kronstadtfrcikk„A munkástanácsok megjelenése volt a proletármozgalom legmagasabb szintű megvalósulása a 20. század első negyedében, de vagy észrevétlen maradt, vagy álruhába bújtatták, hogy tűnjön el, együtt minden maradványával a mozgalomnak, melyet a kor teljes történelmi tapasztalata megtagadott, és szemétre dobott.”
(Guy Debord)

Érdekes történelmi egybeesés, hogy március tizennyolcadika egyszerre a Párizsi Kommün első, és a Kronstadti Kommün utolsó napja. Ha 1917 október huszonötödikét (november hetedikét) egy katonai puccs kitörésének napjának is tartjuk, mely megdöntötte Kerenszkij „mérsékelt”, burzsoá kormányát, nem tagadható a tény, hogy bizony ezt megelőzően valódi társadalmi forradalom zajlott le az országban. A puccsot megelőző hónapokban, a szovjetek (munkás-, katona- és paraszttanácsok) átvették a hatalmat a gyárakban és elsöpörték a burzsoá rendszer gazdasági és társadalmi alapjait. A katonatanácsok és bizottságok teljesen dezorganizálták a cári hadsereget, vidéken a parasztok kollektívan kisajátították és közösen kezdték el művelni a földeket. A munkások és parasztok Októbere idején a jelszó minden kétség nélkül a „Föld a parasztoké, a gyár a munkásoké” volt, a helyi szovjetek, a katonák, a munkások és a parasztok kezébe ment át minden hatalom.

A bolsevik ellenforradalom

Ekkor három egymással összebékíthetetlen erő harca zajlott: a reakció erejéé, a fehérek hadseregéé, kik restaurálni akarták a cárizmust, a „munkásállam” keretében egy irányított társadalom híveié és a népi dinamikus mozgalom erejé, mely a munkásönigazgatás tervének hordozója volt. A történelem mutatta meg, hogy a társadalmi öigazgatás és az állami irányítás között nem lehetséges kompromisszum. A bolsevikok hatalomra keülésük után azonnal hozzáláttak a híres „proletárdiktatúra” rendszerének felállításához, amely természetesen nem jelentett mást, mint a Párt diktatúráját. Ahogy a XII. kongresszusokon foglamaztak: a munkásosztály diktatúrája nem lehetséges, csak egy élcsapat, azaz a Kommunista Párt irányítása alatt. A valódi munkásszervezeteket megszüntették, 1918 áprilisában az összes moszkvai anarchista csoportot betiltották, mintegy 600 anarchistát börtönbe vetve. Az új hatalom bevezette az üzemekben a munka militarizálásnak, katonai szervezetben való irányításának rendszerét, mellyel milliókat itélt egyszerű végrehajtó szerepre.

A munka militarizációja és a vörös fasizmus

A munkafegyelem megerősítése és a hadsereg jelenléte egyenesen az üzemeken belül számos ellenállást váltott ki, melyek szervezőit „ellenforradalmároknak”, szabotőröknek, kémeknek ésatöbbinek bélyegezték. Lenin és a bolsevikok számára a parasztság képtelen volt a forradalmi tudat kifejlesztésére, ezért őket alávetették a „munkásállamnak”. A Vörös Hadsereg szisztematikus rabló-hadjáratokat folytatott vidéken, kialakítva ezzel a „város-vidék” mesterséges ellentétének miliőjét. A parasztsággal kötött szövetség helyett, akik szintúgy résztvettek a cárizmus visszatérése, a fehérek ellen vívott harcban, sutba vágták a „Föld a parasztoké, a gyár a munkásoké”-elgondolást és valóságot hadüzenetet intéztek a parasztok ellen. Mikor az ellenforradalmi veszély elhárult, fegyveres felkelések törtek ki a bolsevikok ellen az egész országban (melyek közül a leghíresebb a Makhnovcsina anarchista mozgalma volt): 1921 februárjában – tetát egy hónappal a kronstadti felkelés előtt – a bolsevik poltikai rendőrség, a Cseka 118 paraszt-felkelést tartott számon.

