Hónapok óta mindenki a nagy erőpróba napját várta: vajon elég az országot megbénító sztrájk, a közvélemény széles támogatása, a másfélmillió utcára vonuló demonstráló, hogy kikényszerítsen a kormányból egy igazságosabb nyugdíjreformot?

Az államigazgatás, a tömegközlekedés, az iskolák, az óvodák, a posta, a vasút… lényegében megbénult Franciaország az összes szakszervezet részvételével meghirdetett keddi – a nyugdíjrefomról szóló parlamenti vita kezdetére meghirdetett - sztrájk idejére. Ahogy egy domnstárló elmondta lapunknak: "Sarkozy azt mondta, hogy úgy megszigorítja a sztrájktörvényt, hogy ezentúl észre sem lehet majd venni a sztrájkokat. Hát most teszünk róla, hogy feltűnjön neki."

A 130 francia városra kiterjedő tüntetés párizsi részén mintegy félmillióan vettek részt. A baloldali ellenzéki politikusok által is megtámogatott színes tömegben minden társadalmi osztály képviseltette magát. A tömegben számtalan kormánynak szóló üzenet mellett olvashatjuk egy nő jogokért küzdő szervezet molinóján az ismert reklámszöveget idézve: "Nyugdíj hatvan évesen: mert megérdemlem". Vagy egy idős néni kis tábláján : "Domenech, Sarkozy: ugyanaz a mérleg!"

Talán a szociális mozgalmak igazi fénykorában fordult elő hasonló, mint most Franciaországban: az emberek majd háromnegyede támogatja a mostani sztrájkot. A közvéleménykutatásokból az is kiderül, hogy a franciák többsége szükségesnek tart egy nyugdíjreformot, azonban a kormány javaslatait nem tekinti igazságosnak. A legfontosabb kérdés persze az, hogy a nyugdíjrendszerből hiányzó összeget ki fizesse meg? A kormány mostani javaslata szerint az oroszlánrészét (83 százalékát) a mostantól többet dolgozó, magasabb nyugdíjjáralékot fizető munkavállalók. A közvélemény támogatását élvező szakszervezetek szerint a munkaadók jóval nagyobb hozzájárulására lenne szükség.

A helyzet kétarcúságát mutatja, hogy a franciák majd kétharmada – miközben támogatja a sztrájkot – úgy vélekedik, hogy az a legkevésbé sem fogja befolyásolni a kormány terveit. Egyébként azt maga a kormány is elég világossá tette, hogy legfeljebb részletkérdésekről hajlandó tárgyalni. A kérdés az, hogy politikailag megtehető-e, hogy egy ilyen súlyú ügyben a kormány ennyire semmibe vegye a tiltakozásokat.