„Ahol nincsen villanylámpa, gyújtsd a burzsujt gyertyalángra”

A környezetvédelem az év szenzációja. Az első igazán globális projekt: lehet kisírt szemekkel aggódni, utánozhatatlan nyugati gőggel „felszólítani” – ebben legalább van gyakorlatunk, kár hogy már nincs lehetőségünk ágyúnaszádokkal megértetni dolgokat: ópiumot-szívni például nagyon „bio” - a kis sárgákat, hogy kurva gyorsan fejezzék be ezt a termelés dolgot és menjenek vissza a rizsföldekre.

A bolygó sorsa a tét: húsz fok van decemberben Párizsban, áprilisban meg Londonban esik a hó. Hogy lehet így élni, hogy lehet így élni?

Valami egész bizarr lelkesedés önti el még a legkeményebb szívű zsurnalisztákat is: valakik látták a Financinal Times magyar hangját, Aczél Endrét meghatódni. Nem, nem egy kilakoltatott családon, hanem azon hogy olvad a Kilimandzsáró hava – itt lehet még az IMF receptjei is tehetetlenek.

Már a hetvenes évek végétől várták a nagy felismerést: kérem alássan a növekedés fenntarthatatlan. A rendszer hiába racionális (most is csak egy milliárdnyian éheznek) mégis valamit tenni kéne.

A zöld-autonómok legalább belátták azt a nagyon egyszerű felismerést, hogy a valódi ökológia éa az antikapitalizmus elválaszthatalan egymástól: a társadalomból való kivonulás legalább a vereség beismerése volt. A párttá alakult zöldek azonban az öko-kapitalizmus élcsapatává váltak: mostani sikereik nem véletlenek.

Daniel Cohn-Bendit mai népszerűsége a legaggasztóbb fejlemények egyike.

A magyar LMP-sek - mint mindig - a burzsoázia diszkrét bájával viszonyulnak mindehhez: venne Ön Schiffer Andrástól használt biciklit?

De végre: íme, az ökölógia megérkezett.

Alternatív energiaforrások.

Szelektív hulladékgyűjtés.

Greenpeace.

Hányingerével kérjük forduljon kezelőorvosához, vagy gyógyszerészéhez. Igyon gyógyszerre.

Tán még a rendszer leghűségesebb szolgái sem képesek tagadni, hogy mintha az ökológiai katasztrófa és a tőke bővített újratermelése között lenne némi összefüggés. Az igazán konzekvens elmebetegek – mint Václav Klaus vagy Seres László, aki ha meghallja a mecset szót, azonnal az UZI-jához nyúl– így persze kénytelenek azt állítani, hogy az magának az emberi tevékenységnek sincs az egészhez köze: ez persze hülyeség, de legalább van benne logika.

Ezért aztán érthetelen a zöldek és más efélék szövege: mentsük meg a rendszert, csináljunk öko-kapitalizmust, noha maga a rendszer okozza a katasztrófát.

Miközben természetesen mi másról lenne szó, mint hogy a tőkés rendszer itt is elvégezte a piszkos munkáját: ember és környezet tragikus elválasztását.

Minden ebből következik a többi csak a szokásos gyomorforgató semmitmondás.

A helyzet nagyon röviden a következő: kizsákmányolták apáinkat, hogy sikeresen szétbarmolják az egész világot, most minket dolgoztatnának, hogy ugyan segítsünk már rendbe tenni. Ja és mindeközben azért profit is legyen az egészből.

Öko-capitalismo o muerte. Meg az anyátok picsáját.

Persze pont ez a lényeg: ne nyúljunk a rendszerhez.

Az ökológia lesz a huszonegyedik század politikai gazdaságtana. Az első globális probléma, azaz a megoldást csak azoktól várhatjuk, akik globálisan eléggé szervezettek.

Igen, igen ők azok. Királyok, hercegek, grófok, naplopók és burzsoák. Az általuk javasolt új megoldások mintha nagyon emlékeztetnének bizonyos régi problémákra.

Szerveződjetek drága antiglob, zöld-rózsaszín-vörös elvtársak, de most ne a termelés frontján. Csapzott vállainkra újabb terheket rónak: szorítsuk meg a nadrágszíjat, most épp nem a gazdasági-, hanem az ökológia válság miatt.

Hogy megmentsük vidám kis civilizációs modellünket: hiszen mindenki boldog és elégedett benne. Szudántól Athénig, Detroittól Pekingig zengik a dalt, hogy boldog a nép.

Fogyasszunk most kicsit kevesebbet, hogy tovább fogyaszthassunk.

Termeljünk biót, hogy tovább termelhessünk.

Kössük gúzsba most igényeinket, hogy továbbra is fennmaradjon a gúzsba kötés rendszere.

Így hazudik nekünk valamiféle történelemi fordulatot a rendszer, hogy részt vegyünk megmentésében.

Így épülünk szépen bele a XXI. század – a zöld kapitalizmus: itt a szocdemek elsírják magukat – gazdaságába. Hogy megmeneküljünk a katasztrófától, azok karjaiba vetjük magunkat, akik ezt a katasztrófát ránk hozták.

Rendszerünk különlegesen undorító tulajdonságai közé tartozik, hogy a gazdasági-politikai kényszereket (munka, hierarchia, engedelmesség satöbbi) mindig leöntik valami morális mázzal („aki nem dolgozik ne is egyék”, „segélyért munkát” stb.).

Az ökológia így nem csak a totális gazdaság logikája lesz, hanem a Tőke új morálja is. A kapitalizmus moráljában ma már csak az egészen megátalkodottak hisznek: itt az ideje egy új erkölcs felmutatásának. Valószínűleg enélkül az egyre kiáltóbbá váló igazságtalanságok, erkölcstelenségek és egyenlőtlenségek rendszere nem is maradhatna fenn.

Mindenkinek a saját életében erkölcsi kötelessége figyelemmel lenni a bolygó teherbíró képességére.

A globális hiper-burzsoázia így lesz nem csak kivételezett, gazdagabb, soha nem látott lehetőségekkel bíró, hanem ami még fontosabb: erkölcsileg magasabb rendű is, mint a nyomorult plebs.

Napenergiával működő ház, biokert, elektromos autó: a felelősséggel bírók élete.

Nézd a hülye panelprolit: pazarolja a drága energiát, falja a disznósajtot, lusta biciklizni, szarik a szelektív hulladékgyűjtésre. Nem elég hogy boldogtalan, érezze rosszul is magát.

Valójában az a helyzet melyet ökológiai katasztrófaként festenek le nekünk, az egyetlen esély arra, hogy szembenézzünk a valósággal. A civilizációt, mely a katasztrófát okozta, nem megmenteni kell, hanem elpusztítani.

Írtsátok ki a gyalázatost!

Solo grido, solo allarme, Copenaghen in fiamme, Copenaghen in fiamme...