Munkás forradalmi sztrájkok 1921-ben

Fontos számba venn ezeket a megmozdulásokat, hogy lássuk a lázadás erejét, melynek nem volt más célja, mint a „harmadik forradalom”: a valódi társadalmi, szocialista forradalom!
Valójában éppen akkor amikor a forradalom győzőtt a polgárháborúban, akkor vált a munkások számára nyilvánvalóvá, hogy a forradalom eredményeit egyszerűen ellopták tőlük. Az éhinség általánossá vált: öt millió kétszázezerre becsülik 1921 telén az éhségtől és a hidegtől meghaltak számát az országban, miközben a hatalom apparátcsikjai a legkülönbözőbb privilégiumokat élvezték. A kormány január huszonkettedikei rendelete, mely egyhamradra csökkentett le a kenyéradagot, szikra volt a lőporos hordóban. A sztrájkokat és a munkásmegmozdulásokat a Vörös Hadsereg és a Cseka speciális alakulatai vérbe folytották, miközben a mozgalom Péterváron egyre nagyobb mértéket öltött.
A bolsevikok minderre sortűzzel és letartóztatásokkal válaszoltak. A még szabadlábon levő mensevikeket, eszereket (szociálforradalmárokat), anarchistákat a már a munkásokkal teli börtönökbe vetették.

A kronstadi matrózok felkelése

A pétervári események híre hamar megérkezett Kronstadtba, az első pétervári sztrájkok vérfefojtása hamar megértette a kronstadti munkásokkal is, hogy a hatalom beavatkozásával kell számolniuk, ha folytatják a sztrájkot. A bolsevikok a kronstadti munkások munkába való visszakényszerítésével példát akartak statuálni az egész ország számára...A matrózok mindennek ellenére delegátust küldtek Pétervárra, hogy informálják a hatalmat a felkelés valódi jellegéről.
Március elsején egy hatalamas, mintegy 16.000 embert tömörítő munkásgyűlésre került sor Kronstadtban, ahol a kormány küldötteit éles kritikával illették és elfogadták, a később híressé, Kronstadt „politikai testamentumává”, váló határozatokat. A Párt központi bizottsága, elsősorban Trockij és Zinovjev vezetésével azonnal ellenforradalmi felkelésnek, külföldről pénzelt lázadásnak minősítette a kronstadi munkásfelkelést. Lenin is a következőt írta a korban: „Teljesen egyértelmű, hogy mindez az eszerek és a külföldi fehérgárdisták műve (...), tipikus kispolgári anarchista mozgalom”.

1921. március 2-18: a Kommün

Március másodikán minden katonai csapat és gyár mintegy háromszáz képviselője összeült, hogy kidolgozzák az új szovjet-választások rendszerének alapjait. Ez a Kommün valódi kezdete. Március harmadikán jelent meg az Izvesztyija („Hírek”), a Kommün napilajpa, mely teret engedett a felkelők legkülönfélébb nézeteinek.
Az elkövetkező tíz fáradságos napon és éjjelen a munkások és a matrózok tartották a várost a három oldalról érkező ágyútűz, a légi bombázások ellenére. A Kommün idején, az anarchista és szocialista Pétervárt a bolsevikok megtizedelték: a Cseka latartóztatott mindenkit, aki a munkásfelkeléssel szimpatizált és betiltotta az egy főnél (!) nagyobb összejöveteleket...
A hatalom Kronstadt térdre kényszerítésére kénytelen volt a kormány propagandája és a Párt iránti vakhűség által befolyásolt speciális katonai alakulatokhoz fordulni. Mégis, a Vörös Hadsereg vezékarának igen komoly gondokkal kellett szembe néznie: az első roham idején százával álltak át a katonák a felkelők oldalára, egész csapattestek tagadták meg az engedelmességet. Végig az ostorm idején ezek a jelenségek érezhetőek voltak: a helyszínre küldött csapatok lassan megértették mire akarják felhasználni őket és hogy mit is követelnek valójában a kronstadtiak. A legdurvább fegyelmezési eszközöket kellett bevetni a „nem engedelmeskedő” csapatokkal szemben: sok században nem is tizedleni, hanem ötödölni kellett a parancsok végrehajtása érdekében. A támadások idején, hogy megakadlyozzák a csapatok visszavonulását, „megbízható elemeket”, azaz csekistákat és Párt apprátcsikjait kellett a támadó csapatok mögé vezényelni, akik a legkisebb hezitálás nélkül tüzet nyitottak a visszaforduló katonákra.
Március tizenhatodikán érkezett meg a parancs, hogy az erődöt el kell foglalni, kerül, amibe kerül. Amikor a kormánycsaatoknak sikerült behatolniuk Kronstadtba, kemény utcai harcok bontakoztak ki. Az éhségtől, a tíz napos szakadatlan küzdelemtől, a muníció-hiánytól szenvedő felkelők végül az erődből való kitörést határozták el: közülük nyolcezernek sikerült Finnország felé elemnekülnie. Őket később fogták el, lőtték agyon, vagy zárták munkatáborokba.
Ha a harcokban elesett felkelők száma viszonylagosan alacsony volt (legalábbis a Vörös Hadsereg veszteségeihez képest), annál inkább megugrott a számuk a véres megtorlás idején. A bevonuló katonák az utcákon üldözték a munkásukat, a sebesülteket pedig a helyszínen azonnal agyonlőtték. Gyibenko, a kormány által kinevezett új kronstadti parancsnok, csak az első napot illetően 900 kivégzésről adott hírt, míg a „rend” az erődben helyreállt. A kronstadti matrózok kínos tanúkká váltak a bolsevikok számára, hogy hogyan is működik igazából a „proletárdiktatúra”. Ennek következtében egyszerűen a létezésük, a túlélésük is azzal a veszéllyel járt a Párt számára, hogy „megfertőzik” az ország lakóit, azzal hogy egyszerűen beszámolnak a felkelésük valódi jellegéről.

