Ùgy tűnik, hogy a rendszerváltókból a parlamentáris demokrácia/piacgazdaság modell „organikus értelmisége” lett: ez a szerep még sosem tett jót az intellektuális színvonalnak.

A kelet-európai értelmiség húsz éve témájával rendeztek a Román Kulturális Intézet főszervezésével és más kelet-európai kulturális intézetek részvételével nemzetközi konferenciát Párizsban. A párizsi Goethe Intézetben és a francia Szenátusban lezajlott összejövetel neves francia, Franciaországban élő kelet-európai és „keleti” értelmiségiek részvételével zajlott a berlini fal leomlásának és a rendszerváltásnak húsz éves évfordulója apropójából.

„L’esprit dissident reste un esprit dissident”, azaz - némileg szabad fordításban: „az ellenzéki gondolkodás megmaradt másként gondolkodásnak” idézhetjük a konferencián résztvevő Tamás Gáspár Miklóssal szavaival a mai értelmiség kérdésének központi problémáját. Ebből a szempontból a konferencia érdekes kettősség talaján zajlott: szemmel láthatóan a nyugati – és a nyugaton élő keleti – értelmiség a konferenciával némiképp emléket kívánt állítani a keleti ellenzéki értelmiségnek és hozzájárulásának a húsz évvel ezelőtt létrejött világ intellektuális formálódásához.

Ahogy Alain Finkielkraut, talán a leghíresebb francia „média-filozófus”, nem is rejtette véka alá mélységes csalódását, hogy a keleti értelmiség legfontosabb intellektuális hozzadéka, azaz a nyugati újbaloldali értelmiség a parlamentáris demokrácia/piacgazdaság képletbe való beletörődésének alátámasztása eltűnőben van. Ennek intellektuális alapja, ún totalitáritárius elmélet eltűnt az intellektuális viátkból. Sőt, húsz évvel a rendszerváltás, a „kommunizmus bukása” után a „progresszista elbeszélés” és vele a most már – a szovjet ballaszttól megszabadult – emancipatorikus tartalmú kommunizmus visszatért.

Ennek oka nemcsak a „totalitarizmus” gyakorlati eltűnése (hiszen Finkielkraut idézve: „az anatifasizmus sem szűnt meg a fasizmus bukásával”), hanem – és itt más más hozzászólók, Tzvetan Todorov, vagy a Babes-Bolyai egyetemről Ciprian Mihali godolatmenetét követve – a rendszerváltó értelmiség „új messianizmusának” intellektuális tarthatatlansága. Todorov egyenes párhuzamot húz a „kommunizmus” és kelet-európai értemiség mai neokonzervitizmusának közös „intellektuális berendezése” között, míg Mihali egyszerű „divat-váltásról” beszél, amelyet – csakúgy mint az előző rendszerben – „hasonló vakság, szervilizmus, kritikátlanság, a hatalomhoz való közelség, a szimbolikus presztízs védelme” jellemez.

És itt fogható meg az egész konferenciát jellemző kettősség valós természete: a nyugatiak szemében a mai „értelmiségi válság” a rendszerváltás eszméinek ellenére, míg a kritikusabb kelet-európai elmék véleménye szerint azok következtében állt elő. Ugyanis a fentebb jellemző „divatváltás”, annak feltételezése, hogy ahogy egykor a kommunizmus, ma a demokrácia „az egyetlen létező horizont” – hogy a francia-lengyel szociológust, Georges Minket idézzük – túl a demokrácia mostani ünneplésén és a rendszerváltó értelmiség önelégültségén, egyfajta „blokkolt gondolkodást és ennek következtében blokkolt értelmiségi szférát” hozott magával, ahol a fiatalabb generáció a szervilizmus és a intellektuális-anyagi marginalizáció között választhat.

Ezzel szoros összefüggésben hangoztak el Tamás Gáspár Miklós hozzászólásai is: véleménye szerint a modern korban, a kapitalizmusban, ahol a dominanciának, a hatalomnak „rejtett karaktere van”, az értelmiség legfontosabb szerepe ennek a titoknak a leleplezése. A mai baloldalról rendezett szekcióban a magyar filozófus egy valódi baloldal felépítésének alapvető feltételének nevezte, hogy az európai baloldalnak minden kétség nélkül szakítani kell a bolsevik/szociáldemokrata paradigmával, azaz az iparosítás, a haladás, a növekedés, az államosítás, de különösen a munka dicsőítésével. Véleménye – és Marx álláspontja – szerint a valódi szocialista program a proletariátus önfelszámolásának, azaz a tőke és a munka párhuzamos meghaladásának programja.

Az álláspont kétségkívül radikális, de mindenképpen egyfajta kiutat jelenthet a rendszerváltás „üzenetének” mai kiüresedéséből: hiszen a rendszerváltól elfáradtak, eszméik kifulladni látszanak. A konferencia végkicsengése is ez volt: úgy tűnik, hogy a rendszerváltókból a demokrácia/piacgazdaság modell „organikus értelmisége” lett.

Ez a szerep még sosem tett jót az intellektuális színvonalnak.