Felhívom az ötletgazda figyelmét ,a kártya tervezetről kimaradt az elengedhetetlen ujjlenyomat vagy DNS kood feltüntetése.
orthodox

Hidd el Köménymag, én is fizetek adót, ezzel hozzájárulok a segélyekhez, de ezzel se te sem én nem tudjuk megakadályozni, hogy a segélyezett gyereke éhezzen miközben megeszi a kosz a családtagokat, és a házukat, a kertet az utcát pedig felveri a gaz, ha a szülők felelőtlenek és nem képesek beosztani a segélyt. Akkor sem ha több adót fizetnénk, akkor sem, ha több segélyt kapnának és akkor sem, ha személyesen adnánk nekik a saját pénztárcánkból jótékony adományt. (Már több értelme lenne kaját és ruhát vinni nekik, de akkor félő, hogy azt felélnék, a teljes segélyt meg elinnák.) A kérdésem arra irányult, hogy te, én vagy a jogvédők tudunk-e bármit tenni, teszünk-e bármit azért ami érdemben meg tudja akadályozni ezen családok további lesüllyedését, eltehetetlenedését, züllését. A polgármester úr velünk ellentétben olyan helyzetben van, hogy tud és akar is tenni azért, hogy a létfenntartásra (pl. ennivaló, ruha, tanszer, vízdíj) jusson a segélyből és ne a kocsmáros tudjon több pálinkát eladni, a drogdíler, az uzsorás és a játékgép üzemeltetője gazdagodjék belőle. Ennek a legfőbb üzenete, hogy ha a segélyezett képtelen felelősen viselkedni, akkor módot kap arra, hogy felelősebb életvitelt folytathasson. Ha nem tud határokat és kereteket szabni az életvitelének, ha ezáltal teljesen szétesne, akkor mesterségesen kap határokat és kereteket, amelyek megóvják a teljes széteséstől.
Ha már a szabadságjogoknál tartottunk: a segély egészére a felnőttnek nincsen joga, hanem az az egész családját illeti, beleértve a kisgyerekeit is. A segélyezett család gyermekeinek joguk van az egészséges életvitelre, táplálkozásra, iskolába járásra, ruházkodásra, tiszta lakásra és még sorolhatnám. Az állam ezen jogaikat családjuk segélyezésével biztosítaná, csakhogy sokszor a szülők azok, akik felelőtlen életvitelükkel gyermekeik ezen jogait veszik el, állami, vagy önkormányzati beavatkozással, szociális kártyával ezen gyermekek jogait védik meg.

A monoki polgármester látja, hogy a segélyből élő lakosság jelentős része a segélyezés következtében eltehetetlenedik és lezüllik. Abban látja az érintett családok kiemelkedésének útját, hogy korlátok közé szorítja a segély felhasználását, rendet visz ezzel az életükbe ami további munkahelyteremtés, közmunkaprogram, a kertek művelése, állattartás, kistermelés, stb mellett módot adhat majd arra, hogy ezek a szegénységben élő családok apró lépésekkel képessé váljanak arra, hogy javítsanak az életkörülményeiken, kimászhassanak a tehetetlenség, nemtörődömség, züllés és reménytelenség világából. De ehhez az alapokat biztosítani kell. Meg kell teremteni az egyén felelősségérzetét, azt a lehetőséget, hogy kiszakadjon a teljes közöny, felelőtlenség és céltalanság lefelé vezető spiráljából!
Az nem szabadságjogok kérdése hanem felelősség és felelőtlenség dilemmája. mindaddig amíg a jogvédők arra biztatják a segélyezetteket, hogy joguk van felelőtlenek lenni, azzal saját maguk is felelőtlenné válnak a társadalmi problémák és családok eltehetetlenedésével, leszakadásával szemben.
Egyén és társadalom felelős egymásért!