Már meg sem lepődünk, ha áruló szocdemeket látunk: tulajdonképpen az ellenkezője volna meglepő: most épp a nyugdíj a téma, Franciaország a helyszín, Martin Aubry az (anti)Szocialista Párt vezetője az elkövető.
Az előttünk álló év legfontosabb politikai programjának a nyugdíjrendszer átalakítása ígérkezik Franciaországban: a kormány február 15-én kívánja elfogadni a reformot érintő menetrendet. Kisebbfajta politikai földindulást okozott, hogy Martine Aubry, a Szocialista Párt főtitkára a hétvégén adott interjújában nem csak hogy lehetségesnek mondta a kormánnyal való kompromisszumot, hanem gyakorlatilag elkerülhetetlennek nevezte a nyugdíjkorhatár felemelését, amelyet eddig a szocialisták erősen elleneztek.
Mint minden nyugati országban, Franciaországban is előbb-utóbb a politikai napirendjére kerül a nyugdíjreform kérdése. Egyébként Franciaország az az ország, amelyben a „nyugdíjkassza” hiányában a demográfia a legkisebb szerepet játszik, hiszen Franciaországban stabilan utcahosszal a legmagasabb a születő gyerekek száma, a népesség pedig nem hogy csökkenne, hanem dinamikusan nő. A gondokat valójában két dolog okozza: a nagyon magas munkanélküliség (ami jelenleg 12 százalék, de mindezt nem a válság okozza, hiszen a hetvenes évek közepétől 10 százalék körül van a munkanélküliek aránya), illetve a magánvállalatoknak a „versenyképesség” (magyarán a profitráta) érdekében adott könnyítések, melyek természetesen érintették a nyugdíjjárulékokat is.  
A szakszervezetek elsősorban a vállatoknak adott juttatások megnyirbálásával kivánnák betömni a nyugdíjkasszán tátongó „lyukat”, melyet természetesen a vállalatok és a jobboldal elleneznek a „versenyképesség” jegyében. Egyébként – leszámítva a nagyvállalatok érdekvédelmi szervezetét, a Medefet – mindenki ellenzi az egységes rendszer drasztikus átalakítását, azaz például a nyugdíjrendszer „kapitalizálását”. 
A jobboldal nem először nyúl a rendszerhez: 1993-ban megváltoztatták a nyugdíj összege kiszámításának szabályait – eddig a „legjobb tíz év” számított, ezentúl a „legjobb husznöt”: ez érezhetően csökkentette a nyugdíjakat -, 2003-ban pedig bevezették, hogy a teljes nyugdíjhoz 41 ledolgozott évre van szükség. Így aki eléri a 60. életévét, de nem dolgozott ennyit, az elmehet nyugdíjba, de kisebb összeggel. Most a megoldásnak ezen limit 42-43 évre való felemelését tartja a kormány. Ez lényegében a nyugdíjak csökkentését jelenti (hogy ne beszéljünk a munkanélküliség alakulására vonatkozó negatív hatásairól):  a statisztikai adatok szerint az 58 évnél idősebb franciák mindössze harmada dolgozik, azaz a reform eredménye a nyugdíjak összegének csökkenése lesz.
Martine Aubry úgy tűnik egyértelműen állást foglalt, amikor mostani interjújában áldását adta a jelenleg 60 évben megszabott korhatár 61-62 évre való felemeléséhez. Ezzel egyébként értelemszerűen a fizikai munkások kerülnek nehezebb helyzetbe, hiszen ők jóval előbb kezdenek dolgozni, mint az egyetemet elvégző szellemi munkások.
Eddig Aubry, az ellenzék vezérének szerepéhez illően, a legkeményebben „antisarkozysta” – legyen szó a nemezti identitásról szóló vitáról, a közalkalmazottak számának drasztikus csökkentéséről, vagy bármiről – politikusnak számított, ezért is volt oly meglepő mostani, kompromisszumot kereső nyilatkozata. Vajon egy stratégiai fordulatról beszélhetünk a párt főtitkárának irányváltása kapcsán? Sarkozynek eddig a legfontosabb érve mindig az volt, hogy a „szocialisták nem kormányképes erő, politikai javaslatai irreálisak”: most az elnök népszerűségvesztését látva úgy tűnik komolyan felcsillant az – eddig őszintén szólva nehezen hihetőnek látszó – esély, hogy bizony 2012-ben Sarkozyt le lehet győzni. A kormányzóképességet bizonyító jelzés lehet, hogy Szocialsita Párt azt üzeni a franciáknak, hogy látja a nyugdíjreform elkerülhetetlenségét, sőt képes népszerűtlen intézkedéseket is támogatni.  Egy friss felmérés szerint a franciák kétharmada a „lehető leghamarabb” nyugdíjba szeretne menni, még akkor is, ha mint láthattuk 2003 óta ez gyakran azt is jelenti, hogy mindez kevesebb nyugdíjjal jár együtt...
A dolog egyébiránt persze nem ilyen egyszerű: mint láthattuk a konkrét ügyben távolról sem egyedül a korhatár felemelése az egyedüli megoldás (sőt elnézve a munkanélküliségi adatokat, elmondható, hogy komoly veszélyeket is rejt magában), másrészt a párt baloldali partnerei, melyek nélkülözhetetlenek Sarkozy legyőzéséhez, a lehető legélesebben ellenzik a kormány terveit és persze árulást kiáltanak Aubry fordulata kapcsán.