Kronstadt politikai jelentése

A kronstadti felkelők célkitűzése vitathatatlanul a „harmadik forradalom” volt. Harmadik, azaz az első, a cárizmus, a feudalizmus, az autorácia, a második, azaz a burzsoázia, a parlamentarizmus és a kapitalimus ellen vívott forradalom betetőzése. A harmadik forradalom a pártbürokrácia diktatúrája, az államkapitalizmus ellen zajlott, célja a tanácshatalom megteremtése volt. Ha a kronstadtiak nem voltak hajlandók alávetni magukat Trockij és hóhérsegédei ultimátumainak, azt éppen azért tették, mert az utolsó pillanatig abban bíztak, hogy a felkelésük kirobbantja ezt az új társadalmi forradalmat.
A mozgalom forradalmi és anarchista jellege tehát aligha tagadható, de hogy megértük Kronstadt valódi jelentését messzebbre kell mennünk. A felkelés vérbe fojtása az orosz forradalom döntő fordulatát jelenti, hiszen a bolsevizmus végső megszilárdulását hozta magával. Leninnek sikerült kihasználni a kronstadti munkások lázadását arra, hogy leszámoljon a Párton belüli ún. Munkásellenzékkel és hogy elkészítse az „Új Gazdaságpolitika”, a NEP első lépéseit. Mindez nem lett volna lehetséges, ha a kronstadti lázadás leverésével nem szabadul meg a forradalmi proletaritáus utolsó képviselőitől.
Tekintve fennállásának viszonylag rövid idejét és teljes izolációját, a Kronstadti Kommün nem jutott el a társadalmi forradalom olyan szintű elmélyüléséig, mint a Makhnovcsina, vagy az 1936-37-es spanyolországi forradalom. Mégis, a forradalmi osztály felkelésének spontaneitása és tisztasága példát mutat minden valódi anarchista küzdelem számára.
Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to TwitterSubmit to LinkedIn

Hozzászólások   

0 #18 blair witch 2014-07-07 20:26
Az "elmebetegség" nem használandó negatív minősítésként. A Sozialistisches Patientenkollektivtól az Icarus Projectig mentálisan beteg emberek sokat tettek hozzá a burzsoá rend elleni küzdelemhez, miközben a mozgalom rendre reprodukálja a társadalomban jelen lévő stigmákat, diszkriminációt a mentális betegek ellen. Nem tudjuk, hogy Anton mentálisan beteg-e; más vele a baj.
Idézet
-2 #17 y7ugu 2014-07-07 08:27
nandras, vedd maar eszre hogy az illeto (csehov) vagy szorakozik vagy elmebeteg. szoval egyik esetben sem erdemes erre pazarolni az idod.
Idézet
0 #16 nandras 2014-07-06 18:50
Elérted az alsó szintet, ami alá nem vagyok hajlandó menni.

