Immár többszörösen visszaüt a kormányzó jobboldal „nemzeti identitás- és bevándorlásügyi” miniszterére, Eric Bessonra, és persze a mögötte álló Nicolas Sarkozyre az ősszel útjára indított „népi vita” a francia nemzeti identitásról. A vita következtében a korábban temetett szélsőjobboldal megerősödött, a politikai baloldal mindig is ellenezte mind a vita tényét, mind tartalmát, most pedig neves értelmiségiek fölhívása jelent meg, melyek egyenesen az érintett minisztérium megszüntetését követelik.
A dolog annál is jobban érinti a francia köztársaság elnökét, Nicolas Sarkozyt, hogy két évvel ezelőtti elnökké választását minden bizonnyal ennek az ötletnek, a „nemzeti identitás- és bevándorlásügyi” minisztérium létrehozásának, tágabb értelemben pedig a szélsőjobb nyelvezetének, gondolkodásmódjának való megfelelésnek köszönhette.
Tulajdonképpen ennek a taktikának az újjáélesztése volt – a tavasszal sorra kerülő regionális választásokra tekintettel – a nemzeti identitásról szóló „népi vita” kezdeményezése. A dolog azonban igen rosszul sült el: egyértelművé vált, hogy a minden felelősségétől megfosztott szélsőjobboldallal ma már nem lehet ebben versenyezni – igen figyelmeztető jel, hogy a prefektúrák honlapján kifejtett állampolgári vélemények majd negyedét azonnal ki kell cenzúrázni nyílt rasszizmusuk miatt. Nyilvánvaló, hogy Sarkozy vagy Besson nem használhat hasonló kifejezéseket, mint Le Pen (és remélhetőleg nem is gondol hasonlókat). A vita azonban „kiborította a bilit” ma már nem csak a politikai baloldal pártjainál, vagy a jobboldali politikusok régi vágású konzervatvíjainál, hanem az értelmiség egy jó részénél is, amely immár az egész Sarkozy-féle politikai koncepciót támadja.
A minisztérium megszüntesét követelő petíciót többek között aláírta a Magyarországon is közismert Etienne Balibar filozófus, Luc Boltanski, Paul Virilio szociológusok, Tzvetan Todorov történész, vagy éppen a francia bevándorlás-történet legfontosabb szerzője, Gérard Noiriel. A felhívás igen egyértelműen fogalmaz: „Most jött el az ideje annak, hogy fellépjünk a nemzet eszméje naconalista kisajátítása ellen, és nyilvánosan hitet tegyünk a köztársaságunk univerzális eszmei alapjai mellett”. Vagy ahogy az antropológus Michel Agier nyilatkozott: „felháborítónak tartjuk, hogy a bevándorlást, az integrációt a nemzeti identitás elleni támadásként fogják fel és úgy kezelik, mint Franciaország legfontosabb problémáját”.
Márpedig az említett minisztérium léte éppen ennek a felfogásnak a legfontosabb eleme: az egész Sarkozy-féle poltikai konstrukció lelke. Úgy tűnik, hogy a nemzeti identitásról való vitával Sarkozy túl messzire ment: ma már értelmiségek, jobboldali és baloldali republikánusok egyaránt legjobb esetben is végzetes felelőtlenséggel  vádolják. Az persze így is kérdéses, hogy a „a köztársaság univerzális eszmei alapjai” megmenthetőek-e még: a szellem a palackból (a széslőjobboldali gettóból) Sarkozy révén végleg kiszabadult. A kármentés azonban talán még nem teljesen lehetetlen.