Most kipróbálhatod:Szeptembertől csak szociális kártyára kapnának segélyt a monokiak.
„Tavaly 1100 milliárd forint ment el segélyre, amelynek az 50 százaléka a szürke-fekete gazdaságban tűnt el. A szociális kártyával kiküszöbölhető lenne, hogy a pénz nagy része így eltűnjön" - véli Monok első embere.
Igen, igen!!! Ezért, amit még követelünk:
Nevezzék a kártyát „szegénységi bizonyítványnak", fénykép, aláírás természetesen kerüljön rá. Úgy szép.
Ha bárki valami pluszt akar, azért DOLGOZNI kell. Munkáért, tanulásért, jó eredményért járjon elismerés, juttatás. Nyilván arányos. Sportolási, nyelvtanulási lehetőség a szülőnek vagy a gyereknek.
Egy évben egyszer vagy kétszer lehet, karácsonykor/húsvétkor, korlátozott mértékben alkoholt, kávét és cigarettát, kapni a kártya ellenében, akkor ha valaki ellen nincs büntetőeljárás és végzett közmunkát.
Emellé megerősíteni a vidéki rendőrséget, bocsánat: csendőrséget.
És a kártyához tartozó extra, erre is polgármesterünk mutat rá:
„Képzeljük csak el, milyen nevetséges lenne az a szerencsétlenektől most havonta több százezer forintot beszedő uzsorás, ha 50 kiló liszttel, 80 liter olajjal meg 30 kiló szalámival kellene házalnia" - fogalmazott a polgármester
Edukators, Andreas Baader, a NEVELÉSt bazmeg szar helyen kezdtétek.
Hozzászólások
Lásd jobbra!
Follyon a vére!
orthodox
Ja persze megfosztja ezen jogaitól a szociális kártya őket. Ja persze, azokat is bünteti, akik képesek lennének maguk beosztani a pénzt. Azért kezeli kiskorúként az állampolgárokat, mert azok kiskorú módjára viselkednek...
Ti nagy műfelháborodók ugyan mivel járultatok hozzá, hogy a segélyt 2-3 nap alatt eltapsoló segélyezettek gyerekeinek legyen mit enni a hónap hátralévő felében?
"Ti nagy műfelháborodók ugyan mivel járultatok hozzá, hogy a segélyt 2-3 nap alatt eltapsoló segélyezettek gyerekeinek legyen mit enni a hónap hátralévő felében?" Adót fizetek barátom!!! - Sokat!!!
A szabadság meg alapjog, nem arról van szó, hogy nem kell kezelni v., hogy nincs probléma arról van szó, hogy az ilyetén forma megaláztatás nem visz sehova...tehát tiltakozunk! Nem mintha a csököttagyú, beteges, arrogáns, gazemberek csak nálunk hatalmaskodnának, íme egy kiváló példa a "fejlett" nyugatról:
guardian.co.uk/.../...
A lámpavasak meg még mindig oly magányosak azon a gyönyörű Margit hídon v. megvárjuk míg felújítják???:-)
Hasta la victoria siempre!
Ha már a szabadságjogoknál tartottunk: a segély egészére a felnőttnek nincsen joga, hanem az az egész családját illeti, beleértve a kisgyerekeit is. A segélyezett család gyermekeinek joguk van az egészséges életvitelre, táplálkozásra, iskolába járásra, ruházkodásra, tiszta lakásra és még sorolhatnám. Az állam ezen jogaikat családjuk segélyezésével biztosítaná, csakhogy sokszor a szülők azok, akik felelőtlen életvitelükkel gyermekeik ezen jogait veszik el, állami, vagy önkormányzati beavatkozással, szociális kártyával ezen gyermekek jogait védik meg.
A monoki polgármester látja, hogy a segélyből élő lakosság jelentős része a segélyezés következtében eltehetetlenedik és lezüllik. Abban látja az érintett családok kiemelkedésének útját, hogy korlátok közé szorítja a segély felhasználását, rendet visz ezzel az életükbe ami további munkahelyteremtés, közmunkaprogram, a kertek művelése, állattartás, kistermelés, stb mellett módot adhat majd arra, hogy ezek a szegénységben élő családok apró lépésekkel képessé váljanak arra, hogy javítsanak az életkörülményeiken, kimászhassanak a tehetetlenség, nemtörődömség, züllés és reménytelenség világából. De ehhez az alapokat biztosítani kell. Meg kell teremteni az egyén felelősségérzetét, azt a lehetőséget, hogy kiszakadjon a teljes közöny, felelőtlenség és céltalanság lefelé vezető spiráljából!
Az nem szabadságjogok kérdése hanem felelősség és felelőtlenség dilemmája. mindaddig amíg a jogvédők arra biztatják a segélyezetteket, hogy joguk van felelőtlenek lenni, azzal saját maguk is felelőtlenné válnak a társadalmi problémák és családok eltehetetlenedésével, leszakadásával szemben.
Egyén és társadalom felelős egymásért!
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.