott cég alkalmazásában állnak.
15 embert tartóztattak le ekkor. Aznap később a rendőrség visszatért, és újabb tucatnyi embert vittek el.
Amikor néhány aktivista a moszkvai Fehér Ház előtt próbált meg tüntetést szervezni a khimki-i ügyben, őket szintén azonnal letartóztatták.
Július 28.-án egy nagy csoport (a legtöbb vélemény szerint 400-500 fő körüli) vonult át Khimkin. Egy részük (kb. 70-100 ember) megtámadta a helyi önkormányzat épületét.
Videó az önkormányzat elleni támadásról:
forrás: CIA