Immár másfél éve tart a legnagyobb szakszervezeti konföderáció, a CGT által szervezett tiltakozóhullám, amely a dolgozó, adózó, ámde „papírok nélküli” bevándorlók helyzetének rendezését célozza. Ezek a munkások rémisztő körülmények között, a lehető legrosszabb munkát végzik – mindenféle szociális jogok és védelem nélkül. Október végén tízezres felvonulást tartottak az érintettek, azóta pedig főleg Párizsra kiterjedő sztrájkokat, munkahely-foglalásokat szerveznek.
Az időről-időre fellángoló mozgalom 2008 végén igéretet kapott a kormánytól, hogy a helyi adminisztráció egyszerűen betartja a törvényeket, azaz a megfelelő papírokkal rendelkező munkásokat « regularizálják ». Ahogy a bevándorlókat hagyományosan « szervező » CGT szakszervezet szóvivője foglamazott: « tavaly hittünk a kormánynak és lefújtuk a sztrájkot, azonban a kormány nem tartotta be az ígéretét. »
Most a sztrájkokon túl, nem csak a CGT, hanem négy másik szakszervezet és több emberi jogi szervezet is levéllel fordult a miniszterelnökhöz, melyben egyébként nem a „feltétlek nélküli” regularizációt, hanem egyszerűen a szabályok megállapítását és egységesítését kérik. Most ugyanis az a helyzet, hogy gazdasági vagy földrajzi területenként más-más eljárás alá esnek gyakran teljesen ugyanolyan helyzetben levő dolgozók, azaz lényegében ki vannak szolgáltatva az adminisztráció kénye kedvének.
A dolog persze nem ennyire megmagyarázhatatlan: nyilvánvalóan a francia gazdaságnak szüksége van ezeknek a munkásoknak a munkájára és adójára, azonban ennek szociális költségeit (egészségbiztosítás, nyugdíj stb.) nem kívánja megfizetni. A kormány, azzal hogy nem hajlandó egy konkrét, minden esetben alkalmazható és betartatott kritérium-rendszert felállítani, lényegében a helyi adminisztráció mögé bújva tartja fenn a papírok nélküli munkások végtelenül kiszolgáltatott helyzetét.
Csak olajat öntött a tűzre a legutóbbi, valóban elég megdöbbentő eset: egy 2002 óta Franciaországban dolgozó mauritániai munkás éppen pénzt akart kivenni 2005 óta használt bankfiókjából melyhez bevándorlási engedélyét mutatta fel, azonban a banktisztviselő észlelte, hogy az hamis, értesítette a rendőrséget és lezáratta a bank kijáratait. A mauritániai munkás most valószínű kitoloncolására vár egy zárt bevándorlótáborban...
« Ez még mindig az emberi jogi értékeire oly büszke Franciaország, ahol a bevándorlók feljelentése elfogadottá vált? » - teszi fel a kérdést az egyik emberi jogi szervezet szóvivője.
Képek az AXA-torony elfoglalásáról