Robert Kurz kétségeit fejezi ki az állami válságkezelés sikerességét illetően…szerinte a válság államosítása nem jelent minőségi változást, mert a neoliberális és az új etatista politika „ugyanis [egyaránt] totálisan azon alapul, hogy a tőkés termelési módot meghaladhatatlan előfeltételnek tekintik”


Az állami szabályozáshoz való visszatérés szerte a világban mint a válság leküzdésének alapelve jelenik meg. A neoliberalizmus ezek szerint épp úgy egy történelmi tévedés volt, mint egykor a reálszoc. Ideológiaialag most mindenki megpróbálja eltaláni azt a pontot, ahova a közvéleménykutatások szerinti köztudat vakon menekül: az arany „középutat" [Mitte], gazdaságpolitikailag a mérsékelt keynesiánus újra-regulációt. De először is a neoliberális doktrína nem egy puszta tévedés volt, hanem reakció a tőke fogyatkozó tényleges értékesülési lehetőségeire [Verwertungsbedingungen]. És másodszor a neoliberalizmus semmiképpen sem nélkülözte az állami intervenciót: a privatizációs és deregulációs politika is egy politikai program volt. A tőke valós értékesülési nehézségei azonban ettől semmit sem változtak, mint ahogy a mostani válság ezt világossá tette. Ezért a keynesiánus fordulat nem vezethet vissza a hetvenes ével politikájához, amikor egyesek kikiáltották a „szociáldemokrata évszázad"-ot.

Ez megmutatkozik az új szabályozási eufória apróbetűs részeinél. Obama elnök a pénzügyi piacok nagy reformját hirdette meg, ami átfogó kontrollmechanizmusokat helyezne a piacokra. Közben azonban a [banki] mérlegek meghatározását [Bilanzierung] úgy módosítják, hogy még jobban ki lehessen helyezni és el lehessen rejteni a fizetésképtelen hiteleket és az elértéktelenedett értékpapírokat. Az állami jegybankok szerepét meg kívánják erősíteni. De ugyanezeknek a jegybankoknak egyben megengednék, hogy egyre több dubiózus érétkű pénzügyi eszközt [kül. származékos értékpapírok stb.] fogadjanak be (vásároljanak föl), mint a bankrendszer refinanszírozásának „biztosítékát". Az Európai Központi Bank (EKB) is kénytelen volt ezen az ösvényen megindulni. De a hitel- és pénzügyibuborék-gazdaság kontrollállása semmit sem változtat meg annak alapjellegén. Az Atlanti-óceán mindkét oldalán pusztán csak államosítják és kitolják a továbbra is megoldatlan problémát. Az új keynesiánus szabályozás ugyanis neoliberálisabb, mint aminek látszik.

Társadalmi szempontból a neoliberális „forradalom" egyik lényeges vonása minden életszféra ökonomizációja volt. A „minőségkontroll" [Qualitätsmanagements] címszava alatt minden társadalmi viszonyt „ügyfélviszonnyá" [Kundenbeziehungen] kellett átalakítani, és iskolákat, kulturális intézményeket sőt még családokat is a vállalatok mintájára kellett volna vezetni. Az „öngondoskodás" [Selbstverantwortung] propagandája egyben azt az elvárást is magával hozta, hogy az individuumokat két lábon járó vállalatoknak kell felfogni. Ez is egy próbálkozás volt, hogy a hiányzó tényleges értékesülési lehetőségeket „eldefiniálják", és a problémát lefelé passzolják tovább. Illúzió azt gondolni, hogy a szociális államhoz és közszolgáltatásokhoz való visszatérés lehetségessé válik csak azért, mert újra az állam veszi át az irányítást. Mivel a kapitalista krízis tovább súlyosbodik, az emberi élet totalitárius „ökonomizációja" tovább fog folyni állami irányítás alatt. Németországban az általános választások után csúnya ébredés jöhet, amikor is a válságkezelés további kegyetlenségeket hirdet majd meg, és a rendszerből újonnan kihullottakat majd ekkor eresztik el igazán a pespektívátlan „öngondoskodás" szakadékába.

Az, hogy a válság-keynesianizmus mint a neoliberalizmus más eszközökkel való folytatása lepleződik le, egyáltalán nem meglepő. Mindkét doktrína ugyanis totálisan [bedingungslos] azon alapul, hogy a tőkés termelési módot meghaladhatatlan előfeltételnek tekintik. Ebben a történelmi válságban a kettő ezért azonossá válik, mert az állam, épp úgy mint a piac, csak arra képes, hogy a tőke önértékesülésének korlátait a társadalom testén érvényesítse [die Grenzen der Kapitalverwertung am Gesellschaftskörper exekutieren kann]. A gazdaságpolitika eme két élő halottja együtt sem tudja újra beindítani a tőke értékesülési gépezetét.

Robert Kurz lapja