tour_Balzac-a2455

Haj, de szép is Sarkozy Franciaországa! Hajléktalanokat oszlatott a CRS (a francia rohamrendőrség, jut eszünkbe, milyen bölcsen megmondták már '68-ban, hogy CRS=SS) Párizs egyik külvárosában. Nők, kis gyerekek, rohamrendőrök. Videó csak 18 éven felülieknek!

Miközben egyre többen kerülnek az utcára Franciaországban (főleg a nagyvárosokban), addig lakások tízezrei állnak üresen, a politikusok pedig a burkaval, az iszlám- vagy most legújabban a roma-veszéllyel etetik a szerencsétlen népet. És közben, ha ki meri nyitni a pofajat, rohamrendoroket küld rá. Európa rendületelenül fasizálódik [legalábbis egyre erősebb a rendőri elnyomás], és ennek a folyamatnak a zászlóshajója nem más, mint Nicolas Sarkozy Franciaországa. Nagy dicsőség mindenesetre, hogy « magyar » ez a szerencsetlen fasz.

Sarkozy, a kurva anyádat!

La Courneuve-ben, az egyik legszegényebb Párizs körüli elővárosban a francia rendőrség kiürítette a területet a Balzac-torony körül. A téren főleg nők és gyerekek tartózkodtak, akiket nemrég lakoltattak ki a lakótelepről, mint házfoglalók, azzal az ürüggyel, hogy a környék melegágya a drogkereskedelemnek. A kilakoltatás után sátrakat állítottak fel a lakótelep szélén, hiszen nem volt máshova menniük, ahonnan a rohamrendőrség távolította el őket.