A Vörös Hadsereg vezére, Lev Davidovics Trockij, a VII. Hadsereget bízta meg a kronstadti lázadás eltiprásával. A március hetedikei első ostrom elbukott. A beszámolók szerint sokan átálltak a felkelők oldalára, míg a bolsevikok kénytelenek voltak fegyverrel kényszeríteni csapataikat az erőd elleni ostromra.
Végül a tizenhetedikén éjjel vívott ostrom sikerrel járt, a legvisszafogottabb beszámolók szerint is valódi vérfürdő zajlott az elfoglalt Kronstadtban. A leszámolás azonban nem állt meg itt: a Pétervárra szállított foglyok túlnyomó többségét Dzserzsinszikij parancsára kivégezték, az áldozatok száma több ezerre tehető. A szerencsésebbek Lenin áprilisban kiadott dekrétuma értelmében munkatáborba kerültek az ország északi részébe (ezek voltak a gulágok ősei). Mintegy ötezer kronstadti matrózt deportáltak a Krímbe és a Kaukázusba. A megöltek családtagjait Szibériába száműzték.
A bolsevikok még a felkelés emlékét is igyekezték kiirtani: a forradalom lapját Krasznüj Kronstadtra keresztelték, a lázadást elindító két hajó neve Marat és – nem kis cinizmussal – Párizsi Kommün lett.
A bolsevikok eltiporták a munkáshatalom utolsó képviselőit Szovjet-Oroszországban. Következhetett a NEP (azaz a tőkés rendszer restaurációja), a pártdikatúra, az államkapitalizmus, Sztálin, a forradalom egy országban, a terror, a félelem és a reszketés.
1921. március 18.
Jegyezzük fel a dátumot: ekkor ért véget az oroszországi szocialista forradalom.