solidarSzeptember 4-én öt politikai aktivistát tartóztattak le Belgrádban koholt vád, "nemzetközi terrorizmus"  vádja alapján. Ők öten, Tadej Kurep, Ivan Vulović, Sanja Dojkić, Ratibor Trivunac és Nikola Mitrovic az anarcho-szindikalista kezdeményezés szerbiai csoportjának az IWA-nek tagjai. A letartóztatottak állítólag közvetlen kapcsolatba hozhatók az aug. 25-i, görög nagykövetség elleni támadással. Az épületre két molotov koktélt dobtak, de jelentéktelen kár keletkezett csupán, egy betört ablak, égésnyomok a falon, plusz az anarchista szimbólumot festették fel, kifejezve szolidaritásukat az éhségsztrájkot folytató Todorosz Iliopuloszért. A sajtó óriási hadjáratot indított ellenük és a rendőri elnyomás mellé állt.

A vád szerint tehát terrorista cselekmény történt, ha a büntetés is ennek megfelelő lesz, akkor 3-15 év börtönt is kaphatnak. Eddig is bántalmazták őket és 30 napra előzetesbe kerültek mint különös kockázatot jelentő személyek.

Az alábbi kiáltvány az ő kiszabadításukért született.

honlapjuk

további infók