Csak megjegyzem, hogy Vlaszov Sztálin kedvenc tábornoka volt, akit Sztálin a leningrádi blokád széttörésére küldött. Amikor kudarcot vallott azonnal átállt a németek oldalára és nagy antisztálinistának állította be magát. A blokád alatti Leningrád lelke, aki a beijedt Zsdanov (Sztálin másik kedvence) helyett ténylegesen irányította a Hős Város belső életét, ellenállását, Kuznyecov volt. Őt 1946-ban az úgynevezett "leningrádi ügy" fővádlottjaként kivégezték 26 másik kommunistával együtt - lényegében az egész blokád-vezérkart. Ez is bizonyára helyes és a forradalom ügyét előrevivő dolog volt.
Idézet
0 #15 Anton Csehov 2014-07-06 05:54
a) Az "ordenáré" kifejezést kikérem magamnak, tekintve, hogy helyretenni azt, aki provokál, nem pusztán a kakaskodó természetem műve, de egyben kvázi önvédelem is. Főképp, ha az illető, amit tudni vél is, ráadásul rosszul tudja.
b) Az álműveltet is.
c) Visinszkijt mindeddig nem sikerült megszereznem, tekintve, hogy nem volt rá pénzem. De akit ennyit szidnak, és jogtudós voltát a "jobbik.hu" és a "kuruc.hu", és egyéb szélsőjobboldaliak kérdőjelezik meg, immár bizonyos, hogy érdemes a dicséretre és a tanulmányozásra, különben a legótvarosabb fasisztáknak "lenne igazuk". Minthogy pedig a mítoszisták hülyék, tehát akit ők gyűlölnek, az csak jó lehet, kétségtelen, hogy a reflektálatlan Sztálin - és Visinszkij - rágalmazás csak pusztító szándékok műve lehet, hiszen ezek elfogadása nem más, mint az antifa teljes kapitulációja.
d) Gábort, Brechtet és főként a nem-szocdem Dimitrov Györgyöt fölösleges iderángatni. Ők a kevés szerencsés eset, pár kivétel a mocsok tengerében.
e) Szükséges-e összeszednem példákat, hányszor álltak a szocdemek inkább a szélsőjobb oldalára megalkuvásból, semmint a balra becsületből? Megvan hozzá a könyvtáram, csak kutatni kell.

Tessék megérteni: szép dolog elhinni, hogy az embernek sok szövetségese van az antifa harcban, de a nemkommunisták, ha tenni kell, olyanok, mint a facebook-ismerősök: lájkolhatják hétezren, hogy megroggyant a tetőd, cserép és léc kellene, és pár segítő kéz is jól jönne, de hogy egyik se tesz majd keresztbe egy szalmaszálat, az tény. A nem-sztálinisták épp ilyenek, ha antifáról vagy a társadalmi igazságosságról van szó. Aki a bolsevik igazságosság ellen volt, gitlerista egyenruhában jött vissza az okkupantokkal, és részt vett a népírtásokban - ennyit a nem-sztálinistákról. (Egyre szomorúbb, hogy az ilyen történelmi tanulságokat olyan kevesen ismerik. A fétisimádat és a felületesség társadalmában élünk, boszorkányüldöző idióták között.)
Idézet
-1 #14 nandras 2014-07-05 18:09
Anton Pavlovics! Ordenáré vagy!

És kissé álművelt.

"a szocdemek Németországban szétverték a kialakulni akaró baloldali összefogást, ezzel Gitlert segítve a trónra."

Ez féligazság. Az igazság másik fele, hogy a sztálini komintern kiadta a jelszót: szociáldemokrata=szociálfasiszta, aki veszélyesebb, mint a nácik, akik csak hőzöngenek.

Aki 1932-ben Berlinben tevékenykedett, az mind náci volt? Dimitrov is? Brecht is? Gábor Andor is?

Nem öregem, Te kidolgoztál egy primitív szillogizmust (a fenét dolgoztad Te ezt ki, eltanultad Visinszkij elvtárstól) és azt papagáj módjára ismételgeted: aki bírálta/bírálja Sztálint, a sztálinizmust, az fasiszta, aki nem kommunista (a' la Sztálin) az náci. Vedd már észre, hogy a dimitrovi népfront ennek éppen az ellenkezőjéről szólt - ja, hogy Dimitrov is 1932-ben Berlinben dolgozott, tehát náci ő is. Vagy úgy ...
Idézet
0 #13 Anton Csehov 2014-07-05 17:02
Mmmm, kislányom!
A legbetegesebb az, mikor valaki olyan ostoba, hogy nem veszi észre, hogy Gitler bácsi pl. egymaga volt a náci, azaz a konzervatív liberális, vagyis az a típus, amely szerint ugyan a tőkének kell uralkodnia, és a vállalkozás szabad, de mindezt nemzetiszín keretek között. (Megfigyelendő, hogy a többi konzervatív milyen szívesen követte a gitleri "Deutscher Weg"-et, mily könnyedén fordult irányba a korábban lenézett, póri gyökerű káplár irányítása alatt, mikor felbukkant a polarizált társadalmat fenyegető kommunista demokratizálódás "veszélye". Ugyanez a konzervatív oldal itt Horthy és Szálasi által képviseltetett, a volt orosz birodalomban pedig a később fasisztákká vedlett cári konzervatívokban, akik az elsők voltak, akik kitalálták a Sion Bölcseit... Lengyelországban fasiszta diktatúrát vitt Pilsudski: Gitler, csak szélesebb bajusszal. Röviden: nem léteznek konzervatívok, a liberálisok pedig bármikor náci mezt öltenek, ha ez a nyereséges nekik.)
Lássuk a maradékot: a szocdemek Németországban szétverték a kialakulni akaró baloldali összefogást, ezzel Gitlert segítve a trónra. Puszta véletlen? Nem valószínű. Aki így kollaborál, az náci, de legalábbis szimpatizáns. Kéthly Anna 1919-ben és 1944-ben is hevesen akadályozta az antifasiszta összefogást. Miért, Mert egy fasiszta dög volt, azért. Épelméjű ember uis nem játszott volna Horthy vagy ifjabb kiadása, Szálasi mancsára. Van-e tehát különbség szocdem és náci között? Nincs.
Trockisták? A "Сталинская школа фальсификаций"-t 1932-ben Berlinben adták ki. A felemelkedő fasiszta bűnbanda fészkében hogy az ördögben adhatott volna ki olyan szennyiratot a Trocek, ami különbözött volna a nácik által elvárt irányvonaltól? A nácik nagyon jól tudták, hogy a trockizmus a kétkulacsosság, az árulás és a szocializmusellenesség, vagyis a fasizmus ötlettelen kiszolgálásának "ideológiája". Vagyis, a Trocek sem volt több, mint egy idióta, aki fel sem fogta, mit csinál.
Anarchisták? Az anarchisták marhák, akik azt képzelik, hogy céltalan lázongással a munka elkerülésén túl bármit is elérhetnek, noha a valódi cél a semmittevés. Az anarcho-szindikalisták 1918-as árulása, a makhnovscsina, stb. mind-mind arra bizonyítékok, hogy a szocializmus ellenségei bármikor az ellenség kezére játszanak, ha a szabadságért egy kicsit is tenni kell. Magyarán, a sztálinizmus, avagy a szocializmus ellenségei mind fasiszták, mert a világ már csak olyan, hogy mind olyankor fordulnak szembe a szocival, mikor ezzel segíthetik a nácikat. Ez pedig árulás.
Aki pedig ezt az én felsorolásom nélkül nem látta át, az bújjon vissza az ált isk padokba, mert nem tud semmit.

Ja, és akinek egy negyed PIN-kód a nickneve, az hallgasson mélyen, mert egy negyedcédulástól semmi jót nem várhatunk.
Idézet
0 #12 * 2014-07-05 14:09
a legbetegesebb, hogy ez a csehov nevű szerencsétlen alak folyamatosan "nácinak" titulál mindenkit, aki nem sztálinista.
pedig hát a sztálinizmusnak azért elég sok ellenzője van:
- anarchisták
- trockisták
- szociáldemokraták
- liberálisok
- konzervatívok
és végül a különböző fasiszták/nácik is.
Idézet
-1 #11 nandras 2014-07-05 11:17
Hamarjában ezt találtam (Google!)

http://www.medical-enc.ru/17/social-strahovanie.shtml

"В 1970 г. в соответствии с решениями III Всесоюзного съезда колхозников введена система социального страхования членов колхозов. В основу ее положены те же принципы социального страхования, что и для рабочих и служащих."
(a.m. - "1970-ben a Kolhozok III. Összövetségi Kongresszusa határozatának megfelelően bevezetésre került a kolhoz-tagok társadalombiztosítási rendszere. Ennek alapjául ugyanazok a társadalombiztosítási elvek szolgálnak, mint a bérből és fizetésből élők esetében.")

Azaz 1970-ig nem volt a kolhozok számára TB!

Jelzem a Kínai Népköztársaságban a parasztság számára ma sincs TB - a bizonyítékok megkeresését Rád bízom.
Idézet
-1 #10 Anton Csehov 2014-07-05 10:54
A státuszomat illető tanulság pontos.

Ugyanakkor továbbra sem értem, miként lehetett volna a kolhozok, vagyis egy egyesített termelőmunka olyannyira terméketlen, ha az időjárási katasztrófákat levonjuk. (Tudtommal az 1932-es és 1933-as mezőgazdasági évek voltak olyan rosszak, nem pedig a kolhoznyikok. Az ukrán nacionalizmust ez persze nem érdekli.

Viszont nem látok fokozatokat a hajléktalanság és a társadalmi lét jelentette kényszermunkatábor és börtön között: minden társadalmiság börtön, csak az a kérdés, melyikben kényelmesebb a priccs.
Az átkozott Joel Feinberg és őrült, amerikaszagú hívei, mint panaszoltam, a mozgás szabadságát veszik szabadságnak, és az állatkínzást attól függően hagynák helyben, hogy lakik-e valaki a közelben, akit zavarna a szerencsétlen állatok visítása. (Liberálisok!) Ugyanakkor a rendszerkritikát betiltanák. Ez az egyik olyan pont, amihez kötni tudtam bármit is - Amerika és csatlósai azzal tudnak "felsőbbrendűségükről" számot adni, hogy felmutatják: náluk aztán elmehetsz "Alexander Supertramp"nek... ("Into the wild")
Ezzel szembeállítva a letelepedett, modern kolhozéletformát, az még akkor is jobb, ha nehéz. Inkább a nehéz szabadság egy kolhozban, mint a könnyű sehovatartozás. (Az amerikanizált kispolgár ma "egyéniség" akar lenni, miközben nem képes a nietzschei "bátrak magányából" alkotó erő kipréselni, "szabadságot" követel, azaz lógást. Mielőtt egyáltalán a dialektikáig eljuthatnék, egyáltalán a belémvert liberális olvasatokat kell legyőznöm. Ezeket viszont csak a jobboldali tézisrendszer teljes megtagadásával lehet, mint Descartes az érzékek lebontásával kénytelen az elvont ideákig és egyéb tudattartamokig visszamenni.
Így azt kell mondjam: inkább egy félig kész szocializmus nehézségei, semmint a faso-kapitalizmusbeli agypusztító semmi.

Egyébként roppant meglepő állítás, hogy a társbizt kimaradt volna a kolhozokból. Forrást kérek.
Idézet
0 #9 nandras 2014-07-05 09:57
Megint kezdesz elképesztő dolgokat fecsegni.

Volt alkalmam szovjet kolhozban (és élelmiszerboltokban) is és magyar tsz-ben (és élelmiszer boltokban) is személyes tapasztalatokra szert tenni, így össze tudom őket hasonlítani. A különbség egyértelmű és szembetűnő. Ahogyan a kényszermunkatábor és a hajléktalan "szabadság" között is van némi köztes állapot, nem csak ez a két véglet létezik. Egyébként sokan nem tudják (vagy nem akarnak róla tudni), de a sztálini kollektivizálás alatt/miatt nem csak Ukrajnában volt éhínség, hanem például a Volga mentén is és máshol is. És nem csak a represszált "kulákok" haltak éhen, de a létre erőszakolt kolhozokban is sok volt az áldozat - ez egyfelől erősen kétségessé teszi a mai ukrán nacionalista vádat az előre eltervelt genocídiumról, de ugyanakkor vádirat a kollektivizálás és a kolhozrendszer ellen.

Tanulmányozva eddigi virtuális szereplésedet arra a következtetésre jutottam, hogy valószínűleg fiatal értelmiségi (diák vagy PhD-hallgató vagy ilyesmi) vagy. Ezt támasztják alá szélsőségesen fekete-fehér árnyalatú látásmódod - hogy az itt nem igen szeretett terminológiát használjam: Buharinhoz hasonlóan "sohasem tanultad és azt hiszem, sohasem értetted egészen a dialektikát" (Lenin után szabadon).

Mindezt ne vedd sértésnek, legfeljebb egy idős tanárember akadékoskodásának - szakmai ártalom.

Ja igen! Írod "... a kolhoznyik ott élt, ahol élt, és oda ment, ahol dolga volt, éppolyan "jogfosztás", mint az ingyenes SZTK, mondjuk." A kolhozparasztok (akárcsak a 70-es évekig a magyar TSZ-tagok) nem voltak bevonva a társadalombiztosítási rendszerbe. Igaz a kolhoznak is volt orvosa (mint bármely börtönnek), de táppénz, fizetett szabadság, nyugdíj nem járt nekik. A dialektika mellett némi történelmi tanulmányok sem ártanának meg Neked.
Idézet

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés