arabtavTunéziában Ennahda nyerte a választásokat, míg Egyiptomban valószínűleg egyszer majd valamikor a Muzulmán Testvériség kerül hatalomra. Azaz a „mérsékelt iszlámisták”. Azaz hacsak nem vagyunk arab nők, progresszisták, baloldaliak és más gyanús elemek, nincs miért aggódnunk. Elkúrják a rendszerváltást, ahogy mi is elkúrtuk.
A fő kérdés az, hogy létezik hát egy olyan gazdasági választás lehetősége, mely elkerüli a fékevesztett liberalizmus és a múlt rendszer dirigizmusának útját? Még ha erre igennel válaszolunk is, akkor is biztosak lehetünk benne, hogy ez nem a vallási politikából fog érkezni. Mint azt az egyiptomi közgazdász Samir Amin a Muzulmán Testvériség kapcsán kimutatta, az iszlámizmus megelégszik azzal, hogy a merkantilista és liberális megállapításokhoz kösse gazdaságpolitikáját, és a közhiedelmmel szemben igen kevés érzékenységet tanúsít a szociális ügyek iránt. „A Muzulmán Testvériség, írja, egy olyan gazdasági rendszert képvisel, amely a piacon alapszik és a lehető legteljesebb függésben van a külföldtől. A Testvériség tagjai a komprádor burzsoázia tökéletes képviselői. Egyébként mindig is felléptek a munkásosztály sztrájkjai és a parasztmozgalmakkal szemben, hogy megőrizzék földtulajdonukat [különösen az utóbbi évtizedben]. A Muzulmán testvériség két tekintetben is ’mérsékeltnek’ számít: egyrészt mindig tartózkodott attól, hogy valamiféle konkrét gazdasági és társadalmi programot vázoljon fel (ez a valóságban azt is jelentette, hogy sosem kérdőjelezték meg a reakciós neoliberális politikákat), másrészről de facto elfogadják az alárendelődést az Egyesült Államok politikai kontrollja igényeinek, mind a régióban, mind az egész világon. Ők tehát Washington igaz hasznos szövetségesei (talán nem Szaúd-Arábia, az Egesült Államok leghűségesebb szövetségese a testvériség igazi főnöke?), aki nem is habozik nekik megadni a ’demokratikus bizonyítványt’!”
Gyakran beszélünk ugyan az iszlám szervezetek karitatív teljesítményről, de ezzel éppen azt tévesztjük szem elől, hogy ezek a karitatív akciók a fennálló rend befagyasztását szolgálják, azaz megakadályozzák olyan politikák elgondolását és kidolgozását, melyek a szegénység, vagy a társadalmi egyenlőtlenség csökkentését szolgálnák. Hasonlóképpen, a politikai iszlám hozzájárul a neoliberális politikák terjedéséhez és szemben áll minden elosztási politikával azáltal, hogy az adókat istentelennek tekinti – a zakat, azaz a legalizált és kodifikált alamizsna kivételével, mely az iszlám öt parancsa közül az egyik. Ez magyarázza egyébként azt is, hogy az iszlámisták miért nem közeledtek az antiglobalizációs mozgalmakhoz, melyeket amúgyis a kommunizmus új megjelenési formáinak tekintettek. Joggal tételezhetjük fel tehát, hogy amennyiben nem intéznek támadást a demokrácia alapjai ellen, az erős iszlámista pártok nem fognak valamiféle forradalmi változást előidézni az érintett országok gazdaságpolitikájában.