a7b469ef3d4678b2«Mindent megváltoztatni, hogy semmi se változzék» - a híres formula akár jelszava is lehetne az európai kormányoknak. A pénzügyi szektorról szavalt kritikáik és a szabályozással kapcsolatos kardcsörgetésük a látszatkeltés [simulacre] valóságos politikai gazdaságtanát rajzolják ki. A tények világosak: a közpénzek beinjekciózása a bankokba semmiféle kontrollal nem járt együtt, a keresletélénkítő tervek a lehető legszűkmarkúbban lettek kiszámítva, és nem segítenek azokon, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá, a vállalatvezetők bónuszaihoz való hozzányúlás kozmetikai jellegű marad, és kikerüli a jövedelmek eloszlásának jóval nagyobb kérdését.

A szándék az, hogy a krízist a lehető legenyhébb módszerekkel megoldják, azt remélve, hogy a dolgok majd 2010-ben szépen újraindulhatnak. De ez egész egyszerűen nem lehetséges. Miért? Az első ok az, hogy az eddig megtett lépések nem elégségesek a bank- és pénzügyi rendszer megtisztításához. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, az utóbbiak államosítására és újraszabására lenne szükség, amit most már az Economist is elismer, mint „sajnálatos módon elkerülhetetlen" megoldást [1]

Az amerikai [növekedési] modell, amely a háztartások eladósodásán alapult, láthatólag nem tud egyszerűen újraindulni változatlan formában, és nehéz látni elérhető alternatívát anélkül, hogy a társadalmi egyenlőtlenségeket vennénk célkeresztbe. Nemzetközi szinten a legnagyobb bizonytalansági tényező a dollár trajektóriája, az amerikai [kereskedelmi] deficit mérete és finanszírozása, illetve a világ többi részének a kapacitása - és hajlandósága - arra, hogy finanszírozza az amerikai növekedést. Végül pedig itt van Európa, amely, mint egységes gazdasági entitás, épp széttörik [implosion]. [2]

Mindezek ellenére, a kormányok már az utólagos leszámolásra [le coup d'après] készülnek. Az OECD legutolsó fölmérése szerint [3] az eurózóna 2010-et közel 12%-os munkanélküliséggel és 7%-os költségvetési deficittel fogja zárni. Ahhoz, hogy „visszatérjünk a normalitáshoz" először is majd folytatni kell a munkaerőpiaci reformokat. Az OECD ragaszkodik álláspontjához ebben a kérdésben: biztosítana kell majd, hogy „azokat a lépéseket, amiket a válság kezelése érdekében tettek meg, de amelyeknek káros hatása lehetne hosszabb távon, rendezett módon vissza kell vonni". Ezek után [az OECD szerint] sort kellene keríteni a költségvetési deficit visszaszorítására, megkurtítva a szociális büdzséket, ami például a követekzőket jelentené: „a nehézségekbe került személyek megsegítésére bizonyos országok meghosszabbították és megemelték a szociális segélyeket. Ha ez a lépés érthető is a jelenlegi körülmények között, ezeket a kedvezményeket csökkenteni kell, ha a gazdasági aktivitás visszaáll."

Ez a normalitáshoz való visszatérés azonban ki van zárva. Bizonyos szektorok minden bizonnyal elkezdenek magukhoz térni és az újságírók máris nagyítókkal szerelték föl magukat, hogy a legkisebb rezdüléseket is észrevegyék. Az élénkítő-csomagok [Nyugaton ugye ilyeneket fogadtak el, nem kereslet-csökkentő csomagokat...] kelthetnek majd reményeket, de az általános kilátások meglehetősen rosszak: a válság előtti növekedési szinthez kizárt a visszatérés, és a munkanélküliség feltehetően rendkívül magas szinten fog stabilizálódni. A kapitalizmus impasse-ba került, mivel nem állíthatja vissza a neoliberális modellt a maga teljes szépségében, egy új neo-fordizmus pedig - ami a belső kereslet rendezett növelésén és a jövedelmek kevésbé egyenlőtlen eloszlásán alapulna - szintén nincs ínyére.

Azaz hezitálásra és a konfliktusok hosszú időszakára kell fölkészülnünk. Semmi sem veszélyesebb, mint egy sebzett vadállat. Ezért az uralkodó osztály[ok] részéről a társadalmi erőszak fölerősítésére kell számítani, társadalmi privilégiumaik megőrzésének céljából. [Bajnai-Oszkó-csomag, anyone?] Ha kell, nem fognak visszahőkölni attól, hogy reakciós pozíciókra apelláljanak, erős nacionalista éllel. Az elnyomottak számára viszont a közvetlen létfeltételek védelme segíthet abban, hogy testet öltsön a társadalmi átalakulásnak egy olyan programja, amely képes megküzdeni három óriási kihívással: olyan erőviszonyokat kialakítani, amelyek mellett lehetséges a kapitalisták tevékenyégének valamiféle kontrollja, föloldani a tőke globalizációjának szorítását, anélkül, hogy a szuverenitás illúziújába esnénk [illusions souverainistes]; és a társadalmi szükségletek kielégítését közvetlen céllá emelni, szakítva a növekedés vallásával.



Fordította: kmb

eredeti cikk: http://hussonet.free.fr/tuttow.pdf



1 «In knots over nationalisation», The Economist, 26 février 2009, http://gesd.free.fr/inknots.pdf

2 Michel Husson, « Chacun pour sa bourgeoisie », Regards, mai 2009, http://hussonet.free.fr/eurogar.pdf

3 Perspectives économiques de l'OCDE, Rapport intermédiaire, mars 2009, http://tinyurl.com/ozout93

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn

Hozzászólások   

0 #3 eper 2009-05-08 01:32
Lassan egyre többen
Idézet
0 #2 tamás 2009-05-06 21:34
de hányan olvassák itt? senki sem tud az oldalról...
Idézet
0 #1 Redrose 2009-05-06 12:43
Ez nagyon igaz es egyertelmu, mindenkinek el kene olvasnia!
Idézet

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés